Index Vakbarát Hírportál

Rossi: Nem üzengetni és szövegelni kell, hanem mindent beleadni!

2021. június 5., szombat 08:52

A szokatlan összeállítás ellenére kiküzdötte az 1–0-s győzelmet Ciprus ellen a magyar labdarúgó-válogatott péntek este a Szusza Ferenc Stadionban. Marco Rossi szövetségi kapitány egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel az összecsapással nem lehetett modellezni a portugálok, a franciák és a németek elleni Eb-mérkőzéseket, hiszen most dominálnunk kellett, a sztárcsapatok ellen viszont vélhetően védekezni fogunk, és kontrákra játszani.

Már rég kihunytak a kandeláberek a Szusza Ferenc Stadionban, amikor Szalai Attila, a Ciprus ellen 1–0-ra győztes magyar labdarúgó-válogatott egyik legjobbja még fáradhatatlanul osztogatta az autogramokat, és nyomta a közös szelfiket az őt elengedni nem akaró szurkolók körében. Aztán kigördült a stadionkapun a csapatbusz, Szalai felpattant társai mellé, a sofőr mögött ülő szövetségi kapitány mosolyogva kiintegetett az őt és csapatát éltető rajongóknak, majd a busz hangos „Marco Rossi!” kórus közepette elhajtott Telki felé.

Egyértelmű volt, hogy az első előkészületi mérkőzésünkön nyújtott nem éppen káprázatos teljesítmény ellenére tökéletes az összhang a publikum, valamint a csapat és szakvezetője között.

Fél órával korábban a két kapitány és a péntek este a válogatottban debütáló ifjú apa, Hahn János értékelte a látottakat.

Nikosz Kosztenoglu ciprusi szövetségi kapitány:

Meg vagyok elégedve a csapatom hozzáállásával, hetven percig bírtuk, utána sajnos elfogyott az erőnk. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, örülök a néhány jó támadásunknak, mert kevés időnk volt felkészülni erre a mérkőzésre. Az első félidőben a magyarok egyetlen helyzetükből gólt szereztek, nekünk több lehetőségünk is adódott. Az utolsó húsz perc már a magyaroké volt. Szerintem nekünk is volt egy tizenegyesgyanús szituációnk. Minden jót és hosszú menetelést kívánok a magyaroknak az Eb-re.

Hahn János, az ifjú apa:

Az egész napom kaotikus, szürreális volt, nem tudom szavakkal leírni, amit most érzek. Előbb apának lenni, majd belépni a stadionba, a pályára. Kicsit korai volt a baba érkezése, két hetet sietett... Hajnalban kaptam a telefont, hogy megindult a szülés, elengedett Telkiből a kapitány a kórházba. Amikor a hasamon volt a kislányom, akkor kaptam egy SMS-t, hogy este kezdek. Ekkor mondtam a feleségemnek, hogy most visszaadom Sárát, mert nekem dolgom van... Kihajtottam magam, roppant boldog vagyok, hogy győztünk. A szakállam nem valami fogadalom következménye, a jövő héten leborotválom. Most nem sikerült, mert nem találtam a borotvát...

Marco Rossi szövetségi kapitány:

Mi tetszett a legjobban? Az, hogy győztünk, mert az mindig jót tesz a csapat moráljának. Persze amikor az ember kénytelen átalakítani a csapatot kényszerűségből, mindig jöhetnek váratlan dolgok. Újoncokat is avattunk Hahn János és Bolla Bendegúz személyében. Nem volt jó a labdabirtoklás az első félidőben. Olyan taktikai felállásban játszottunk, ami aligha lesz az Eb-n, mert most az ellenfelünk játszott kontrákra, nekünk pedig dominálni kellett volna, ami a portugálok, a franciák és a németek ellen aligha lesz a helyzet. A második félidőben jobban megtalálták egymást a labdával a játékosaink, mégis lehetőségekhez jutott az ellenfél, de Dibusz a helyén volt. Ha Nikolics berúgja a büntetőt, nem kellett volna izgulnunk az utolsó hat-nyolc percben. Ciprus egyáltalán nem gyenge ellenfél, jól szervezett csapat. Taktikailag kell még javulnunk.

A szövetségi kapitány kitért az egyéni teljesítményekre is.

Schäfer András kiváló mérkőzést játszott. Nem akarom fényezni magamat, de én már 2019 előtt felfigyeltem rá, amikor még az MTK-ban játszott, és nem a Genoában. A ma pályára lépett játékosok közül ő az egyik, aki bekerülhet az Eb-n a kezdőbe. Ez üzenet mindegyik játékosomnak, ha jól játszik, akkor odakerülhet. Nekem nem az kell, hogy üzengessenek, szövegeljenek, hanem az, hogy az illető jól teljesítsen, mindent beleadjon. És akkor játszhat az illető. Hahn Jánosnak nagy nap volt ez a mai, két okból is – folytatta a kapitány. – Határozottan kiérdemelte ezt a mai játékot, hiszen ő az NB I gólkirálya. Ma nem rúgott gólt, de ez az én hibám volt, mert a félidőben lecseréltem, lehet, hogy a tizenegyest ő belőtte volna... (nevet) Holender Filipnek nem nagyon ment a játék, de becsületére legyen mondva, hogy végigküzdötte a mérkőzést. Szalai Ádám és Sallai Roland játékát nem akartam kockáztatni, kisebb sérüléssel bajlódnak, semmi komoly. Willi Orbán és Nagy Ádám izomfáradtsággal küszködik, ezért játszottak kevesebbet.

Végül a szakvezető megköszönte a rajongóknak  a biztatást , amit a járvány idején kényszerűségből nélkülözni kellett.

A legfontosabb tanulság: bár ez csak egy tizenkétezres stadion, ahol 2019 novemberében már játszottunk, de most is éreztük a szurkolók megható támogatását. Azt üzenem nekik, hogy az Eb-n is így támogassanak bennünket, még akkor is, ha esetleg nehézségeink lesznek, mert az ő segítségükkel semmi sem lehetetlen. Ugyanis a jelszavunk változatlan, továbbra is érvényes: Csak együtt!

(Borítókép: Nemanja Nikolics, Bolla Bendegúz, Marco Rossi, a magyar válogatott olasz szövetségi kapitánya a Magyarország–Ciprus barátságos labdarúgó-mérkőzés végén Budapesten a Szusza Ferenc Stadionban 2021. június 4-én. Magyarország–Ciprus 1–0. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok