Index Vakbarát Hírportál

Jól van a vasárnap megtámadott és kirabolt Lando Norris

2021. július 13., kedd 22:08

Kedd délután közösségi oldalán üzent szurkolóinak és követőinek a McLaren brit versenyzője, Lando Norris, akit a futball Európa-bajnokság múlt vasárnapi döntőjének helyszínén rablótámadás ért – olvasható az M4 Sport oldalán.

A McLaren csapat fiatal tehetsége vasárnap (július 11.) a helyszínen szurkolt az angol csapatnak a futball Európa-bajnokság döntőjében. Az autóversenyző rossz sorozata azzal kezdődött, hogy csapata kikapott, ám ezt tetézte, hogy 

a meccs után megtámadták és értékeitől megfosztották. 

A Sun arról írt, hogy a mérkőzés után a pilóta épp autójához tartott, amikor néhány huligán megtámadta, majd ellopták a 40 ezer fontot érő óráját. Ezt hétfő este a McLaren is megerősítette, akik hangsúlyozták, hogy a versenyzőjük szerencsére jól van, azonban a történtek megviselték.

Kedden már maga Lando Norris is megjelentett egy rövid üzenetet közösségi oldalán, melyben köszönetet mondott követőinek és szurkolóinak a világ minden tájáról érkező jókívánságokért, és megígérte, hogy igyekszik kizárni a történteket, és megfelelő felkészülés után a legjobb teljesítményt nyújtani hazai közönsége előtt.

Mindenkinek köszönöm az üzeneteket. Nagyon jól esik látni ezt a sok üzenetet, kedvességet és szeretetet, amit tőletek kaptam. Gondoltam, tudatom veletek, hogy jól vagyok, és próbálok a megfelelő zónába kerülni a hétvége előtt, hogy a legjobb formámat nyújthassam majd. Szeretlek benneteket, és már várom, hogy sokatokkal találkozzak a hétvégén, a versenypályán

– tette hozzá.

Rovatok