A közelmúltban, a budapesti vizes Európa-bajnokságon közepes méretű felháborodást keltett szinkronúszó körökben, amikor több orgánum is megírta a szövetségi diadaljelentések nyomán, hogy az úgynevezett highlight kűr versenyszámban szerzett magyar bronzérem valójában egyszersmind utolsó hely is, hiszen a mezőnyt három csapat alkotta. A válogatott szövetségi kapitányával folytatott beszélgetésből azonban kiderül, hogy nagyon is jelentős fejlődés áll a látszólag már az indulással megszerzett harmadik hely mögött.
A helyszín a Duna Aréna, a nagymedence partján csinos, fiatal lányok edzésre gyülekeznek, a magyar szinkronúszó-válogatott versenyzői. Szinte valamennyien tizenéves diákok, gyakorlatilag amatőrök, akik egy fillér fizetség nélkül űzik ezt a – látszattal ellentétben – borzasztóan nehéz és embert próbáló sportágat.
Főnökük egy náluk alig valamivel idősebb, tűzrőlpattant, felvágott nyelvű hölgy, Árkovics Petra. A szövetségi kapitány sokszoros országos bajnok és Magyar Kupa-győztes a sportág minden korosztályában és versenyszámában. 1999–2007 között minden évben tagja volt a magyar szinkronúszó-válogatottnak.
Közben a lányok beugranak a medencébe, és megkezdődik az edzés. Petra pedig beavat a sportág pontozásának és a hazai szinkronúszás fejlődésének rejtelmeibe.
Az Európa-bajnoki bronzérmünknek az igazi értéke a pontszámemelkedés, amit a 2019-es kvangdzsui világbajnoksághoz képest produkáltunk. A koreai vb-n nyolc csapat között Thaiföldet megelőzve hetedikek lettünk 77,5667 ponttal, most bronzérmesek 79,10-zel. Átalakult a csapat, bár maradtak többen a kvangdzsuiak közül. Új edzővel álltunk fel, új szakmai stábbal, én még csak szövetségi edző voltam akkor, a szövetségi kapitány az orosz Natalja Taraszova volt.
Utóbbi 2015-ben érkezett Magyarországra, ő kezdte el felépíteni a csapatot, csak hát a jelentős kulturális különbségek miatt az az edzésmodell, amelyet ő alkalmazott, nem feltétlenül passzolt a magyar lányok lehetőségeihez.
„Ezek a lányok szinte kivétel nélkül iskolába járnak – magyarázta a szövetségi kapitány. – És gimnázium mellett ezek a négy-öt órás edzések nagyon megterhelők. Én elsősorban ebben láttam a problémát. Natalja főállásban, fizetésért volt szövetségi kapitány, miközben a lányok szerelemből, amatőrként, önmagukat motiválva edzenek és versenyeznek a saját maguk által felállított célok elérése érdekében.
Szerintem ugyanolyan értékes és megbecsülendő álom az, ha valaki önmagához képest előre akar lépni, mint hogyha történetesen világbajnok lenne az illető.
Igazából önmagukat akarják legyőzni. Persze én megértem azokat is, akik azt mondják, hogy a pontozásos sportágak nem annyira objektívek. A FINA azon dolgozik, hogy objektívebb és érdekesebb legyen a sportág, hogy kiszámíthatatlanabb legyen az eredmény. Ami nekünk, egy olyan országnak, amely nem tartozik a sportág élvonalába, hanem inkább a középmezőnyébe, valamelyest kinyitja a lehetőségeket. Most már jók az edzéskörülményeink, de amikor én gyerek voltam, nem volt egész medencénk, nem tudtunk ennyit tréningezni. Én még a 2006-os budapesti Eb-n válogatott voltam!”
Petra a Testnevelési Egyetemen a sportág hazai apostolánál, Szauder Gábornál tanult, sőt a korábbi görög szövetségi kapitány – aki jelenleg Kanadában dolgozik szövetségi kapitányként – még edzője is volt a fiatal szakembernek.
Összesen tíz olyan ország volt a huszonötből, amely képes volt csapatot kiállítani – méltatta a magyar eredmények értékét a kapitány. – És ahhoz, hogy mi a profikkal szemben megálltuk a helyünket, heti 25 órát kell edzenünk, ahogy mondtam, tanulás után. Nagyon komoly emocionális és kognitív képességeket igényel ez a sportág, ráadásul fix koreográfiát kell betanulni. Nekünk rengeteget számít, hogy Kvangdzsuhoz képest highlightban két pontot javultunk, és hosszúcsapatban is egyet.
Felmerül a kérdés, hogy miért csak három csapat indult a highlightban.
A Covid–19 a legtöbb válogatottat megviselte, nem olyan egyszerű egy tizenkettes keretet kiállítani. A highlightban tíz lány van egyszerre a vízben, és akrobatikus elemeket, továbbá vízen végrehajtott alakzatváltásokat mutatnak be. Ez egy közönségbarát, látványos, mindössze két és fél perces kűr, szemben a hosszúcsapat négyperces gyakorlatával. Amit sokszor elunnak a nézők.
A magyar szinkronúszók felkészülési körülményei egyre jobbak, ezt Petra sem titkolja.
Tavaly év végén eljutottunk Dubajba, ott fantasztikus körülmények között készülhettünk a hazai Európa-bajnokságra – mondja. – Ettől eltekintve a Margitszigeten edzünk a Széchy Tamás Uszodában, vagy itt, a Duna Arénában, mint most, mert a Szigeten most bontják a sátrat.
A lányokat a válogatóversenyen, a nyár végén választják ki egy háromnapos edzőtábor keretében. Most tizennyolcan vannak a keretben, összesen egy felnőtt versenyzőnk van, ő egyetemista. Ez a sportág olyan kompetenciákat is fejleszt, amelyeknek hasznát vehetik a civil életben.
Petráék tisztában vannak azzal, hogy milyen pontszámot ér a kűrjük, és nem vagyunk a topcsapatok közt, de az a pontszám, amit a Duna Arénában elértek, határozott fejlődésről tanúskodik.
Amatőrként viszonylag behatároltak a magyar lányok lehetőségei, de volt már például magyar páros az olimpián 2012-ben, a Czékus Eszter – Kiss Szofi-kettős, Szauder Gábor tanítványai. Ki kell választani, mi az a reális irányvonal, amit követni kell. Annyira alacsony a kvótaszám, hogy borzasztó nehéz bekerülni. A lányaink a páros kűrök mellett négy csapatkűrt is megtanultak, és ez óriási érték. Ráadásul jóval alacsonyabb edzésóraszámmal, mint a topcsapatok. Ezen a héten a barcelonai olimpiai selejtezőn mutatják be tudásukat, hátha sikerült még közelebb kerülniük a világelithez.
A magyar szövetségnek Szabó Árpád az elnöke, 2019-ben érkezett a szövetséghez. Nem politikus, hanem inkább pénzember, mondjuk úgy, vállalkozó. Meg vannak elégedve vele, mert egy rendszert próbál felépíteni, a szemléletmódja hasonlít a keretet edző szakemberek mentalitásához.
A beszélgetés végén visszakanyarodunk a háromtagú Eb-mezőny problematikájához.
Mi ebben a probléma? Én erre azt tudom mondani, hogy más is kiállhatott volna ebben a versenyszámban, de nem tette. Miért nem? Mert valószínűleg nem tudott kiállni! Nekem erről ez a véleményem. Nem mondom, hogy túl kell értékelni a mi bronzérmünket, de azt igenis állítom, hogy a magyar szinkronúszás egy picit odakerült a sportág térképére, és egy picit ránk irányult a figyelem. És ez nagyszerű dolog. És azt is el kell mondanom, hogy a topcsapatok edzői nagyon szépen nyilatkoztak a lányainkról, mert ha valaki, akkor ők pontosan tudják, hogy mennyi munka van a pontszámok emelkedése mögött.
A válogatottat kilencfős stáb gardírozza. Van a két edző – Árkovics Petra szövetségi kapitány és László Zsófia szövetségi edző –, van két erőnléti edző, egy balett-táncos, táncpedagógus, két szakedzőgyakornok, akik a technika továbbfejlesztésében segédkeznek, van egy pszichológusunk és egy műugróedző. Utóbbira azért van szükség, mert bonyolult ugrásokat, akrobatikus elemeket is végrehajtanak a lányok a vízből, egymás válláról.
Közben fura vezényszavak hangzanak el, például ilyen, hogy egy hossz torpedó, ami szakszerűen „lábirányú haladást jelent felső karral”. Ez nagyjából annyit tesz, hogy hátúszásban, de lábbal előre haladnak a vízben, miközben a tenyerüket lebegtetve eveznek. Ez a szinkronúszás egyik alapmotívuma, ez egy átmenet, azaz transition, ahogy Petrától megtudom.
Még egy darabig elnézem az edzést, amelynek már a nézése is fárasztó, alapozó időszakban például csak úszásból 3000 méter az adag. És akkor különböző kunsztok elsajátításáról még nem is beszéltem.
Egy biztos: a másfél órás riport befejeztével sokkal többre tartom a lányok Európa-bajnoki bronzérmét, mint akkor, amikor még csak az eredményjegyzékben olvastam róla…
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)