A közelmúltban írást közölt az Index Sambóról, napjaink legígéretesebb – mindmáig veretlen – magyar galopplováról. A nagy elődök között teljes joggal említettük Kincsemet, Imperiált, végül a tragikus véget ért Overdose-t, és vitán felül áll, hogy nevezett angol telivérek valóban koruk kiemelkedő tudású versenylovai voltak. Csakhogy elkövettünk egy súlyos mulasztást, amire egyik olvasónk hívta fel a figyelmünket: elfelejtettük megemlíteni Kisbért – Kincsem kortársát –, az epsomi Angol Derby egyetlen magyar győztesét. Most pótoljuk a mulasztást: ellátogattunk Kisbérre, a legendás pej mén névadó településére, Batthyány Kázmér – Kossuth titkára – egykori birtokára, a Császári és Királyi Katonai Ménes valamikori istállóiba és lovardájába.
1876. május 31-én a Vadász- és Verseny-Lap, a pesti és vidéki lovaregyletek és a vadászsport közlönye a következő főcímmel jelent meg a borítóján: Éljen Kisbér!!
Majd alatta a tárgyszerű alcím: A Buccaneer-Mineral-mén megnyerte a Derbyt!
Végül egy szolgálati közlemény: a „Kisbér” nevet kapott.
Kétségtelen, a másfél évszázaddal ezelőtti hírlapírást nehéz lenne összehasonlítani a maival, de a lényeg az akkori – némiképp naiv stílusú – újságcikkben is benne foglaltatott: a futam előtt még szó szerint névtelen, hároméves pej mén a magyar lósport addigi legfényesebb diadalát aratta a lóversenyzés őshazájában, olyan győzelmet, amelynek értékét, horderejét azóta sem sikerült nemhogy felülmúlni, de még megközelíteni sem. És ha mindez nem lett volna elegendő, az epsomi futamot követően a „lakóhelye” után Kisbér névre keresztelt ló néhány héttel később Párizsban is diadalmaskodott a Grand Prix-n, ezzel olyan bravúrt megvalósítva, amire a történelemben rajta kívül összesen öt ló volt képes.
No de „ki” volt ez a Kincsemnél egy évvel idősebb és a verhetetlen csodakancához hasonlóan ugyancsak Kisbéren született pej mén? Nos, Kisbér története, élete – sok nagy versenylóéhoz hasonlóan – kész regény.
Ha egyetlen embert kellene megneveznünk, aki nélkül az 1870-es évek magyar galoppos sikersorozata nem jöhetett volna létre, akkor Francis Cavaliero nevét kell említenünk. Az 1808-ban született, spanyol nemesi családból származó, angliai születésű férfi magyarrá lett a 19. század monarchiájában, és minden idők legsikeresebb ügynökeként írta be nevét a honi lótenyésztés történetébe. Cavaliero volt az, aki 1865-ben a magyar állam számlájára 2600 guinea-ért (ejtsd: gini) megvásárolta Angliában Buccaneert – magyarul Kalózt –, ami nem volt olcsó vétel, de a pej mén megérte az árát. Hat évvel később Cavaliero újból nagyot húzott, amikor megvette a kisbéri ménesnek Mineralt, a remek pedigréjű kancát, és 1873-ban történt, hogy Mineral egy igen jó alkatú pej mént ellett Buccaneer után. (A lovas zsargonban ez annyit tesz, Buccaneer volt a fedezőmén.)
A következő évi árverésen, 1874-ben a sokat ígérő, erőteljes alkatú csikót Alexander Baltazzi vásárolta meg, és ezzel fantasztikus sikertörténet vette kezdetét.
A görög származású Baltazzi család pátriárkája Arisztid volt, aki Konstantinápolyból települt át Bécsbe, és a bankárszakmában aratott zajos sikereket, s tett szert nagy vagyonra. A bankár három fia, Arisztid, Alexander és Hector Angliában kapott kiváló nevelést, egyszersmind a szigetországban oltották be őket a lovak szeretetével.
Közülük Alexander vásárolta meg az akkor még csak Mineral-Colt (Mineral csikója) néven szereplő yearlinget, vagyis egyéves lovacskát, a későbbi Kisbért.
A remek kiállású yearlinget tulajdonosa Angliába küldte idomításra, s mire hároméves lett a ló, 1876-ban benevezték a nyár három legnagyobb európai versenyére, az epsomi Angol Derbyre, a Grand Prix de Paris-ra és Doncaster St. Legerre.
A sors iróniája, hogy ló és gazdája egyszerre lett nagykorú – ami persze Mineral-Colt esetében három, Baltazzi Sándornál 26 évet jelentett.
A korhely életmódot folytató középső Baltazzi fivér addigra annyira eladósodott Londonban, hogy felkereste egy bukméker, és kölcsönt ajánlott adósságai rendezésére, ha néhány nagyobb összegű fogadását átveheti. (Tudniillik annyira híre ment Mineral-Colt nagyszerűségének, hogy bárki szívesen átvette volna a reménybeli győzelmére kötött fogadásokat.) Baltazzi Sándor válasza elutasító, egyben kockázatos volt:
Egyetlen shillinget sem!
A nyakig eladósodott Baltazziak minden pénzüket feltették a lóra, és a kor legjobb zsokéját, Charlie Maidmentet kérték fel a ló lovaglására.
A továbbiakban idézzük a Vadász- és Verseny-Lap korabeli tudósítását:
„Az idei Derbyben a Baltazzi és Kisbér nevek sokáig emlékezetesek fognak maradni telivértenyésztésünk és versenyeinek történetében. E verseny megnyerése egy magyar ló által nagyszerű elégtétel sportmaneinknek és tenyésztőinknek, úgymint mindazon jeleseinknek, kik valaha telivér anyagunk szaporításában és czélszerű felnevelésében tevékeny részt vettek. (...) Az idő pompás volt, s a nézők szokásos százezrei éppúgy megjelentek, mint máskor. Az udvari különvonat 12 óra 45 percz után indult a Victoria-indóházból. (...) Hogy az idei versenyen sokkal jobb lovak jelentek meg, mint két vagy három év óta, azt azonnal mindenki elismerte, amint megjelentek, és ennek következtében sokkal érdekesebb is volt az idei verseny, mint valaha. A »Field« ugyan nem volt oly nagyszámú, mint más években, de a qualitás kárpótolta a quantitást. Hosszú ideig tartott, míg a rendőrség a gyöpöt tisztázni bírta a tömérdek néptől, hogy megkezdhessék a cantert.
A starter, Mr. M. George, kit ez alkalommal a franczia Jockey-Club starterje, D’Hédouville gróf és Dixon őrnagy támogattak hivatásában, nemsokára jó rendben eresztette el a mezőnyt; Father Claret vezet, utána Coltness, Wisdom, Forerunner és Hardrada, majd Petrarch, Kisbér; ezután Skylark, Bay Windhammals a Mr. Peckkét lovával, Julius Caesar ésAll Heart kissé megkéstek. Father Claretigen sebesen vezetett egy mértföldig, utána több lóhosszal Coltness, mely után 1-2 hosszal Petrarch, Great Tom, Skylark és Wisdom, kissé hátrább pedig Kisbér, Hardrada és Braconnier jöttek. All Heart már itt kiesett a versenyből. Father Claretben kezdett fogyni az erő, és Coltness vette át a vezetést; nyomában a főkedvencz és Great Tom, azután Kisbér stb. Nemsokára ezután Petrarch lerázta Coltnesst, s a befordulás után már kiabálták, hogy Petrarch nyer, midőn a távoszlop előtt Kisbér egyszerre felmegy a vezető kedvenczhez, és éppen az oszlopnál elhagyja; nemsokára Julius Caesar és Forerunner is elhagyják lord Dupplin ménjét, de hiába iparkodnak a Buccaneer-csikót beérni, mely 5 hosszal könnyen nyert, 3 hossz a 2-dik és 3-dik között. Petrarch középszerű negyedik a másfél mértföldes távon.”
Baltazziék az epsomi diadallal megfogták az isten lábát; mivel az egész vagyonukat feltették Mineral-Coltra – akit a győzelem után azon melegében elkereszteltek Kisbérre –, hatalmas összeget nyertek.
Hogy egészen pontosan mekkorát? Erről a Vadász- és Verseny-Lap így írt:
A Daily Telegraphban azt mondja Hotspur: Okom van hinni, hogy Kisbér tulajdonosa és pártja, amennyire csak előttem ismeretes, legkevesebb 50 000 fontot nyertek. Még az utolsó héten is sikerült nekik egy fogadást kötni, melyben 3000 font ellen 20 000 font ígértetett nekik; a futás előtti napon még 6000 fontot tettek 4:1 arányban, ami ismét 24 000 fontot hozott nekik; nem számítva azt, mit a csikóra kétéves korában tettek.
Hogy ez mennyi lenne manapság? Nos, mintegy hatmillió font, azaz 2,5 milliárd forint... Kisbér tényleg megérte a pénzét.
Főleg, hogy két hétre rá a Grand Prix de Paris-t is megnyerte Kisbér. Ezt a versenyt az epsomi 2400 méterrel szemben 3000 méteres távon futották, és a magyar csodamén „tisztán, öt hosszal nyert”. A győzelem nyereményértéke 140 000 frank volt, de fogadáson nem tudtak pénzt kaszálni Baltazziék, mert az utolsó napokban már egyetlen bukméker sem volt hajlandó elfogadni téteket a toronymagas favoritra. A 140 000 frankos pénzdíj így 1,8 millió mai dollárnak felel meg, azaz 540 millió forintnak. Summa summarum, Kisbér tulajdonosai az epsomi és a párizsi győzelmekkel mai értéken számolva mintegy hárommilliárd forinttal voltak beljebb...
Sajnos azonban Triple Crown, a legendás Hármas korona nem jött össze, mert a Doncaster St. Legeren csak negyedik lett Kisbér Patrarch, Wild Tommy és Julius Caesar mögött.
Ami ezután következett, az volt az aranyélet Kisbérnek; fedezőmén lett. Először a newmarketi Park Paddock ménesben, majd Baltazzi Arisztid napajedlai (Csehország) ménesében. Végül Baltazzi 50 000 forintért Németországba adta el Kisbért a harzburgi ménesbe.
És most ugorjunk másfél évszázadot az időben, látogassunk el Kisbérre, ebbe az 5500 lelket számláló Komárom-Esztergom megyei kisvárosba, ahogy hirdeti magát: a Bakony kapujába!
Nem meglepő módon a városka főterén Kisbér szobra áll, Engler András alkotása.
Onnan kőhajításnyira van az egykori Batthyány-uradalom, ahová Brenyó József, A kisbéri ménes története című grandiózus monográfia társszerzője kalauzol el minket. Batthyány Kázmér az első magyar felelős kormány külügyminisztere volt, egyben Kossuth titkára, birtokát a szabadságharc bukása után Ferenc József császár elkobozta, és 1853-ban itt alakult meg a Császári és Királyi Állami Katonai Ménes.
A Batthyányak lószerető emberek voltak, tartották a kapcsolatot Széchenyi Istvánnal, a legnagyobb magyarral, és 1827 óta komoly hírnevet vívott ki magának a kisbéri ménes, amiről a császár is tudott. Ezekre az alapokra építve hozta létre Ferenc József az állami ménest – kezdi az idegenvezetést kalauzunk.
A császár jó érzékkel és gondos gazda módjára foglalkozott Kisbérrel, és fel is virágzott itt a lótenyésztés. Mindezt már az úgynevezett Kiskastélyban magyarázza Brenyó úr, ebben a fantasztikus múzeumnak berendezett épületben. Középen hatalmas makettasztal, az egyik sarokban pedig magának Buccaneernek, Kisbér apjának a csontváza áll.
Ez a mindenkori ménesparancsnok kastélya volt, a makett közepén maga a Batthyány-kastély látható, körülötte az angolpark. A ménesnek otthont adó épületeket – köztük a fedeles lovardát – Ritter Ferenc építtette, akiről utca is van elnevezve Kisbéren. Közép-Európa legnagyobb lovardája volt a maga idejében, itt a kerítés mellett pedig a panziós istállók láthatók, ahol a fedeztetésre hozott kancákat szállásolták el. A sorban a negyedik bokszban látta meg a napvilágot Kincsem, de Kisbér és jóval később Imperiál is Kisbéren született – gyakorlatilag a leghíresebb magyar versenylovak. Amúgy Kincsem apját, Cambuscant is Cavaliero vásárolta meg a Császári és Királyi Ménes számára, Kincsem születése után innen került Blaskovich Ernő tápiószentmártoni ménesébe. Egyébként Buccaneert az angolok vissza akarták vásárolni, mivel az utódai 14 nagy versenyt nyertek, de természetesen nem adták. Az ellési naplóban mindent hajszálpontosan vezettek, kétség sem férhet hozzá, hogy a csodakanca is Kisbéren jött világra.
Izgalmas történelmi kérdés, hogy Kincsem és Kisbér ismerték-e egymást, és vajon versenyeztek-e egymás ellen – hiszen mindössze egy év volt közöttük –, de mindkét kérdésre nem a válasz.
A kisbéri ménes jelentősége kettős – folytatja Brenyó úr. – Egyrészt az azonos nevű pej mén fantasztikus sikereivel hírnévre tett szert Epsomban és Párizsban. Másfelől Ferenc József császár és király létrehozott egy Ötös Bizottmányt, amely a kezelésére bízott hatalmas összeg – mintegy 250 kiló arany ellenértéke – birtokában biztosította háttérrel menedzselte Kisbér jelenlétét a különböző lóárveréseken a XIX. század második felében. A Cavaliero vezette vásárlások nagyon eredményesek voltak. A spanyol felmenőkkel rendelkező szakember zseni volt, amíg ő vásárolt Kisbérnek, addig biztosított volt a minőségi lóutánpótlás. Az első törést az első világháború, illetve Cavaliero visszavonulása okozta, de ettől függetlenül a kisbéri tenyésztés továbbra is sikeres maradt. Az évek során kialakult a remek tulajdonságokkal rendelkező, de mára a kihalás szélére sodródott kisbéri félvér. Az egyik ágról az angol telivér az ős, a másik ág vegyes. Remek hátaslovak, ugyanakkor kocsi- és ágyúhúzó katonalovak lettek a kisbériek. Sajnos az eredeti kisbéri félvér kancacsaládok szinte teljesen kipusztultak, a ménvonalból három-négy még ma is él. A ménes 1962-es felszámolását követő esztelen gazdálkodás hibáztatható ezért a pusztulásért. A rendszerváltásra a fajta már csak nyomokban létezett, de az elmúlt harminc év munkája megállította a romlást, elméletben még visszatenyészthető, ami elveszett.
A második világháború az egész magyar lóállományra végzetes csapást mért, Kisbér is megszenvedte a front átvonulását.
1944 nyarán-őszén elrendelték a lovak evakuálását – idézi fel a borzalmas időket idegenvezetőnk, akinek a dédapja, Csiszár Bálint a Fertőd melletti Esterházy-uradalomban született 1873-ban, innen került 12 évesen a kisbéri ménesbe, melynek később a főkocsisa, majd kocsisparancsnoka lett. – Az orosz front közeledtével az akkori Magyarország teljes területéről, a visszacsatolt részekről is a lovakat, így például a fogarasi ménest is bevagonírozva a bajorországi Bergstettenbe szállították. A teljes magyar lóállomány fele került ide, a másik fele otthon maradt. Úgy gondolkoztak, hogy legalább az állomány egyik fele meneküljön meg. Bergstettenből 1946–1947 fordulóján kerültek vissza az életben maradt lovak, az amerikaiak egészen az orosz zónáig kísérték a szállítmányt, nehogy útközben szétlopják. Megalakították a kisbéri méntelepet, amely 1953-ban rendezett egy centenáriumi lovasversenyt, ami olyan jól sikerült, hogy a minisztériumi illetékesek úgy döntöttek, újjáélesztik a kisbéri ménest. Ezzel a munkával a zseniális lovas szakembert, Rádoki Józsefet bízták meg. Ő szervezte újjá a ménest, ennek a szervezőmunkának lett az eredménye egy újabb fantasztikus, Kisbéren született ló: Imperiál.
Rádoki volt az, aki rájött: a versenylovakat ugyanúgy kell edzeni, nevelni, trenírozni, mint az emberi atlétákat, ezért hozta létre a csikójártató telepet.
Rádoki négylábú sportolókat nevelt, és nemcsak az edzésmódszerei, hanem a táplálkozástudományi vívmányai is korszakosak voltak. Dr. Bódai József pedig kifejlesztette a Premixet, ezt a lovak számára kikísérletezett magzatvédő vitamint, amivel Imperiál anyját, Hurryt is kezelte. Szóval Kisbér forradalmasította a lótenyésztést.
Imperiál tehát tudományos tenyésztés eredménye volt.
Átmegyünk a fedeles lovardába, amely előtt Fadrusz János, a kolozsvári Mátyás-szobor megalkotójának műve áll. Ez a báró Wenckheim Béláról készített híres bronz lovas szobor, amely a mai Magyarország területén a legnagyobb köztéri Fadrusz-mű. Százhúsz év távlatából is érdekes a jelentős műalkotás Kisbéren történő felállításának története.
A szobor azt a pillanatot ábrázolja, amikor a császár fogadására felsorakoznak a főurak, és a legenda szerint a ló és a lovas szemének a fókuszpontjában állt I. Ferenc József – ismerteti kalauzunk a történetet. – Wenckheim a szabadságharc idején hősiesen harcol a magyar seregben, és Békés megyében szervezte a forradalmi erők ellátását. A fegyverletétel után külföldre menekült, majd az amnesztiarendelet után visszatért. 1860-ban ismét bekapcsolódott a politikai életbe, s a kiegyezés után gróf Andrássy Gyula kormányában belügyminiszter, majd 1869-től őfelsége személye körüli miniszter lett. Bírván a király bizalmát, s mint tekintélyes telivértenyésztő a király melletti bizalmas beosztásban lehetősége nyílt a magyar lótenyésztést s ezen belül a kisbéri ménes fejlődését segíteni. Nagy tisztelet övezte az ország vezetői és a telivértenyésztők körében is. A kezdetektől tagja a lótenyésztő alapot kezelő Ötös Bizottmánynak, sőt annak első elnöke. A telivértenyésztés támogatása érdekében végzett munkája elismeréseként halála után a tiszteletére a kisbéri parkban díszes klasszicista emlékművet emeltek.
Fadrusz Darányi Ignác földművelésügyi miniszter megbízásának eleget téve fogott hozzá Wenckheim lovas szobrának elkészítéséhez. Bár Wenckheim Béla báró kétségkívül sokat segített a telivértenyésztés fejlesztésében, Fadrusz tisztában volt azzal, hogy nem adhat alá egy erőtől duzzadó csatamént, mint amilyet Mátyás király alá adott Kolozsváron. Wenckheim viszont kiváló lovas hírében állt, ezért a ló és lovasa összeforrottságát, harmóniáját mintázta meg zseniálisan. A művész okult Mária Terézia szoborlovának hibáiból, ezért előtte alapos előtanulmányokat folytatott, tanulmányozta a ló anatómiáját, viselkedését. Gunnersbury kisbéri telivér törzsménről – a kisbéri-félvér elképzelt ideális típusáról – mintázta meg a lovat. Az előkészületek során többször járt Kisbéren, Gunnersbury törzsménről pontos méreteket és több fényképfelvételt készíttetett. Az újpesti Beschorner ércöntő gyárban öntötték a bronzszobrot, amely 1900 októberében készült el. A Földművelésügyi Minisztérium Lótenyésztési Főosztálya levelezéséből kiderül, hogy a szobor felállításának helye ekkor még nem volt eldöntve. 1901 elején dőlt el, hogy a kisbéri gloriett előtt lesz felállítva. A szobor leleplezésére illusztris közönség előtt 1901. szeptember 30-án került sor. A szobor jelentőségét mutatja, hogy Darányi Ignác földművelésügyi miniszter leplezte le. Mai helyére, a fedeles lovarda elé 1942-ben került.
A kisbéri félvér fajta tehát még létezik, még ha csak nyomokban is, van kisbéri félvértenyésztői egyesület, de állami ménes nincs, jóllehet a politikai szándék megvan az újjáélesztésére. Hogy mindez sikerül-e, az ma még a jövő zenéje.
(Borítókép: A kisbéri félvér ma is él, a képen Indigó. Sóki Tamás / Index)