Legenda Óbudán, legenda Angyalföldön, legenda Budafokon, legenda Törökországban. Mindenütt, ahol pattog a labda. Mészöly Kálmán a magyar futball egyik utolsó világklasszisa. És mivel – sajnos – a világklasszisokon is fog az idő, a Szőke Szikla pénteken a nyolcvanadik születésnapját ünnepli. Szubjektív köszöntő.
Én a gatyát is leszaggattam volna a törökökről, de akkor is megnyerjük a meccset. Már ha én játszom. Olyan nincs, hogy nem nyerjük meg! De sajnos nem játszottam... Ezzel a kettő-kettővel mehetünk a sóhivatalba...
1994. szeptember 7-ét írtuk, pár perccel azelőtt fejeződött be a Magyarország–Törökország Európa-bajnoki selejtező, amit kettő–nullás vezetésünkről sikerült 2–2-re rontanunk. Ott ültünk a Népstadionban néhányan újságírók az asztal körül Mészöly Kálmánnal, a harmadik szövetségi kapitányi ciklusát töltő Szőke Sziklával, akinek a szeméből patakzottak a könnyek.
A gatyát is leszaggatom róluk, de akkor is nyerünk! Ilyen nincs, hogy kettő–nullról ne nyerjünk meg egy meccset!
Hát ilyen sportember volt Mészöly Kálmán, akinek ma ünnepeljük a nyolcvanadik születésnapját. Illetve, a múlt idő, szerencsére, indokolatlan, mert Kálmán él – hogy virul, azt talán nem mondanám, hiszen a márquezi feledés áttetsző ködében ünnepli ma a nyolcvanadikat, kicsit úgy, mint a regénybeli Macondo lakói, akik a tárgyakra cetliket ragasztottak, és azokra írták, hogy a szekrény szekrény, az asztal pedig asztal.
De mindez tulajdonképpen lényegtelen, hiszen Mészöly már kitörölhetetlenül beleírta magát a magyar futball krőzusi gazdagságú történelemkönyvébe, az ő hőstetteit már a legalattomosabb feledés sem porlaszthatja el. Hiszen akinek a nevéhez eposzi jelzőt ragasztottak a rajongók, annak az életműve ércnél maradandóbb.
Hogy miért egy nem éppen diadalmas mérkőzés kapcsán idéztem fel egyet a megannyi, Kálmánhoz kötődő emlékem közül? Mert számomra ezek a könnyek, ezek a keserű szavak jellemezték a legjobban a játékosként és edzőként egyaránt megtörhetetlen, a kudarccal megbarátkozni képtelen sportembert. Akinek csak egyetlen elfogadható eredmény létezett: a győzelem. Minden más megemészthetetlen gyalázat, elviselhetetlen kín.
Mint ahogy a 2012-es Európa-bajnokság megrendezésének elszalasztása is az volt. Pedig ha valaki mákszemnyit sem tehetett arról, hogy – a cardiffi magyar küldöttséget vezető Gyárfás Tamás előzetes diadaljelentésére rácáfolva – egyetlen voksot sem kapott a magyar pályázat, akkor az Mészöly. Aki akkor is sírva fakadt tehetetlen dühében a ferihegyi repülőtéren, 2007. április 18-án, a pályázati delegáció egyetlen olyan tagjaként, aki legszívesebben elsüllyedt volna a szégyentől.
De hát Mészöly pályafutása minden volt, csak nem a kudarcok sorozata.
Szülei műugrónak (!) akarták adni, de az első keserves hátas után rájött, az ő közege a futball. A III. Kerületben kezdett, majd 1958-ban leigazolta a Vasas, és 1959-ben a Salgótarján ellen Illovszky Rudolf bevetette a mély vízbe, Mészöly lejátszotta élete első NB I-es mérkőzését. Még csak tizenkilenc éves, amikor bajnokságot nyer a Vasassal, a lehetséges 26-ból 24 mérkőzésen ő a középhátvéd!
A folytatás maga a káprázat. További három magyar bajnoki cím a piros-kékekkel, két-két világ- és Európa-bajnoki szereplés, három Közép-Európai Kupa-győzelem, és 61 válogatottság. 1971. május 27-én Moszkvában nemcsak játszott a világválogatottban Lev Jasin búcsúmeccsén, hanem még gólt is fejelt.
Apropó válogatottság. 1961 telén Dél-Amerikában túrázott a válogatott – akkor még ilyesmi is volt, kicsit más volt a magyar futball ázsiója, mint a későbbi évtizedekben –, és Baróti Lajos szövetségi kapitány kivitte a csapattal a jó kötésű, magas, szőke középhátvédet a déli féltekére. Végtére is Mészöly volt a bajnok Vasas hátvédje. És december 13-án, Santiagóban be is rakta a kezdőbe Chile ellen. Négy nappal korábban a chileiek 5:1-re lealázták legjobbjainkat – Mészöly nélkül –, négy nappal később már 0:0 volt az eredmény. Mészöllyel a védelem tengelyében. Ennyit számított az ifjú középhátvéd...
Egy évtizeden át kirobbanthatatlan maradt a válogatottból.
A chilei vb, 1962 jelentette az áttörést, akkor kapta meg a nemzetközi sajtóban a Szőke Szikla becenevet. Négy évre rá, az angliai világbajnokságon a 3:1-es felejthetetlen magyar–brazilon 11-esből szerzett gólt. A mai napig nem felejtem el Baróti Lajos arcát: amikor Kálmán megsérült, az ősz kapitány arcát a kezébe temetve jött le a pályáról, majd félreérthetetlen mozdulattal mutatta, hogy Mészöly kulcscsontja eltört. Szerencsére ebben az egyben tévedett Baróti, mert a hátvéd – szó szerint Szőke Sziklaként – felkötött karral folytatta a játékot, és értékesítette a tizenegyest, pedig – Szepesi György örökbecsű szavaival – senki sem mert odanézni a csapatból.
Aztán eljött 1969, Marseille, a magyar futball – egyik – Mohácsa, a 4:1-es megsemmisítő vereség a csehszlovákoktól, a búcsú az 1970-es világbajnokságtól. „A mi időnk lejárt”, mondta Mészöly, és a szövetség korifeusai szaván fogták.
Kálmán edzői pályafutása sem akármilyen. Majdnem azt írtam: páratlan.
Hiszen Minder Frigyes mellett ő az egyetlen magyar szakvezető, aki háromszor is betöltötte a szövetségi kapitányi posztot.
Az első periódusa egyértelműen sikeres volt a kijutással a spanyolországi világbajnokságra és a tisztes szerepléssel, benne a mindmáig világbajnoki gólcsúcsnak számító 10–1-gyel Salvador ellen. Az 1982-es vb-re kijutás pillanatait megörökítő... És Mészöly Kálmán, a kapitány című film a mai napig alapmű, Kálmánnak szemére vetik a nyomdafestéket nem tűrő kitöréseket, de egy ennyire impulzív személyiség, mint amilyen Mészöly, nem képes alakoskodni még a kamera kedvéért sem.
És ne feledjük, hogy volt ő a török válogatott szövetségi kapitánya is! Manapság, amikor magyar edzőnek csak elvétve jut munka határainkon túl, az ilyesmi akkora csoda, mint ha Oscar-díjat kapna egy magyar színész.
Jómagam, budafokiként, megannyi emléket őrzök Mészöly itteni edzői időszakáról. Ha nincs tavaly a feljutás az NB I-be (majd a kiesés idén tavasszal), akkor a BMTE 109 éves történetének fénykora fűződne Kálmán nevéhez. Fantasztikus csapatot rántott össze a Szőke Szikla a hetvenes évek derekán a Promontor utcában, nem véletlen, hogy tavaly ősszel a BMTE több hazai meccsén is vendégeskedett Mészöly.
Aki ma, pénteken ünnepli a nyolcvanadik születésnapját. Két fia, Kálmán és Géza ünnepséget is szervez a focisulijukban
Focisuli... Az bizony, kérem, vérbeli focisuli volt, amit Kálmán, a Szőke Szikla adott a teljes hatvanas évtizedben. Nem véletlenül tartják őt minden idők legkiválóbb magyar középhátvédjének, pedig volt ott egy Szűcs Sándor, egy Lóránt, egy Mátrai, egy Páncsics az elmúlt évszázadban.
Mészöly hatásával, hogy úgy mondjam, színpadi jelenlétével azonban egyikük sem vetekedhetett.
(Borítókép: Mészöly Kálmán volt labdarúgó és László atya (Lipp László) a Színészválogatott-László atya barátai labdarúgó-mérkőzésen, amit az atya 60. születésnapja alkalmából rendeztek 2008. február 25-én. Fotó: Kollányi Péter / MTI)