Index Vakbarát Hírportál

Csökken Messi fizetése, elhagyja a Barcelonát

2021. június 3., csütörtök 18:06 | aznap frissítve

Az FC Barcelona argentin világsztárjának, Lionel Messinek az éves nettó fizetése 35 millió euróra csökken a katalán futballklubbal aláírandó új szerződése értelmében, amelyben azt is rögzítették, hogy két év múlva az Inter Miamiba igazol át két szezonra – írja az MTI.

A Sport című katalán napilap értesülése szerint a 33 esztendős Messi – akinek e hónap végén jár le a kontraktusa – belement eddigi járandóságának mintegy megfelezésébe, tekintettel a koronavírus-járvány klubját is súlyosan érintő gazdasági következményeire.

Ezért cserébe a Barca 2023-ig hosszabbít vele, majd Messi további két szezont – 60-60 millió euróért – az észak-amerikai profi bajnokságban (MLS) David Beckham csapatában, az Inter Miamiban tölti el, mielőtt vezetői pozícióban visszatérne a katalán elitklubhoz.

Tavaly majdnem kenyértörésre került sor Messi és a Barcelona között. 

AUGUSZTUS VÉGÉN UGYANIS a sztárfocista BEJELENTETTE, HOGY TÁVOZNI AKAR, MIVEL ELÉGEDETLEN A KLUBNÁL ZAJLÓ FOLYAMATOKKAL

Ezt többek közt az is okozhatta, hogy a 2007-08 óta először zárt trófea nélkül egy szezont az argentin klasszis. Messi végül szeptember elején mégis a maradás mellett döntött, mert nem akart jogi vitába keveredni az egyesülettel.

Messi hosszabbításához vezetett később az is, hogy tavaly októberben távozott a posztjáról Josep Maria Bartomeu klubelnök, helyére pedig idén márciusban az a Joan Laporta került, aki 2003 és 2010 között már sikeresen irányította az egyesületet.

Messi a 2020/21-es idényben 47 mérkőzésen 14 gólpassza mellett 38 gólt szerzett a Barcában, amely harmadik helyen végzett a spanyol bajnokságban. Az argentin futballzseni 2004-ben debütált a felnőttcsapatban, amelynek játékosaként eddig – csúcsot jelentően – hatszor érdemelte ki az Aranylabdát.

Az egyetemes labdarúgás történetének egyik legnagyobbjaként számon tartott Messi a katalánokkal seregnyi trófeát gyűjtött, így például négyszeres Bajnokok Ligája-győztesnek vallhatja magát, az argentin válogatottal pedig olimpiai bajnoki címet és világbajnoki ezüstérmet szerzett.

Rovatok