Index Vakbarát Hírportál

Van élet Messi után is: lefocizta a Barca Ronaldóékat

2021. augusztus 9., hétfő 06:56

Vasárnap délelőtt Lionel Messi elbúcsúzott szíve klubjától, a Barcelonától, patakokban folytak a könnyek, de a futball már csak olyan, hogy az élet nem áll meg. Olyannyira nem, hogy este a Joan Gamper-trófeáért az újjászervezett Barca 3-0-ra lelépte az egy félidőn keresztül Cristiano Ronaldóval felálló Juventust, bebizonyítva, hogy van élet Messi után is.

2924-en jöttek össze a barcelonai Estadi Johan Cruyffban – amit korábban Miniestadinak hívtak –, hogy megnézzék a Messi utáni Barca első mérkőzését, amit a klub alapítójáról elnevezett trófeáért, a Joan Gamper-serlegért játszottak. Az ellenfél nem akármilyen csapat volt, az „ősellenség" Cristiano Ronaldóval felálló Juventus. Bár a 36 éves portugál már régóta nem a Real Madrid játékosa, ettől függetlenül minden labdaérintését füttykoncert kísérte.

A hazaiaknál pedig a 18 éves, a Rapid Wientől mindössze félmillió euróért kölcsönvett Yusuf Demir minden labdaérintését tapsvihar. A török szülőktől Bécsben született srác óriási tehetség, de nemcsak ő remekelt, hanem a szintén friss szerzemény Memphis Depay is, aki már a 3. percben megnyitotta a gólok sorát. Van stílusérzéke a hollandnak, mert gólja után szalutált, az égre emelte a tekintetét, és úgy fohászkodott, két mutatóujját felfelé nyújtva, ahogy azt Messi tette húsz évet keresztül a gránátvörös-kék mezben...

A másodikat Braithwaite szerezte, a harmadikat pedig a csereként beállt Riqui Puig, csodás ballábas tekeréssel. Nem is tudjuk, ki szokott ilyen gólokat rúgni... Íme:

Egyszóval, jól indult a poszt-Messi korszak Barcelonában, és könnyen lehet, hogy mindenki jól járt az argentin zseni távozásával. A Barca hatalmas pénzügyi tehertől szabadult meg, a valószínű célállomás PSG pedig a történelem legerősebb csatársorával (Messi, Mbappé, Neymar) büszkélkedhet.

Az összeállítások:

Barcelona: Neto – Dest, Piqué, Araujo, Jordi Alba – Sergio Busquets, Sergi Roberto, Demir – Griezmann, Braithwaite. Memphis. Cserék: Emerson Royal, Umtiti, Nico González, Riqui Puig, Balde, Rey Manaj, Collado.

Juventus: Szczesny – De Sciglio, de Ligt, Rugani, Alex Sandro – Bentancur, Ramsey, Bernardeschi – Cuadrado, Morata, Cristiano Ronaldo. Cserék: Kulusevski, Chiesa, Danilo, Pellegrini, Perin, Mckennie, Ranocchia, Chiellini, Bonucci, Marqués.

Gólok: Memphis (3.), Braithwaite (56.), Riqui Puig (92.).

Rovatok