Index Vakbarát Hírportál

Betehet a magyar csúcstámadásnak az Everest-dugó

2021. május 26., szerda 18:18 | aznap frissítve

Varga Csaba ma reggel elindult a Mount Everest 8849 méteres csúcsa felé, és kiváló tempóban, körülbelül hat óra alatt ért fel a második magaslati táborba, amelyet 6500 méteres magasságban épített ki magának az első akklimatizációs körében, szinte pontosan egy hónappal ezelőtt, április 25-én – tudatta az Indexszel a Kalifa Alpin Csapat.

Az alpinista május 13-án, az utolsó akklimatizációs körben már elérte a 8000 méteres magasságot, azonban az akkori előrejelzések szerint egy hétig csapadékos és szeles, kedvezőtlen időjárásra kellett készülni. Május 17-én a közel négyes erősségű Tauktae ciklon elérte India nyugati partvidékét, majd a Himalája hegyvonulata felé fordult, és hosszú napokig uralta a térség időjárását, viharos szelet és csapadékot hozva.

A csúcsmászás időszaka azért is tolódott, mivel a tavaszi mászószezon május végén tetőzik, több száz, zömében oxigénes mászó igyekszik kihasználni az egy-két naposra rövidült időjárási ablakot. Ez pedig egyet jelent azzal, hogy most is kialakulhat a 2019-ben már megtapasztalt Everest-dugó a csúcsrégióban. Ez jelentősen csökkentheti a pótlólagos oxigén és serpa segítsége nélkül, tisztán próbálkozók esélyeit, hiszen míg az oxigénes mászók nem érzékelik a 8000 méteres magasság fölött kezdődő, halálzónának nevezett szakasz negatív élettani hatásait, addig a tisztán próbálkozóknak nincs idejük sorban állásra, valódi versenyfutás ez számukra az idővel. Az erdélyi hegymászó ennek tudatában indult neki a csúcstámadásnak. 

Bár nincs könnyű helyzetben a szűk időjárási ablak és a várható tömeg miatt, a kettes tábort nagyon jó sebességgel érte el, és műholdas telefonon keresztül is érződött, hogy erős a hangja, motivált, és mindent meg akar tenni a sikeres csúcstámadásért 

– mondta el a Kalifa Alpin Csapat vezetője. Sarhan Omar felidézte, hogy hegymászójuk számára az elmúlt két évben erős és összetett edzésprogramot építettek fel, több ezer kilométer terepfutással, számos felkészülési mászással és speciális légzéstechnikai felkészítéssel. 

Csabában minden megvan hozzá, hogy teljesítse ezt a sporttörténelmi célt, és első magyarként pótlólagos oxigén nélkül érje el az Everest csúcsát, de mint minden alkalommal, most is azt kértük tőle, hogy a biztonság legyen az első

– figyelmeztetett a sportvezető. Az előrejelzések szerint ugyanis holnap ismét havazás várható a hegyen, de a hétvégén kedvezőre fordul az időjárás. A tervek szerint Varga Csaba holnap délután megpróbál feljutni a 7150 méteren lévő hármas táborba, amelyet előzetesen a meredek Lhoce-jégfalban alakított ki, és innen indul tovább a csúcsra.

(Borítókép: Varga Csaba)

Rovatok