Index Vakbarát Hírportál

Doncicért Ljubljanába zarándokolt az egész dallasi vezérkar

2021. augusztus 10., kedd 20:44

Öt évre 207 millió dollár, vagyis jelenlegi árfolyamon 62 milliárd forint. Ennyit fog keresni Luka Doncic, napjaink legmenőbb kosarasa, a mindössze 22 éves szlovén csodagyerek. A szerződéshosszabbítást kedden írják alá, az aktusra Ljubljanába utazott a Dallas Mavericks teljes vezérkara. Ilyen még nem volt az NBA, de az is lehet, úgy általában a sport történelmében.

A szerződéshosszabbítás tényét Bill Duffy, Doncic ügynöke jelentette be. Úgynevezett „supermax rookie extensionről” van szó, mivel 2018-ban kötött, három évre szóló szerződése lejárt, és most a lehető legborsosabb hosszabbítást írják alá az elkövetkező öt évre. 

A keddi aktusra már hétfőn Ljubljanába érkezett a Mavericks teljes vezérkara: Mark Cuban tulajdonos,  Nico Harrison általános igazgató, Jason Kidd vezetőedző, Michael Finley, az általános igazgató helyettese, Dirk Nowitzki különleges tanácsadó (főállásban klublegenda) és Casey Smith, a játékosok egészségéért és teljesítményéért felelős igazgató.

Ma megvalósul az álmom – tartalmazza a Luka Doncic által kiadott közlemény. – A kosárlabdasport annyi mindent adott nekem és annyi gyönyörű helyre vitt el. Szerencsésnek érzem magam, hogy Dallasban maradhatok a Mavericks játékosaként. Elkötelezett vagyok a franchise mellett, értékelem a szurkolók támogatását. A jövőben még aktívabb leszek alapítványommal, a Luka Doncic Foundationnel, amellyel hazámat, Szlovéniát és Észak-Texas közösségeit kívánom támogatni.

Doncic karrierje párját ritkítja, de az is lehet, hogy nincs is párja. A 2017-2018-as idényben, a Real Madrid játékosaként az Euroliga története legfiatalabb MVP-jének választották meg. Még abban az évben az Atlanta Hawks a 3. helyen draftolta, de azonnal elcserélte a Dallas Mavericksszel Trae Youngért és egy elsőkörös draftjogért. 

Doncic a 2018-2019-es szezonban elnyerte az Év újonca díjat, majd a rá következő két idényben bekerült az All-NBA első csapatba. A liga történetében összesen négy játékos volt ilyesmire képes a 23. születésnapja előtt, és Doncicon kívül csupán Kavin Durant, a most befejeződött tokiói olimpia MVP-je az óta, hogy az NBA és az ABA egyesült 1976-ban.

Doncic átlaga az eddigi három NBA-idényében 25,7 pont, 8,4 lepattanó és 7,7 gólpassz. A rájátszásban még zseniálisabb: eddigi 13 meccsén 33,5 pont, 8,8 lepattanó és 9,5 assziszt az átlaga. 

Doncic új szerződése, bármennyire is borsos, mégsem a legnagyobb az NBA történetében.

Az élcsoport ugyanis így fest:

1. Damian Lillard (Portland) 257 millió hat évre

2. Jannisz Antetokounmpo (Milwaukee) 255,6 millió hat évre

3. Russel Westbrook (Oklahoma, majd Houston, ma már L. A. Lakers) 233 millió hat évre

4. James Harden (Houston) 228 millió hat évre

5. Paul George (Oklahoma, ma már Clippers) 226 millió öt évre

6. Luka Doncic (Dallas) 207 millió öt évre

7. Stephen Curry (Golden State) 201 millió öt évre

(Borítókép: Luka Doncic  Ausztrália csapata ellen a férfi kosárlabda bronzmérkőzés második felében a tokiói olimpián 2021. augusztus 7-én. Fotó: Aris Messinis - Pool / Getty Images)

 

.

Rovatok