Index Vakbarát Hírportál

Cseh még nekivág Tokiónak, de aztán vége

2021. május 30., vasárnap 13:28

Cseh László még egy utolsó – reményei szerint nagy – dobásra készül a tokiói olimpián, de aztán mindenképpen visszavonul. Nem volt könnyű meghoznia a döntést, és mint az élet oly sok területén, itt is érvényes a mondás: keresd az asszonyt!

Plagányi Zsoltot, az edzőjét, Sós Csaba szövetségi kapitányt, nem utolsósorban pedig Wladár Sándort, az úszószövetség elnökét is meghallgatta Cseh László, de a végső döntést mégis csak az után hozta meg, hogy a felesége véleményét is megismerte. Diána pedig arra biztatta, hogy ne hátráljon meg, álljon az olimpiai kihívás elé, és tegye próbára magát a 200 vegyesen. Családi édes kettesben döntöttek arról is, hogy az ötödik olimpiája lesz sportolói pályafutásának utolsó állomása, utána nincs tovább, se ráadás, se újabb tanakodás.

Ezt most már tényleg ki kellett mondanom, mert abban a korban vagyok, és annyi munkával a hátam mögött, hogy csak időhúzás lenne, ha a folytatás kérdése bármilyen formában újra napirendre kerülne – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a 35 esztendős sportember vagy inkább az egyetemes sporttörténelem legendás alakja. Aki úgy is rászolgált erre az elismerésre, hogy nem nyert olimpiát, és világcsúcsokat is „csak” rövidpályás versenyeken sikerült megdöntenie. – Az utolsó után egészen biztos nem lesz utolsó utáni, minden eshetőséget számba véve olyan döntést hoztam, illetve hoztunk Diával, amit jól megfontoltunk, és véglegesnek tekintünk – szögezte le.

Az olimpia után elköszönő Cseh László számára csak egyfajta visszavonulás létezik. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi búcsúversenye után idehaza sem fog többé rajthoz állni.

Egyelőre nehéz elképzelni, milyen lesz nélküle a következő országos bajnokság, milyen űrt hagy maga után a legrangosabb hazai megméretésen, ahol közel két évtized leforgása alatt 112 aranyérmet vett át. Többet, mint magyar úszó valaha is.

Minden egyes versenyemet egy új kihívásnak tekintettem, egyiket sem vettem félvállról. Nem tudtam és nem is akartam – folytatta Cseh László. – A közelgő búcsúmra is csak azt mondhatom, hogy ha itt a történet vége, legyen az totális, azaz mindenféle versengésnek a befejezése. Versenyzőként is mindig úgy gondolkodtam, hogy nincs köztes megoldás, vagy csinálom, vagy nem, de ha igen, akkor mindent bele.

Tizenhárom évvel ezelőtt a pekingi olimpián három számban is ezüstérmet nyert, mind a háromban Európa-rekordot javított, és mind a háromszor csak a „földönkívüli” Michael Phelps volt kicsivel gyorsabb nála. Első világbajnoki címét 2005-ben Montrealban ünnepelte, amikor a 400 vegyesen volt a mezőny legjobbja. Tíz évvel később Kazanyban a 200 pillangó megnyerésével bizonyította, hogy még mindig számolni kell vele.

Ezek valóban a pályafutásom kiemelkedő évei és versenyei voltak, mégsem mondom azt, hogy minden más siker kevesebbet jelentett volna a számomra. Minden egyes győzelemnek megvolt a maga értéke és az üzenete. Volt köztük olyan, amit már nagyon vártam, vagy amire éppen szükségem volt, mások pedig erőt adtak a folytatáshoz. Fogalmam sincs arról, hogy ezeket a helyzeteket mivel fogom pótolni a jövőben, de most nem is ez a fontos, hanem az utolsó kihívásom, amit más már nem követ.

A magyar válogatott rangidőse, akit mindig is könnyű volt megkülönböztetni a vízben, mert nem viselt úszósapkát, és tarkopaszra borotválta a fejét, számtalanszor nyilatkozott úgy a rajt előtt, hogy az egyéni rekordját szeretné megdönteni, és aztán majd kiderül, hogy az mire is lesz elég. A szokásos kijelentését most szokatlannal cserélte fel.

Tartom magamat ahhoz, hogy ha már olimpikon lehetek, akkor meg is kell tennem mindent a jó szereplésemért. Ennyit és nem többet. Nem nyomaszt már a megfelelési kényszer, feszültség sem lesz bennem. Laza leszek, és nem görcsös, de nem fogják azt mondani rólam, hogy a Cseh Laci mindjárt elalszik a vízben. Bármeddig is jutok a 200 vegyesen, tudni fogom, hogy amit elértem, azt senki sem veheti el már tőlem, ami maradandó volt eddig, az maradandó is marad – mondta befejezésül Cseh László, akinek van egy olyan elsősége is, amiről kevesen tudnak.

Ő az, aki tavaly az elismert swimswam internetes szakportál rangsorában az olimpiát soha nem nyert úszók között a világ legjobbja címet érdemelte ki.

(Borítókép: Cseh László a férfi 200 méteres vegyesúszás döntőjében a budapesti vizes Európa-bajnokságon a Duna Arénában 2021. május 20-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok