Index Vakbarát Hírportál

Szenzáció Wimbledonban: Fucsovics bravúrral a legjobb nyolc között

2021. július 5., hétfő 16:50 | aznap frissítve

Fucsovics Márton óriási csatában, öt szettben múlta felül Andrej Rubljovot a wimbledoni nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében.

Az eredmény hatalmas bravúr, mivel a magyar teniszező ellenfele az ötödik helyen volt kiemelve a torna előtt, ráadásul Fucsovics a következő körben a világelső Novak Djokoviccsal játszik a négy közé jutásért.

Fucsovics az első játszmát 6:3-ra nyerte meg, majd 4:6-ra elvesztette a következő két szettet. A negyedikben aztán hengerelt, 6:0-ra lemosta az orosz teniszezőt, majd jött a mindent eldöntő ötödik játszma, amelyben elhúzott 3:0-ra, majd egymás után elvesztett két gémet, így az adogatását is, ám 3:2-nél ismét lendületbe jött, és végül 6:3-ra megnyerte az utolsó szettet.

Bár a magyar játékos tíz kettős hibát ütött, mellette kilencszer adogatott védhetetlenül a 2 óra 44 percig tartó mérkőzésen.

A mérkőzés összefoglalója:

A 29 éves magyar sportoló eddig 300 ezer fontot – 123 millió forintot – teniszezett össze Wimbledonban azzal, hogy bejutott a teniszbajnokság negyeddöntőjébe.

Fucsovics Márton pályafutása során először jutott el a legjobb nyolc közé Grand Slam-tornán, ráadásul ezzel minden idők második legjobb eredményét érte el a magyarok közül Wimbledonban férfi egyesben. Nála jobb teljesítményt csak Asbóth József tudott felmutatni: 1948-ban az elődöntőig menetelt.

Végeredmény:
Fucsovics Márton–Andrej Rubljov (orosz, 5.) 6:3, 4:6, 4:6, 6:0, 6:3

(Borítókép: Fucsovics Márton Wimbledonban 2021. július 5-én. Fotó: Adrian Dennis / AFP)

Rovatok