Minden túlzás nélkül egyetlen káprázatos mérkőzéssel meghódította a Bundesligát Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig 20 éves magyar válogatott klasszisa. A középpályást két bombagólja és szinte hibátlan szombati teljesítménye nyomán a második forduló emberének (Man of the Matchday) választotta meg a bundesliga.de, a német első osztály hivatalos honlapja.
Nem kevesebb, mint 224 nap, nyolc hónap telt el azóta, hogy Szoboszlai Dominik a Red Bull Salzburgtól az RB Leipzighez szerződött – ennyi időt kellett várni arra, hogy a kezdő tizenegy tagjaként mutatkozzon be a lipcseieknél, és ha már bemutatkozott, gólt is szerezzen, mindjárt kettőt, a meseszerű fajtából.
„Nehéz szavakkal leírni, mit érzek, azok után, hogy bőven több mint egy fél évet ki kellett hagynom. Nap mint nap keményen kellett dolgoznom a visszatérésért, nem volt könnyű, de hittem benne, hogy sikerülni fog. Nagyon örülök a szombati teljesítményemnek, a Stuttgart elleni 4–0-s győzelemnek” – fogalmazott Szoboszlai a honlapnak.
Ahogy a bundesliga.de írja, honfitársunk hatalmas lendülettel vetette magát a játékba, remekül kombinált társaival, Emil Forsberggel, Christopher Nkunkuval és André Silvával, és szinte „kifutott a zoknijából”, annyit üldözte az ellenfelet, amikor a letámadás volt napirenden. Káprázatos góljait – amelyek közül a másodikhoz némi szerencse is kellett – nem csak a Red Bull Arena 23 100 nézője tapsolta meg önfeledten.
Két fantasztikus gólt lőtt, és biztos vagyok benne, még ennél is több várható tőle, mert kivételes tehetség. Mindennap keményen dolgozik az edzéseken, próbál fejlődni, és meggyőződésem, hogy sok szép közös élmény vár még ránk a pályán
– mondta társáról a csapatkapitány Emil Forsberg, a második hazai gól szerzője.
Szoboszlai eddig 107 percet játszott a Lipcse mezében, és ez idő alatt három gólt lőtt, ami 36 perces átlag. Az elsőt a Sandhausen elleni kupameccsen szerezte. Ez nem akármilyen bemutatkozás egy olyan játékostól, aki azt megelőzően legutóbb december közepén lépett pályára, közben pedig sérülését kúrálta.
Jesse Marsch, az amerikai edző, aki már Salzburgban is a mentora volt Dominiknek, cseppet sem lepődött meg védence remek debütálásán.
Pontosan tudtam, mit lehet várni Szobótól – mondta a 47 éves szakember. – Fiatal labdarúgó fantasztikus képességekkel. Ami a tehetségét illeti, kevés jobb játékos van nála a világon ezen a poszton. Van, aki erős, van, aki technikás, van, aki taktikailag képzett, megint mások sokat futnak és jól védekeznek. Dominik azonban valamennyi említett tulajdonságot felvonultatja. Ezért különleges labdarúgó.
Szoboszlai mérlege Salzburgban 83 meccsen 26 gól és 35 gólpassz volt, ebből csak az utóbbi bajnokságban négy szabadrúgásgól.
(Borítókép: Szoboszlai Dominik. Fotó: Martin Rose / Getty Images)