Index Vakbarát Hírportál

Lezuhant és szörnyethalt a világbajnoki ezüstérmes magyar paramászó

2021. augusztus 12., csütörtök 13:12

Vigh Melinda világbajnoki ezüstérmes paramászó volt az a nő, aki augusztus 7-én szombaton lezuhant és szörnyethalt a németországi Berchtesgaden mellett emelkedő Watzmann csúcsgerincéről – derül ki abból a közleményből, amelyet a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség adott ki csütörtökön.

A 39 éves paramászó Németországban élt. 2016 óta vett részt parasportolóknak kiírt versenyeken. Rövid idő alatt nagy sikereket ért el, kilenc nemzetközi versenyből nyolc alkalommal állt a dobogón az AU2 kategóriában. Ezüstérmet szerzett a 2016-os és a 2018-as IFSC Paramászó Világbajnokságon, majd 2019-ben még egy bronzérmet is nyert. Legutóbbi nemzetközi versenyén, a 2021 júniusában rendezett innsbrucki IFSC Paramászó Világkupán második lett.

Elévülhetetlen érdemeket szerzett a sportmászás és általában véve a parasport népszerűsítése terén. Rendkívül pozitív, örömtől sugárzó, szerény személyiség volt. Hiánya pótolhatatlan a közösség számára

– hangzik a közlemény.

A Hóhatár Facebook-oldal augusztus 9-én számolt be a tragikus esetről. E szerint a ramsaui hegyimentők szombat reggel 9:45-kor kapták a riasztást, hogy valaki a Watzmann-gerincről a keleti falba zuhant. Vigh Melinda egyedül mozgott, és a Mittelspitze (2713 m) és a Südspitze (2712 m) között, a meteorológiai mérőállomás magasságában a ködben letévedt az útról. A Schönau am Königseeben élő 39 éves magyar nő nem élte túl a kétszáz méteres zuhanást. A traunsteini hegyimentő-állomásról helikopter repült a helyszínre, a helyi hegyimentő-szolgálat vezetőjét és egy kolléganőjét eresztették le, hogy biztosítsák a helyszínt, majd a mentőorvost tették le hasonló módszerrel, de nem tudták megmenteni az életét.

Rovatok