Index Vakbarát Hírportál

Rio mardosó fájdalmát Tokióban enyhítené

2021. július 3., szombat 15:22

A külvilágtól elzárkózva, a családjának és a barátainak is csak életjeleket adva fejezi be a tokiói felkészülését Kasza Róbert, a KSI válogatott öttusázója. Nincs ugyan kőbe vésve, de azzal is számol a világ-és Európa-bajnok, hogy a most következő lesz az utolsó olimpiája, amihez a szükséges világranglista-pontok javát elképesztően kemény munkával idén gyűjtötte össze.

Kasza Róbert maga döntött úgy, hogy a következő három hétben olyan életet kell élnie, mintha remete lenne. Ez sportolói nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy csak az edzőivel és az edzőtársaival fog találkozni, a tatai táborban berendezkedve építi fel azt a Kasza Róbertet, aki a londoni 12. helyét felülmúló teljesítményre lehet képes a tokiói olimpián.

Kasza mellett a nála is idősebb honvédes Marosi Ádám képviseli a magyar színeket az olimpián. Egyedűláálló az öttusa történetében, legalább is azóta, hogy új forgatókönyvet írtak az ötkarikás versenyeknek, hogy egy nemzet két öttusaveteránt küld a csatába. A 37. születésnapja előtt álló Marosi, és a nála két évvel fiatalabb Kasza külön-külön és az átlagéletkorukkal is az olimpiai mezőny rangidőseiként veszik fel a küzdelmet a náluk fiatalabb vetélytársaikkal, akiknek idén már többször is az orrukra koppintottak. Nem mellékesen kilenc éve, Londonban is a Marosi-Kasza páros versengett a világ legjobbjaival.

Falat emel maga köré

Rengeteg munkát fektettem abba, hogy kilenc év után újra olimpikon lehessek. Sok lemondással és nem kevés bizonytalansággal járt együtt ez a hosszú út, aminek a vége felé közeledve most úgy döntöttem, hogy falat emelek magam köré. Kérem, senki se tekintse sértésnek, ha nem fogadom a hívásokat, vagy ki is kapcsolom a telefonomat, mert csak az edzésekkel akarok foglalkozni, a testi-lelki ráhangolódásommal. Tata kiválóan szolgálja ezt a célt, ahol a velem együtt ott készülő vívóolimpikonok is a segítségemre lesznek – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Kasza Róbert.

Aki a londoni olimpia után arról beszélt, hogy a próbatétel előtt túledzette és „szétversenyezte” magát. Idén nem a versenyek száma okozott gondot neki, hanem annak az időnek a rövidsége, ami alatt négyszer is megpróbált bizonyítani.

Nem éppen repülőrajttal, mert a budapesti Világkupa-versenyen „betlizett”, nem sokkal később az első szófia VK-n ezüstérmet nyert, a másodikon pedig bronzot, a versenysorozat székesfehérvári döntőjében viszont bebizonyosodott, hogy gyors egymásutánban a szervezete már nem tud úgy regenerálódni, mint 10-15 évvel korábban. Kasza Róbertet a mai napig mardossa az az igazságtalan döntés, amellyel az akkori szakvezetés itthon hagyta őt a riói olimpiáról – a KSI veteránja a tokiói jó szerepléssel gyógyítaná be az azóta is sajgó sebet élete második olimpiáján.

Sorsára bízza a döntését

Megnyugtató a számomra, és le is kopogom, hogy egészéges vagyok, nem fáj semmim sem. Ügyelni fogok arra, hogy miközben felspannolom magamat a tokiói szereplésemre, épségben maradjak – folytatta Kasza Róbert, aki előbb a tornát próbálta ki a Központi Sportiskolában, és csak aztán váltott át az öttusa alapjául szolgáló három-illetve négytusára.

Azóta is a KSI kötelékébe tartozik, klubhűsége a mai világban akár példamutatónak is nevezhető. Olykor nemcsak sportfelszerelésben, hanem egyenruhában is mutatkozik, aminek az a magyarázata, hogy katonatisztként a sportszázad tagja.

Nem hoztam döntést arról, hogy mihez kezdek az olimpia után, főképpen azért nem, mert most egy dologra, a mindennél fontosabbra összpontosítok – hangsúlyozta Kasza Róbert, akinek Martinek János, a férfiöttusázók kétszeres olimpiai bajnok szövetségi kapitánya szerint már azért is elismerés jár, hogy a 2017-es sikereit követő aggasztó sérüléssorozata után talpon tudott maradni. – Szeretem az öttusát, minden szépségével és bajával együtt, azt pedig a sorsomra bízom, hogy versenyzőként még mire vihetem – így hangzott a válogatott öttusázó nyilatkozatának utolsó mondata.

(Borítókép: Kasza Róbert az öttusázók világkupa-sorozata székesfehérvári férfi egyéni döntőjének lövészet-futás számában a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban 2021. május 15-én. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)

Rovatok