Rektor úr, ön minek is lesz tulajdonképpen az első embere? Még a Testnevelési Egyetem általános rektorhelyettese volt, de már a Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora lesz?

Még hivatalosan Testnevelési Egyetem a nevünk, de a szenátus már döntött a névváltoztatásról. A parlamentnek még el kell fogadnia, szerintem hivatalosan 2022-től kerül be az egyetemünk nevébe a Sporttudományi jelző. 

De, ha jól sejtem, az átalakulás folyamata már elkezdődött. Mit takar ez a bővülés?

Egyrészt azt a hangsúlyt, hogy új élet kezdődött az intézményünkben a modellváltással, másrészt azt, hogy a hagyományos, csak az oktatáson alapuló egyetemi filozófia is megváltozik, és egy vállalkozóbb, lényegesen sokrétűbb tevékenységet szeretnénk folytatni. 

Egyfajta szolgáltató egyetemmé alakulnak át?

Mindenképpen. Vállalkozó és szolgáltató egyetem leszünk. Nyitnunk kell a nemzetközi sportszövetségek felé, mert ott még nem szereplünk kellő hangsúllyal. Ha valaki olvassa a sajtóhíreket, akkor azt látja, itthon sem evidencia, hogy a Testnevelési Egyetem legyen az olimpiai mozgalom és a sportszövetségek partnere.

Miért lenne lényeges, hogy ez így legyen?

Szerintem a tudás, a szellemi tőke most is itt van nálunk, de azok a kollégák, akik a TE-n dolgoznak, ezt a szellemi tőkét kényszerűségből most még máshol kamatoztatják. Szeretnénk, ha ez a tudás megfelelő infrastruktúrával, eszközökkel és motivációval itt házon belül hasznosulna, a Testnevelési és Sporttudományi Egyetem címere alatt.

A TF korábbi campusán, innen, a rektori irodától néhány tucat méterre kezdődő nagy volumenű építkezés is valójában erről szól?

Egy 2015-ös kormányhatározat alapján – amely az atlétikai csarnok leégésétől függetlenül is megszületett volna – mindenképpen nagyarányú campusfejlesztés történt volna. Szerintem mindenki boldog, hogy helyben maradunk. Az oktatási területünk most már teljesen megújult a korábbi Sportkórház telkén, új épületben, megkaptuk azokat az épületeket, amelyek régen a kórházé voltak, most ott működnek természettudományi tanszékeink és a laboratóriumaink. Szerintem ez már félig-meddig lehetőséget is ad a tervezett szolgáltatási tevékenységünk kifejtésére. De ami a legjobban hiányzott, azok a korszerű sportlétesítmények, mert a meglévők a hetvenes éveket idézik.

Itt NB I-es kosárlabda-mérkőzéseket fogunk rendezni, és reméljük, hamarosan más szakosztályok is feljutnak az élvonalba. Lesz továbbá egy műfüves focipályánk is, meg egy nemzetközi szintű atlétikai pálya. A benti részen, az Alkotás utca felől, egy 50 méteres uszoda, egy fedett csarnok – atlétikai pályával, és minden sportágnak speciális felülettel – épül, plusz kollégiumok és egy sportszálló. 

Amit most felsorolt, az bőven túlmutat az oktatás keretein, ezek a létesítmények nem csak a hallgatókat szolgálják.

Valóban nem csak a hallgatókat, de amiben most nagyon gyengék vagyunk, hogy az infrastruktúra hiánya miatt nem tudunk külföldi hallgatókat fogadni.

Azzal a tudásháttérrel, ami az úszásban, a vívásban, a kajak-kenuban és még néhány sportágban itt van az egyetemen, hét-nyolc nemzetközi sportági szövetséggel – például a kézilabdával is – olyan kapcsolatot kell kiépítenünk, amelynek keretében ide hozzák majd az edzőképzésüket.

Hát, ha ez megvalósul, a Testnevelési és Sporttudományi Egyetem piacvezető lesz a világon.

A gyakorlati hátterünket meg kell tartanunk. A sportegyetemeknek létezik egy elfogadott tudományos rangsora, azt vállaltuk, hogy 2026-ra bejutunk az első százba. Jelenleg a százötvenedik hely környékén vagyunk a kevesebb, mint négyszázas mezőnyben, tehát a középmezőny elején. A riválisaink jobbára orvostudományi háttérrel rendelkeznek. Nekünk együtt kell működnünk másokkal, például a Semmelweis Egyetemmel, a sportmérnöki szak, az innováció kapcsán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, vagy ami már létezik, a sportmenedzser-képzésben a Corvinus Egyetemmel. Amiben ők erősek, arra az együttműködések mentén támaszkodnunk kell.

Önnek felesleges magyarázni, hogyan működik a magyar sport, hiszen a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, majd a szövetség főtitkára is volt a kétezres években. 

Ez még a tao-rendszer bevezetése előtt volt, amikor a felnőtt válogatottnál még egy melegítő beszerzése is gondot okozott. 

Jól tudom, hogy Rátgéber Lászlótól vette át a válogatott irányítását 2004-ben?

Jól tudja, és büszkén árulhatom el, hogy Laci oktat az egyetemünkön, a mesterképzésen a szakedzőknél. Amikor szövetségi kapitány lettem, ő gratulált nekem elsőként, ahogy most is, a rektori kinevezésemkor. Laci ma már habilitált doktor! Úgy gondolom, hogy a Nemzeti Kosárlabda Akadémia élén legalább annyit használhat a sportágnak, mint ha szövetségi kapitány volna. Ha nem többet...

Lát fejlődést a magyar kosárlabdasportban?

Az utánpótlás és az egyetemi sport terén igen. Kár, hogy ezek a sikerek nem feltétlenül gyűrűznek be a felnőttek közé. Sajnos, nincs automatizmus abban, hogy egy korosztályos siker a felnőtteknél is eredményeket hozzon. 

Kosárlabda-szakember korában gondolt-e TF-es karrierre?

Nem. Igaz, mindig is oktattam, sem játékosként, sem edzőként összesen nem volt egy évem, amikor csak a kosárlabdával foglalkoztam volna. Vagy tanultam, vagy tanítottam. 

Jobban érdekelte a tudomány, mint a kosárlabda vagy az edzősködés?

Jobban. Igazi profi edző utoljára Debrecenben voltam a Vadkakasoknál 2002-ben. Öt meccset nyertünk zsinórban, amikor odakerültem, majd a hatodikat elvesztettük, és másnap berendeltek a klubirodára, majd megkérdezték, hogy melyik játékost rúgjuk ki. Ez engem kijózanított... Akkor jöttem rá, hogy ez a közeg inkább nekem való. Kosárlabda-főtitkárként is afféle beugró voltam, az egy nagyon balhés időszak volt a szövetségben. Szerintem sikerült csillapítanom a hullámverést. Akkor igazából az volt a nagy siker, hogy a szövetség túlélte azokat a viharos éveket. Az akkori elnök, az Angliában élő Németh László is oktat az egyetemünkön, a kosaras szakedzők mesterképzésén. Ő olyan koponya, akitől tudnak tanulni a mai fiatal edzők. Egyébként kosárlabda-edzőként megkaptam azt a vádat, hogy túlságosan tudományosan dolgoztam, itt az egyetemen viszont azt szeretik, hogy a praktikus megoldásokat részesítem előnyben. 

Akkor mindkét területről a pozitív dolgokat sikerült átmenteni.

Én is így érzem. Itt, a lassan százéves hagyománnyal rendelkező egyetemen van egy vízióm, amit fel is vázoltam a rektori pályázatomban...

Mi lenne ez a vízió?

Egyrészt egy nemzetközileg versenyképes egyetem, amely edzőket, sportmenedzsereket képeznek a világ valamennyi országában, és fontos vízió, hog képes idehozni hallgatókat külföldről is. A testnevelőtanár-képzésünk azonban nemzeti felelősség és hungarikum. Testnevelő tanárokat a Kárpát-medencének kell adnunk. 

Tanulnak önöknél határon túli magyar hallgatók?

Igen, tanulnak, de lehetnének többen is. Aranyosak ezek a diákok. Megkérdeztem egyiküket ma reggel, hogy mi a sportága. Kosárlabda, hangzott a felelet. És mit sportoltál? Kosárlabdáztam... Nagyon meglepő, és hol? Hát...otthon. De hol otthon? Hát... a városomban. És hogy hívták a városodat? Hát...Csíkszeredának... Ahogy a székely viccekben, szűkszavúan.

Az elődöm, Mocsai Lajos ezt nagyon szépen úgy szokta megfogalmazni, hogy mi vagyunk a nemzet immunrendszere. Én ezt kevésbé patetikusan úgy szoktam megfogalmazni, hogy három dologgal foglalkozunk: az egészséggel, a teljesítménnyel – vagyis az élsporttal – és a közösségépítéssel. 

Most fejeződött be a paralimpia, erről jut eszembe: parasport-edzőképzéssel nem akarnak foglalkozni? Hiszen az egy speciális területe az edzőképzésnek.

Ezzel a területtel mindenképpen bővíteni kell a portfóliónkat. Jut eszembe, Ekler Luca, aki paralimpiai bajnok lett távolugrásban Tokióban, nappali tagozatos hallgatónk és a TFSE versenyzője! Egyébként van egy ilyen képzésünk, ez az inkluzív, vagyis befogadó sport. A Paralimpiai Bizottsággal és Szabó László elnökkel összefogva indítottuk, és nagyon szerették a hallgatóink. Ezen a szakirányon már a parasportágak edzésmódszereivel is foglalkoztunk.

Sós Csaba ennek az egyik felelőse, hiszen ő a paraúszó-válogatottnak is a szövetségi kapitánya. 

Nem beszéltünk még a külföldi hallgatók részarányának növeléséről. Ne legyünk szemérmesek: ezzel pénzt is tudna keresni az egyetem.

Aki ismeri a vidéki egyetemeknek a városukra gyakorolt hatását, akár Debrecenben, akár Szegeden, akár Pécsen, az látja, hogy ezek az intézmények komoly bevételt generálnak. Nekünk a sportszakmai hírnevünk miatt is nagyon fontos a külföldi diákok idecsábítása. 2025-re, a centenárium évére el kell jutnunk oda, hogy a külföldi hallgatók részaránya meghaladja a tíz százalékot. A sportinfrastruktúra építése miatt most ennek alig az egytizede, egy százalék jár az egyetemre.

Elenyésző.

Elenyésző, de ha felépülnek a sportlétesítményeink, akkor a Nemzetközi Vívó Szövetséggel és még néhány további sportszövetséggel el kell érnünk, hogy az edzőképzésüket ide hozzák.

Nem lehet kizárólag digitális módszerrel, távoktatásban tanítani. De a labdajátékok közül a kézilabda is szóba jöhet, sőt, egy egészen más jellegű sportág, a sakk is. Polgár Judit egyetemünk díszdoktora, idén tavasszal avattuk. Judit személyiségére, elismertségére támaszkodnunk kell, de például Kállai Gábor is nemzetközi szintű sakkoktató.

A vállalkozó egyetem mit jelent az ön olvasatában?

Azt, hogy megváltozott a környezet. 1925-ben, az alakulásunkkor egyedül mi voltunk a piacon, monopolhelyzetben, ez kitartott a hetvenes évek végéig. Ma már vannak új, nem csak egyetemi versenytársaink, ezért nekünk versenyképes szolgáltatást kell nyújtanunk. Ehhez kell infrastruktúra, és nagyon bízom benne, hogy a modellváltás révén komoly financiális segítséghez jutunk. Létre akarunk hozni egy vagy két tudományos parkot, részben itt a campusunkon, részben egy másik helyszínen. Ezeket rögtön vállalkozói jelleggel kell működtetni. Az egyik kollégám úgy fogalmazott, hogy minden PhD egy potenciális vállalat. Ebben a PhD-hallgató az ötletgazda, az egyetem nyújtja az infrastruktúrát meg az adminisztrációt, és ebből az egészből csinálunk egy terméket a piac számára.  Azt kell elérnünk, hogy az összes oktatónk és kutatónk házon belül találja meg a boldogulását. Amennyiben egy közös vállalaton keresztül, akkor csináljunk egy közös vállalatot. Sajnos, ma olyan a környezet, akkora bőség van a forrásokban, hogy néha jövedelmezőbb egy serdülőcsapatot edzeni heti három alkalommal, mint egyetemi tanárként dolgozni, tudományos pályára készülni. 

Akar véleményt mondani a tao-rendszerről?

Az utóbbi mondatom már vélemény volt... Azonban a forrásra nagy szükség van, de a felhasználás hatékonyságát javítani kell, és az ellenőrzés hihetetlenül bürokráciaigényes.

Ha már a vízió szóba került: tíz év múlva hol képzeli el a Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet?

A tudományos rangsor első száz helyezettje között, továbbá azzal lennék elégedett, ha nyolc-tíz sportági világszövetség edzőképzése nálunk lenne. Ha Lausanne-ban valakinek eszébe jut, hogy vívóedzőket akar képezni, akkor a Testnevelési Egyetemet hívja fel, mert itt olyan lehetőségek állnak rendelkezésére, mint sehol máshol. 

Történtek már lépések ebben az irányban? 

Az is fontos, hogy házon belül átalakítottuk a struktúrát. Proaktív, támadó szellemű, kezdeményező egyetem lettünk, nem olyan egyetem, amely szép lassan halad az állami támogatásból. Ezt elmondtam a tanári karnak is. Kosarasként úgy fogalmaztam, hogy nem 1-0-ra kell nyernünk, hanem 110-70-re. 

A hagyományos „magyar" sportágakra gondolt, amikor a nemzetközi szövetségekkel történő együttműködésre célzott?

Többségükben igen, de például a judo nem ilyen, viszont Budapesten van az IJF központja, és Marius Vizer, az elnök magyar. De a főcsapás a vívás, kajak, úszás és a vízilabda. Hiszen ezekben a sportágakban olyan szürkeállománnyal rendelkezünk, mint egyetlen más ország sem a világon. 

(Borítókép: Sterbenz Tamás. Fotó: Gorondy-Novák Edit / Index)