Az életének fontos részévé vált szerepvállalásáról most először nyilatkozik az 57 esztendős Wladár Sándor, aki itthon maradva azért szorít, hogy 41esztendővel a 200 háton kivívott moszkvai győzelme után Tokióban újabb magyar olimpiai sikerek szülessenek.

A bajba jutottak oldalán

Mindig is együttérzéssel tekintettem a fogyatékkosággal élőkre, ugyanúgy azokra a honfitársaimra is, akik bajba jutottak, és magukra maradva elvesztették volna a talajt a lábuk alól. Sokszor merült már fel bennem, hogy miért is lettem olyan ember, aki kifogásokat keresve nem fordít hátat a rászorulóknak. akit megindít és tettekre késztet a súlyos betegek látványa. Főleg akkor, ha kórházi ágyukhoz kötött gyerekekről van szó – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Wladár, aki magát a Ments Életet alapítvány humán, vagy inkább humánus „üzenetközpontjának” nevezi, a szervezet egyik lelkes koordinátorának. – Talán, mert éppen ilyennek születtem, és a génjeimben hordozom a felkarolás erényét, de az is lehet, hogy inkább az engem körülvevő világ változtatott meg, és hozta a felszínre azt az énemet, amely három évvel ezelőtt segítségnyújtásra késztetett, és késztet azóta is. 

Wladár a nap végén akkor érzi magát elégedett embernek, ha legalább egy kérést teljesíteni tudott. Függetlenül attól, hogy azt magánemberként, praxisához kapcsolódóan, vagy éppen sportvezetői minőségében tette meg. Mert gond és baj, sajnos, mindig és mindenhol akad.

Kétszer fenekelték el

Gyerekkorában kétszer tett olyat, amiért apai fenyítés járt. Az első eset történetéből arra lehet következtetni, hogy a kis Wladár jószívű srácként már általános iskolásként is „adakozott”.

Az első verést azzal érdemeltem ki, hogy bevittem az iskolába a szüleim értékes bélyeggyűjteményét, amit aztán nagylelkűen az utolsó szálig elajándékoztam az osztálytársaimnak. Kinek egyesével, másnak meg tucatjával, összesen vagy háromszáz darabot. Mert olyan szépen kérték. A második elnáspángolást egészen másféle csínyemért kaptam. Kilenc évesen elszöktem otthonról, amiből azért kerekedett oltári nagy balhé, mert a kétségbeesett szüleim a rádióban azt hallották, hogy Budapesten elgázoltak egy gyereket. A bandázásaimat, meg a játszótéri verekedéseimet még csak elnézték a szüleim, de az a kalandom csúnyán kiverte a biztosítékot.

Igyekszik az önzetlen segítségadásban minél több barátját és munkatársát maga mellé állítani, olykor a válogatott úszók segítségét is kéri. Nem azt, hogy ők is nyúljanak a pénztárcájukba, hanem azt, hogy tartsanak vele, amikor felkeresi a beteg vagy lassan gyógyuló gyerekeket.

A sztárúszók is mellé álltak

Öröm ránézni a kicsik arcára, amikor a nekik kedveskedő rendezvényeken feltűnik a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás, vagy a londoni aranyérmes Risztov Éva, máskor pedig a most éppen a tokiói bizonyításra készülő Kristófok, Milák és Rasovszky. Egyiküket sem kellett győzködni azért, hogy a gyerekeket kisebb ajándékokkal lepjék meg, beszélgessenek velük, simogassák meg a buksijukat és ezzel felejthetetlen élményben részesítsék őket. Máskor az a küldetésem, hogy nehéz sorsú gyerekek kívánságai teljesülhessenek. Ilyenkor számít csak igazán a kapcsolati tőkém és az ismertségem, máskülönben sok megkeresett talán fel sem venné a telefonját, a hozzá eljuttatott levélbe pedig bele sem olvasna. Hol egy hajókirándulás megszervezésével, hol egy nyaralás feltételeinek biztosításával igyekszünk megmutatni a rászorulóknak az élet szép oldalát, vagy összekalapozni annyi pénzt, amennyiből egy elektromos meghajtású tolókocsira futja.

Az úszószövetség adakozó elnökének persze nem csak jószolgálati nagykövetként kell kisebb-nagyobb, olykor tekintélyes összegű pénzt összekalapoznia, hanem a saját sportága érdekeit képviselve is. Sok vezérigazgatót, cégvezetőt és más döntéshozót kellett személyesen felkeresnie azzal a céllal, hogy megnyerje őket a magyar úszósport ügyének. Nem titok, hogy a régi és az új szponzorok szerepvállalása nélkül erősen hiányos lett volna a MUSZ költségvetése, és az állami támogatást is beszámítva az a 280 millió forint sem gyűlt volna össze, amely az utolsó forintig az olimpiai felkészülést szolgálta.

(Borítókép: Wladár Sándor a Magyar Úszó Szövetség elnöke beszédet mond a gazdagréti tanuszoda átadásán 2021. június 21-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)