Index Vakbarát Hírportál

Botrány Wimbledonban: a pálya, ha nem is lejt, cserébe brutálisan csúszik

2021. július 4., vasárnap 07:51

Csúszik és lassú. Sok a sérülés, emellett a fehér felszerelés betartatása is okoz gondokat.

Tavaly, a második világháború után először, elmaradt a wimbledoni Grand Slam tenisztorna. Idén visszatért a verseny, de már a felvezető sem volt zökkenőmentes. A versenyt megelőző Grand Slam-et, vagyis a Párizsban megrendezett Roland Garrost a vírushelyzet miatt az eredetileg tervezettnél egy héttel későbbre halasztották a szervezők. Ez lerövidítette a versenyzők részére rendelkezésre álló időt, ami a pihenés, illetve a párizsi salakpályáról a wimbledoni füves pályára való átállás rovására ment. Több sztárjátékos ezért vagy a felvezető tornákat hagyta ki (például a görög Cicipasz a Halléban megrendezett versenyt), vagy pedig magát a wimbledoni tornát mondta le. Nem indult a férfiak mezőnyében a torna korábbi kétszeres bajnoka, a világranglista harmadik helyezettje, a spanyol Nadal, illetve a tavalyi US Open nyertese, az osztrák Thiem sem. Csonka a női mezőny is: nem indult a címvédő Simona Halep, illetve a világranglista második helyezettje, a japán Oszaka sem. 

A pálya más tekintetben is nehezített: a szervezők idén is könyörtelen szigorral ellenőrzik a teljesen fehér színű felszerelést, ide értve a cipőtalpak és a cipőfűzők (!) színét is. A pályával viszont, egyre inkább úgy tűnik, gondok vannak. Már az első fordulóban is sok játékos, köztük a hazai kedvenc, a korábbi kétszeres (2013, 2016) wimbledoni tornagyőztes, Andy Murray is rendkívül csúszós pályára panaszkodott, és a vezetőbírónak jelezte, hogy szerinte a pálya veszélyes. Murray el is esett, de végül folytatni tudta a mérkőzést. Nem járt ilyen jól viszont Serena Williams, aki eddig hatszor nyerte meg a wimbledoni tornát. Az amerikai játékos 2000, 2002, 2008, 2009, 2012, és 2016 után idén biztosan nem nyer, mivel az első fordulóban elcsúszott, és megsérült, nem tudta folytatni a játékot. Így járt a francia Mannarino is, aki a svájci Federer, vagyis minden idők legsikeresebb wimbledoni játékosa ellen kezdte a tornát, de ő is megsérült, tehát feladni kényszerült a meccset. Mannarino egyébként sérüléséig várakozáson felül szerepelt, 2:2-es szett állásig tartotta magát Federer ellen. A kérdésről természetesen kikérték a svájci világklasszis becses véleményét is, aki a tőle megszokott udvariassággal csak ennyit válaszolt:

A szervezők most is, mint mindig, mindent megtesznek a kiváló minőségű pálya érdekében

– nyilatkozta Federer, annak ellenére, hogy ő is többször elesett. Gyakorlatilag szó szerint ez volt a torna rendezőinek válasza is, amikor a pályák minőségéről és a sok sérült versenyzőről kérdezték őket a sajtó munkatársai. A lebonyolítók annyit tettek hozzá, hogy idén a center- és az egyes számú pálya tetejét a megszokottnál gyakrabban kellett zárva tartani, ami a vártnál nedvesebb fűborításhoz vezetett.

A csúszós pályán eleső játékosok sorát Bianca Andreescu, Sloane Stephens, John Isner, Kristie Ahn, Monica Niculescu, Coco Gauff és Nina Stojanovic követte, mármint eddig. Federer folytatni tudta, már a nyolcaddöntőben van, idén a tizennyolcadik alkalommal, amivel saját korábbi rekordját döntötte meg. Újabb győzelmével Federer megdöntötte Serena Williams rekordját is, mivel így eddig már összesen 368 mérkőzést nyert Grand Slam tornák során (ebből 104-et Wimbledonban), amire eddig sem a férfi, sem a női mezőnyben nem volt képes senki. 

Nem egyszer estem el, hatszor! 

– ezt már a női mezőny ötödik helyén kiemelt Bianca Andreescu mondta. A női mezőnyben teljes a káosz, a top 10-ből már csak hárman vannak versenyben, az ausztrál Barty, valamint a fehérorosz Sabalenka és a lengyel Swiatek. A férfi mezőnyben jobban érvényesül a papírforma, csak két meglepő vereség volt eddig. Ebből az egyiket Fucsovics Márton okozta, aki kiváló játékkal a kilencedik helyen kiemelt argentin Schwartzmant búcsúztatta. A másik idejekorán búcsúzó a harmadik kiemelt görög Cicipasz volt, aki már az első fordulóban vereséget szenvedett. 

A számos hiányzó sztárral ellentétben idén Wimbledonban tért vissza a teniszhez az ausztrál fenegyerek, Nick Kyrgios. A csúszós pálya őt is zavarta, és ő is megsérült, de már ezt megelőzően is kemény kritikával illette az idei wimbledoni pályát:

Mintha nem is fű lenne! Jobban hasonlít a salakra! Olyan, mintha nem Wimbledonban lennénk, hanem a Roland Garroson! Ez egy vicc! 

– fejezte ki frusztrációját az ausztrál, aki az egyéni versenyt sérülés miatt feladni kényszerült, de még reménykedik benne, hogy következő vegyes páros meccse idejére javul valamennyit és folytatni tudja majd, nem más mint a már 41 éves Venus Williams oldalán. 

(Borítókép:  Roger Federer megcsúszik a pályán 2021. július 3-án Angliában. Fotó: Adam Davy / PA Images / Getty Images)

Rovatok