Index Vakbarát Hírportál

Booker élete teljesítményével előnyben a Phoenix Suns

2021. június 21., hétfő 09:43

Elkezdődött a nyugati konferenciadöntő és lezárult a keleti Philadelphia–Atlanta konferencia-elődöntő az NBA legutóbbi játéknapján. Devin Booker pályafutása első tripla duplája után került előnybe a Phoenix Suns, míg a keleti első kiemelt Philadelphia 76ers meglepetésre hazai pályán esett ki.

Mindkét csapat egy-egy komoly hiányzóval vágott neki helyi idő szerint vasárnap délben a nyugati konferenciadöntőnek. A Phoenix Suns veterán irányítóját, Chris Pault volt kénytelen nélkülözni a szigorú Covid-protokoll miatt, míg a vendég Los Angeles Clippers legjobb játékosára, az idei rájátszásban 30 pont felett átlagoló Kawhi Leonardra nem számíthatott sérülés miatt. Így elsősorban Devin Booker és Paul George csatájára lehetett kihegyezni a párharcot.

Így is történt, a két vezéregyéniség az első perctől kezdve csapata élére állt. Paul George egyből az első negyedben berámolt 12 pontot kettő sikeres triplával, azonban fej fej mellett haladtak a csapatok az egész első félidőben, a pihenőre hárompontos phoenix-i előnnyel vonultak a felek.

A második félidőben Booker kapcsolt magasabb fokozatra, középtávoli tűpontos dobásaival és gólpasszaival szétszedte a Los Angeles-i védelmet, a harmadik negyed egyik pontján már nyolc egység is volt a különbség. Ekkor lépett előre váratlanul Reggie Jackson és süllyesztett el kettő fontos triplát, melynek köszönhetően 91–91-es állással fordultak a csapatok a zárónegyedre. 

Az utolsó negyed minden pillanata Devin Bookerről szólt, a 24 éves hátvéd 11 pontot dobott a játékrészben számtalan rendkívül fontos gólpassz mellett, így Paul hiányában egymaga vette hátára csapatát és nem okozott csalódást. Erre már nem volt válasza a Clippersnek, így az első meccset megnyerte a Suns.

Booker élete tizenegyedik rájátszásmérkőzésén első tripla dupláját jegyezte 40 pontos, 13 lepattanós és 11 gólpasszos teljesítményével. Ezzel ő lett az első Suns játékos Steve Nash óta, aki playoff mérkőzésen ilyen statisztikát tudott elérni.

A párharc magyar idő szerint szerda éjszaka folytatódik.

A játéknap másik mérkőzésén a Philadelphia 76ers hazai pályán fogadta az Atlanta Hawks csapatát a keleti konferencia-elődöntő hetedik, mindent eldöntő mérkőzésén. 

A Joel Embiid vezette 76ers az egész párharc során szenvedett ellenfelével, annak ellenére, hogy egyértelmű favoritként várhatta a szériát. 

A hetedik mérkőzésen is nagyon szorosan alakult a mérkőzés, egyik csapat sem tudott magabiztosabb előnyt kialakítani, a félidőben kétpontos atlantai előny állt az eredményjelzőn. Árulkodó statisztika, hogy az egész mérkőzésen hét pontnál egyszer sem volt több a vezető csapat előnye. 

A második félidőben elsősorban Trae Young tripláival tartotta előnyét a Hawks, egyszerűen nem tudta érvényesíteni akaratát a Philadelphia. Hat perccel a vége előtt egy hatalmas Seth Curry-triplával meglépett négy pontra a 76ers, de ezután több labdát eladtak és tiszta dobást kihagytak, az atlantaiak pedig higgadtak és biztos kezűek tudtak maradni, rendkívül szoros végjátékban ellopták a győzelmet Philadelphiából.

Doc Rivers csapatának ez egy rendkívül fájó vereség, Ben Simmons, a hazaiak irányítója mindössze 5 pontot dobott, a vereség egyik fő okának őt tartotta a hazai publikum. Mérkőzés utáni interjúban Riverstől megkérdezték, hogy Simmons alkalmas-e egy bajnokesélyes csapat kezdő irányítójának. 

Nem tudom, erre a kérdésre most nem tudok válaszolni.

– felelte árulkodó hangnemben Rivers.

Az Atlantánál Kevin Huerter 27 pontja volt döntő faktor, a konferencia-döntőben a Milwaukee Bucks vár rájuk, ahol a tét az NBA döntőjébe jutás lesz.

Ereedmények: 

Phoenix Suns–Los Angeles Clippers 120–114

Az állás: 1–0 a Suns javára.

Philadelphia 76ers–Atlanta Hawks 96–103

Továbbjutott: az Atlanta Hawks 4–3-as összesítésben.

Borítókép: USA TODAY Sports

Rovatok