Korábban is mondtam, és most is vallom, hogy rendszer a lényeg, nem a személyek, ők csak megtöltik tartalommal azt, amit az évek során felépítettünk itt Kisvárdán – mondta Révész Attila sportigazgató, amikor a szabolcsiak fantasztikus, bár még csak három mérkőzésből álló diadalmenetéhez gratuláltam. – És most már magyar, sőt helyi játékosok is hozzáteszik a magukét, itt van például a 18 éves Czérna Erik, aki papi gyerek, Pap községből való, innen, Kisvárdától öt kilométerre. Már a múltkori beszélgetésünkkor is említettem, hogy egyre több környékbeli gyereket fognak látni a csapatban, a miénk a legfiatalabb akadémia az országban, alig kétévesek vagyunk, idő kell ahhoz, hogy a gyerekek beérjenek. Annak nem lenne semmi értelme, ha csőstül beállítanánk őket, apránként kell adagolni a tehetségeket. A második csapatunkban már most vannak olyan játékosok, akik a közeljövőben meghatározzák a Kisvárda alapkeretét, de ez egy lassú folyamat. 

A korosztályos válogatottakban még nincsenek kisvárdai srácok, de közel az idő, amikor bemutatkoznak nemzeti mezben, legalábbis Révész bízik ebben.

Hohó, itt vidéken csodát láthat, és nem csak Kisvárdán – emelte fel a hangját a sportigazgató. – Ezek a szabolcsi, hajdúsági, esetleg határon túli, munkácsi, beregszászi gyerkőcök felszántják a pályát, ha kell, nincsenek elkényeztetve, nekik a futball jelenti a kitörési lehetőséget. Ha poénkodni akarnék, azt is mondhatnám, sokkal szebb karrier a kitörés, mint a betörés. Ezek a srácok még éhesek, sokszor a szó szoros értelmében, és nem csak a sikerre. 

Révésznek nemcsak Czérna, hanem – legalábbis eddig – João Janeiro, a mindössze 40 éves portugál edző is telitalálat. 

Eddig minden évben rátettünk egy lapáttal, 110 éves klubunk a 2018-as feljutás óta először kilencedik, majd nyolcadik, legutóbb pedig ötödik volt, azaz töretlen a fejlődés, és ezt szeretnénk folytatni – magyarázta Révész. – João a kezdeti útkeresés után jól illeszkedett be a rendszerünkbe, hozzátenném azonban, hogy igazságtalan lennék, ha nem tennék említést elődje, a rutinos Supka Attila munkájáról. Tavasszal a vége felé, amikor 5–1-re vertük meg a Paksot, gyakorlatilag ugyanezzel a csapattal, már látszott a mostani sikersorozat előjele. Csak a motivációs szintet kellett emelni, és arra volt szükség, hogy a játékosok még jobban tudjanak küzdeni egymásért, vagyis létrejöjjön a – hogy is szokták mondani? – kohézió. Ez sikerült, ez João portugál mentalitásából fakadóan erősödött. Folyamatos, töretlen a fejlődés, João nem akarta újból feltalálni a meleg vizet, illetve ez nem teljesen igaz, mert kezdetben próbálkozott valami mással, de rájött, hogy az a rendszer a jó, amit már negyedik éve építünk. Nálunk az nem fordulhat elő, hogy leigazoljuk a szélsőket, aztán rendszert váltunk 3-5-2-re, amelyben nincs helyük a szélsőknek. Kovácsréti nálunk szélső poszton játszott, de eladtam az MTK-nak 55 millió forintért, kimondottan jól jártunk. Tudtam, hogy ott áll mögötte Czérna meg még két másik srác, akit hamarosan bedobunk a mély vízbe. Visszatérve Joãóra, őt szeretik a játékosok, velük él, velük eszik, a brazilokkal a közös nyelven kiválóan megérteti magát. Én tudom, mi van a csapatban, ezt kell kihozni belőle. De most jön a neheze, mert kontrából már nagyon jók vagyunk, viszont meg kell tanulnunk dominálni. Az MTK ellen a második félidőben, amikor 65:35 volt a labdabirtoklás aránya a javunkra, már ez is ment.

Czérna Erik májusban múlt 18 éves, épphogy felnőtt, és pénteken bemutatkozott az NB I-ben. Ráadásul remekül: előbb nagyszerű fejessel veszélyeztetett, majd kétszer is csak felrúgni tudták, és mindkét szabadrúgásból gólt fejelt Hej, majd Mesanovic. 

Kisgyerekként is állandóan néztem a focit a tévében, lenyűgözött Messi játéka, és korán eldöntöttem, hogy a tanulás mellett – olykor helyett – a futball lesz a mindenem – mesélt a kezdetekről az aranyos szabolcsi tájszólásban beszélő fiatalember. – Nekiláttam, a szüleim támogattak, és 2011 óta, tíz éve Kisvárdán focizom, kezdetben még nem akadémiának hívták, két éve nevezik így. Sokat köszönhetek Deák Bélának, Szabó Mihálynak, Kovács Jánosnak, Kocsis Jánosnak, Belényesi Miklósnak, az erőnléti edzőnknek, meg Szabó Balázsnak, ők voltak az évek során az edzőim. 

Regénybe illő, ahogy Erik megtudta, pénteken kerettag lesz, életében először.

Lucas, a csapatkapitány még csütörtökön, az edzésen megkérdezte, hogy érzem magam, és menne-e a játék, ha pénteken berakna João. Ledermedtem egy pillanatra, de csak egy pillanatra, mert gyorsan rávágtam, hogy én készen állok, és a száz százalékot fogom nyújtani, ha szóhoz jutok. És a 63. percben be is küldött az edzőnk, akkor még 1–0-ra vezetett az MTK. João azt mondta, nincs veszítenivalóm, fiatal vagyok, tegyek meg mindent a győzelemért, vállaljam fel az egy az egy elleni játékot, és használjam ki a gyorsaságomat. Hála az égnek, sikerült. Megjegyzem, a szabadrúgásokat rengeteget gyakoroljuk, mindkét gólt ilyen szituációból szereztük. Izgultam, meccsdrukk volt bennem, ott voltak a várkerti vitézek, édesapám – anya otthonról nézte a meccset a tévében –, a tesóm is drukkolt a nézőtéren, nagyon akartam bizonyítani, és sikerült. Azt mondtam magamban, ha most nem élek a lehetőséggel, akkor talán máskor már nem is tesznek be a csapatba. 

Erik arról is beszélt, hogyan folyik a kommunikáció a soknemzetiségű csapatban.

Tanulom a gimnáziumban az angolt, ennek most hasznát is veszem, Joãóval és a légiósokkal is ezen a nyelven beszélünk. Jó is ez nekem, mert legalább fejlődik az angoltudásom. Csupa jó ember van a csapatban, ennek külön örülök. Úgy érzem magam, mintha egy film játszódna, a meccs után azonnal nyilatkoznom kellett a tévében, aztán hívtak a Nemzeti Sporttól, az M4 Sporttól, most meg ön... Hihetetlen. Hát ez eszméletlen, hogy saját nevelésként bemutatkozhattam az NB I-ben, egyszersmind rácáfolva arra is, hogy itt csak külföldiek játszanak. És ha netán a korosztályos válogatottba is meghívnának, az már tényleg szebb lenne, mint egy álom. Minden edzésen vért izzadok, bizonyítani akarom, hogy a szívemben van a foci. 

Beszélgettünk  João Janeiróval is, a Kisvárda portugál edzőjével, akivel először egy tévhitet akartunk szertefoszlatni, nevezetesen azt, hogy Révész Attila edzőfaló sportigazgató.

Bevallom, én is hallottam erről, de egyelőre csak annyit mondhatok, hogy Attila még egyszer sem hívott fel engem, ami azt jelenti, hogy nincs velem baja – mondta a 40 éves szakember. – Addig jó, amíg nem telefonál rám, elég az, ha az edzéseken és a mérkőzéseken találkozunk. Ami a három győzelmünket illeti, ezekből nem vonnék le túl sok következtetést, kicsi még a minta ahhoz, hogy statisztikát gyártsunk belőle. Különben is pontosan tudom, elég egy rossz eredmény, és máris megtörik a varázs, már csak ilyen az edző élete. Egyelőre élvezzük a győzelmeket, és a lehető leghosszabbra szeretnénk nyújtani a sikerszériát. Legközelebb szombaton, a MOL Fehérvár otthonában. 

(Borítókép: Czérna Erik. Fotó: Kisvárda FC)