Index Vakbarát Hírportál

Botrány a Roland Garroson, visszalépett a második kiemelt

2021. június 1., kedd 05:57

Alig kezdődött el, máris botrány van a francia nemzetközi teniszbajnokság, a Roland Garros háza táján.

A női mezőny második kiemeltje, a legutóbbi két Grand Slam-torna győztese, a japán Oszaka Naomi ugyanis

megtagadta a mérkőzések utáni kötelező sajtótájékoztatón való részvételt.

A versenyző pszichés állapotára hivatkozott, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy elege van abból, hogy újra és újra a salakpályás versenyeken nyújtott gyengébb teljesítményéről kérdezik az újságírók. Ezt már a torna előtt bejelentette, de a szervezők reménykedtek abban, hogy jobb belátásra tudják bírni. Oszaka azonban komolyan gondolta, és első mérkőzése után, amit egyébként szettvesztés nélkül megnyert, valóban nem jelent meg a sajtótájékoztatón, ami szerződésszegésnek minősül. 

Emiatt 15 ezer dollár pénzbüntetést kapott. Ez valószínűleg nem viseli meg túlságosan, mivel ő volt a tavalyi év legjobban kereső női sportolója, de a szervezők bejelentették, hogy amennyiben így folytatja, ki fogják zárni a mezőnyből. Ehhez – a teniszvilág nagy megdöbbenésére – a többi Grand Slam-torna szervezőbizottsága is bejelentette, Oszaka a többi tornáról (Wimbledon, US Open, Australian Open) való eltiltásra is számíthat, ha nem változtat.

Egy Grand Slam-versenyről történő kizárás nem számít példa nélkülinek, a szerb világelső Novak Djokovicsot például a tavalyi US Openről távolították el a rendezők, amikor az egyik vonalbírót eltalálta egy dühében elütött labdával, korábban pedig az amerikai fenegyerek, John McEnroe is részesült kizárásban.

Arra azonban, hogy valakit valamennyi Grand Slam-tornáról, ráadásul előre kizárjanak, még sosem volt példa.

Oszaka esetében nem újdonság a különc viselkedés, mivel tavaly augusztusban a Western and Southern Open, vagyis a női tenisz egyik kiemelt versenye során tagadta meg nem a sajtótájékoztatón való részvételt, hanem a játékot. Ott mégsem zárták ki, később lejátszhatta meccsét, sőt büntetést sem kapott, miután a rasszizmus elleni tiltakozással indokolta a játék bojkottálását. 

Ezúttal Oszaka előre menekült, közösségi oldalán ugyanis bejelentette, visszalép az idei Roland Garrostól, második fordulós meccsét már nem fogja lejátszani.

Ezzel a kizárást megelőzte ugyan, de a többi Grand Slam-versenytől való eltiltást még nem. 

A Roland Garros másik érdekessége, hogy férfi egyesben álomdöntő már biztosan nem lesz, mert a nagy hármas, vagyis Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Djokovics is egy ágon szerepel. 

Rajtuk kívül a horvát Marin Cilic az egyetlen versenyző a résztvevők között (Dominic Thiem az első körben kiesett), aki már nyert Grand Slam-tornát, ráadásul ő is a nagy hármassal került egy ágra, a következő meccse mindjárt Federer ellen lesz. A mezőny első felében tehát 59 Grand Slam-trófea (Fereder 20, Nadal 20, Djokovics 18, Cilic 1), míg a második felében 0, azaz nulla található.

A másik ágon szereplő játékosok persze örülnek ennek, a görög Sztefanosz Cicipasz például viccesen meg is jegyezte, hogy most végre úgy juthat a döntőbe, hogy a nagy hármas egyik tagjával sem kell megküzdenie. Tegyük gyorsan hozzá, hogy egyetlen Grand Slam-bajnokkal sem. 

(Borítókép: Oszaka Naomi a Roland Garros első fordulójában 2021. május 30-án. Fotó: MARTIN BUREAU / AFP)

Rovatok