Ellátogatni Szombathelyre a Haladáshoz, az NB II meglepetésszerű éllovasához olyan, mintha hazatérne az ember. A régi szép idők Savaria Kupái, a világszínvonalú röplabda-mérkőzések beleégtek az újságíró memóriájába, de futballemlékek is bőséggel tolulnak fel a szebb napokat látott klub történetéből.

Bár a napok szépségével most sincs baj, egyfelől melegen süt a nap, amikor leszállok az Intercityről, másfelől még veretlen a Hali, és nem kizárt, hogy – mivel öt győzelemmel és három döntetlennel éllovas az NB II-ben – visszakerül az élvonalba. Oda, ahová játékosai szerint tartozik is a 102 éves klub.

Gőbl Gábor klubmenedzser vár a pályaudvaron, a sokoldalú sportember a kétezres évek közepén az FC Sopron ügyvezetőjeként bajnoki ötödik helyezett és Magyar Kupa-győztes futballklubot irányított, jelenleg pedig a Haladással párhuzamosan a pécsi NB I-es női kosárcsapat egyik ügyvezetője, de ami talán a legfontosabb:

Mielőtt eljutnánk a klubirodára – ami az Illés Akadémia második emeletén van –, megtekintjük a 2015 és 2017 között állami beruházással épült impozáns, kilencezer nézőt befogadó, négycsillagos UEFA-besorolást élvező stadiont.

Most februárban az UEFA U21-es Európa-bajnokság mérkőzéseinek adott otthont az aréna. Legutolsó hazai meccsünkre 2200-an jöttek el, a pandémia első és második hulláma között tavaly ilyenkor elértük a háromezres átlagot. Jó lenne rövid időn belül ide visszajutni – magyarázza a menedzser, miközben azért megvitatjuk a kemény rock helyzetét is. – Nagyon kellene egy országos sugárzású, rockzenére specializálódott rádió – mondja. Rengeteget lendítene a műfajon. Közép-európai példa: Csehországban a Def Leppard négy telt házas koncertet ad tízezres sportcsarnokokban, míg Magyarországon egyet 2500 rajongó előtt… Egyszerű a magyarázat. Csehországban három rockrádióadó is működik, miközben nálunk egy sem.

Persze nem azért jöttünk Szombathelyre, hogy a rockzene áldatlan magyarországi helyzetéről polemizáljunk. 

Visszatérve a Haladáshoz, olyan értelemben kedvező a helyzetünk, hogy a stadiont nem nekünk kell működtetnünk és fenntartanunk, ezt átvállalta a Nemzeti Sportközpontok. A büdzsénkből, ami a második vonalban a legalsó harmadban van, erre már nem futná – teszi hozzá.

Aztán lassan megérkezünk az Illés Akadémiára, amely bizonyos értelemben a Haladás hátországa, hiszen onnan áramlanak felfelé szép számmal a tehetségek, akik közül sokan a jelenlegi csapatnak is immár a törzstagjai, még innen vagy alig túl a húszon.

Közben a lófarkas hajviseletű rocker sportvezetőtől azt is megtudom, hogy milyen a klubot működtető gazdasági társaság tulajdonosi szerkezete: 81 százalékban az Illés Akadémiáé, 9 százalékot az ügyvezető, Séllei Árpád cége, a Haladás Marketing Kft. birtokol, a maradék 10 százalék pedig az önkormányzaté.

A továbblépés szempontjából nem a legideálisabb a tulajdonosi kör. Nyitottak vagyunk tehetős befektető érkezésére – fogalmaz Gőbl, ami persze abszolút logikus is, hiszen a jelenlegi költségvetésből aligha lehetne NB I-es klubot működtetni.

Odabent, a klubirodán a tősgyökeres szombathelyi ügyvezető igazgató, Séllei Árpád azonnal korrigálja is a fenti megállapításokat.

Az élvonalban nyilván nem négyszázötven millió körüli büdzséből működnénk, de ha sikerülne a feljutás, az MLSZ részére átadott központi marketingből és tévés jogdíjakból már önmagában jóval nagyobb összegű forráshoz juthatnánk, mint amennyiből jelenleg gazdálkodunk. Az élvonalban maradáshoz tehát lényegében meglennének a pénzügyi alapok. És további forrásbővülést jelentene, ha a Haladásnak is lenne ambiciózus többségi tulajdonosa! Az üzleti életben megtanultam, hogy addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér! Nem vagyok híve a pénzégetésnek, mert azt tapasztaltam az évek során, hogy a profi futballban számottevően sok pénz elcsorog kézen-közön, nem gondolnám, hogy szükség van ezekre a többmilliárdos büdzsékre még az élvonalban sem! Én csak magunkból indulok ki: a klub iránt elkötelezett, lelkes munkatársi hozzáállással és kisebb létszámmal, reális pénzügyi ráfordítással is meg tudjuk oldani az NB II-t.

Az utóbbi évek meglehetősen viharos története is megér egy misét.

Ha Séllei a téli szünetben nem szerződteti Mátyus Jánost, aki egy bravúros győzelmi szériával benntartotta a csapatot, akkor megesett volna az a szégyen, hogy két év alatt két osztályt zuhan a Hali. De szerencsére nem így történt, és amikor 2020 tavaszán berekesztette az MLSZ a Covid-idényt, 4 ponttal a vonal fölött a 17. helyen állt a csapat.

A 2020–2021-es szezont a jó kezdés után a 11. helyen fejezte be a Haladás, a klub és Mátyus útjai elváltak, de amikor június 4-én Németh Szabolcsot szerződtették vezetőedzőnek – már-már alkalmazási feltétel volt a szombathelyi születés és a kötődés a klubhoz –, kevesen számítottak ilyen parádés rajtra.

Sokakkal összhangban én is úgy vélem, a mai magyar futballban, főleg az NB II-ben elegendő lehet az a sikerhez, hogyha kiemelkedő a csapat erőnléte, és szervezett a gárda. Nálunk ez megvan, valamennyi ellenfelünknél többet futunk, és ott vagyunk a tabella élén – mondta Séllei úr, aki egyszer már másfél évtizede is vállalkozott a Haladás megmentésére. – Akkoriban úgy volt, hogy plázát építenek a Rohonci úti régi stadion helyére, és egy barátommal úgy döntöttünk, hogy ezt a lobbit nem engedjük célba érni. Nem is engedtük, így 2006-ban mi lettünk az első magántulajdonosai a Haladás labdarúgóklub működtetését vállaló gazdasági társaságnak. Szakmailag is sikeressé tettük a klubot, mert kilenc pont előnnyel megnyertük az NB II Nyugati csoportját, de az MLSZ akkori alelnöke, a Siófok tulajdonosa nyomására nyolc plusz három, azaz tizenegy pontot levontak tőlünk, mert egy 16 éves játékosunk igazolásából valamilyen pecsét hiányzott. Így nem került vissza akkor a csapat az NB I-be, minő véletlen, a Siófok volt a feljutó... Ez mélyütés volt… A városunk vezetésénél pedig kopogtatott a Kóbor László, Illés Béla, Halmai Gábor, Kuttor Attila, Csertői Aurél fémjelezte team, amely aztán tulajdonosi pozícióba kerülve átvette a klub irányítását! Egy évre rá már visszakerült a csapat az élvonalba, 2009-ben pedig nagy sikert elérve bronzérmes lett a Haladás! Én egyébként azóta kilencszázalékos tulajdonos vagyok.

Miközben épült az új stadion, két évig Sopronban játszotta a hazai meccseit a Hali. Sajnos az infrastrukturális fejlesztéssel párhuzamosan öt éve megindult a kezdetben még lassú, majd egyre gyorsuló hanyatlás folyamata, aminek a 2019-es kiesés lett a vége.

Voltak erők, akiknél az is felmerült, persze nem a mi részünkről, hogy a Haladás szűnjön meg, és a megye II-ből induljon újra. Miközben volt egy pazar, négycsillagos UEFA-besorolású stadionunk.

Én azért léptem színre – hangsúlyozta Séllei –, mert az volt az álláspontom, hogy meg kell menteni a Haladást, amely megszakítás nélkül 100 szezont teljesített a magyar futballban! (61-et az élvonalban, 39-et a másodikban.) És mint a példa mutatja, sikerült is! A város közgyűlési döntéssel háromévi klubtámogatást, azaz 150 millió forintos, az Illés Akadémia 210 milliós, az én cégem pedig 40 milliós részt vállalt a felhalmozott tartozások kiegyenlítésére, így maradt meg az NB II-es licencünk. Aztán pár hónappal később, 2019 novemberében lemondott Tóth Miklós korábbi ügyvezető, és én vettem át a helyét. A 2019. őszi szezonban vesztes szériában lévő csapathoz szerződtettem Mátyus János vezetőedzőt, akivel sikerült kivívni a bennmaradást. A 2020–2021-es bajnokságban Mátyus–Filipe Matos edzői tandemmel mentünk, a végén a tizenegyedik helyet szereztük meg. De a középszernél a Haladásnak sokkal jobbnak kell lennie! A szombathelyi szurkolók és mi magunk sem engedhetjük meg a céltalanságot! Ki kell törni a szürkeségből! Úgy gondoltam, fiatal, helyi kötődésű, sikeréhes felkészült edző kell nekünk, így esett a választásunk Németh Szabolcsra. Mindketten – és a szakmai stáb tagjai is – a kemény munkában hiszünk! Amit kértem Szabolcstól, hogy milyen legyen a Haladás játéka, ő pont azt gondolta. Elhatároztuk, hogy egy-két rutinos rókával megerősített fiatal csapatot építünk fel, zömében szombathelyi kötődésű és az Illés Akadémiáról kikerülő srácokra alapozva. És most úgy tűnik, várakozáson felül beváltak az elképzeléseink.

Németh Szabolcs, a 40 éves vezetőedző is természetesen szombathelyi, és lokálpatriótaként nagyot álmodott.

Mindig szeretek nyerni, ilyen a természetem, és a feljutást tűztem ki célul – fogalmaz a fiatal szakember. – Szerintem van ennek realitása, stabilak vagyunk, erős a játékosállomány, a védelmünk sziklaszilárd, összesen két gólt kaptunk nyolc fordulóban. A menedzsment is támogatja a szándékainkat. A stabil védekezés olyan, mint a ház alapja, arra már lehet építeni a jó támadójátékot is.

Németh Szabolcs Dorogról érkezett, nem véletlen, hogy a Dorog elleni győzelmüket tartja a legértékesebb eredménynek.

Nekem a személyes kedvencem a Dorog elleni 2–0 volt, jól is játszottunk, meg előzőleg négy és fél évig Dorogon voltam edző, és nagyon meg akartam mutatni nekik. Sok szépet kaptam annak idején Dorogon, ott lehettem először felnőttcsapat edzője, velem jutott vissza az NB III-ból az NB II-be a Bányász, egyszerűen bizonyítani akartam nekik. Az utolsó két hónaptól eltekintve szerettem ott lenni. Mivel lennék elégedett? Ha megnyernénk a bajnokságot.

Németh Milán csapatkapitány vépi, ami körülbelül olyan, mintha egy budapesti illetőségű ember Nagytétényben vagy Rákosligeten lakna. Szóval lényegében szombathelyi.

Én nem voltam benne a 2009-es bronzérmes csapatban, akkor Pápán játszottam, az a lombardos időszak volt, a tulajdonos Bíró Péter most házi őrizetben van. Durva történet. A trombitarezet aranyként adta el, ebből finanszírozta a klubot... Szombathelyen kezdtem focizni a Lurkóban, majd a Haladás-utánpótlásban. Főiskolára Kaposváron jártam, aztán ott is fociztam Prukner László keze alatt. Volt egy két és fél éves diósgyőri, majd egy féléves soproni időszakom. És most megint a szülővárosomban. A rajt előtt lenyilatkoztam, vissza is lehet keresni, hogy a csapatot az első kettőbe várom, szóval nem lepett meg, hogy nyolc forduló után mi vagyunk az éllovasok. Fiatal a csapatunk, rajtam kívül Guzmics Ricsi, Devecseri, Bosnjak és Rózsa Dani, a kapusunk harmincas, a többiek vagy még az Illés Akadémia növendékei, vagy most kerültek ki onnan.

Amikor megkérdezem, a tavalyi tizenegyedik hely után hogyan képzelte azt, hogy feljutó lesz a Hali, magától értetődő természetességgel mondja:

Jól sikerült a felkészülés, láttam, hogy száguld a csapat az edzéseken, a másik meg az, hogy amíg én a Haladásban focizom, mindig az lesz a célom, hogy a klub visszakerüljön oda, ahová való: az élvonalba. Nekem ez az álmom, én ezért élek, ezért dolgozom nap mint nap, és tudom, hogy a társaim is ugyanígy gondolkoznak. Senki sem lazsál, le a kalappal mindegyik játékos előtt. Benne van a csapatban a feljutás, de nemcsak a csapatban, hanem az edzőnkben is. Teljesen egyértelmű, hogy egy ilyen gyönyörű stadionba NB I-es csapat való. A Hali a város, sőt a megye csapata, én, amikor Pápán játszottam, akkor is mindig eljöttem a Hali meccseire, és akkor is arról álmodtam, hogy a Hali kezdő tizenegyének a játékosa legyek. És az álmom valóra vált.

Guzmics Richárd augusztus 31-én tért vissza nevelőklubjába, és bár a 27-szeres válogatott védő egyelőre még nem tudta beverekedni magát a kezdő tizenegybe, már-már megható szerénységgel és alázattal fogadja a számára nyilván szokatlan szituációt.

Itt kezdtem a labdarúgást, 27 éves koromig a Haladásban játszottam, nagyon jó eredményeket értünk el. Feljutottunk az NB II-ből, és 2009-ben bronzérmesek lettünk – beszélt a dicső múltról a középhátvéd. – Most, 34 évesen, a pályafutásom vége felé, miután megjártam Lengyelországot, Kínát és a szlovák bajnokságot, és játszottam a Mezőkövesdben is, visszahúzott a szívem a Haladásba. Keretbe akartam foglalni a karrieremet, onnan akarok visszavonulni, ahol megismerkedtem a futballal.

Guzmicsot különösebben nem foglalkoztatja, hogy ma már nem rá épül a Hali.

Nekem Szombathely a szülővárosom, amit a Hali adott nekem, az felbecsülhetetlen, ebből szeretnék most valamennyit visszaadni. Amikor sok évvel ezelőtt itt futballoztam, nyolc-tíz ezer ember járt a meccseinkre, azon vagyunk, hogy újra meg tudjuk tölteni a kilencezres gyönyörű stadionunkat.

A rutinos játékos kezdetben óvatos volt a célok megfogalmazásánál, most azonban már merészebben jósol.

A szezon kezdetekor azt mondtam, jó lenne az első ötbe kerülni, de a remek rajtot követően megjött az étvágyunk. Sok mindent láttam én már a futballban, nem szeretnék könnyelmű ígéretet tenni, de szerintem óriási potenciál van ebben a csapatban.

Guzmics szerint is rengeteget számít, hogy tele van saját nevelésű futballistákkal a Hali.

Ez mindig is a klub erőssége volt, az edzőnk is szombathelyi, de még veterán hátvédünk, Predrag Bosnjak is már-már szombathelyinek számít. Eddig egy meccsen játszottam a szezonban, egyelőre nehéz bekerülni, mert fut a szekér, nincs ok a variálásra. Kicsit késve kapcsolódtam be a felkészülésbe, de már utolértem magam, és bevetésre készen állok. Úgy jöttem vissza Szombathelyre, hogy bármiben segítenék, ha a cserepadon ülve, akkor úgy, ha tíz percet kapok, azt is örömmel fogadom. Nekem nem probléma, ha csak epizódszerepet kapok, a fontos, hogy sikeres legyen a Hali!

A húszéves Szekér Ádám kis túlzással a fia is lehetne Guzmicsnak, de a generációs különbség ellenére ugyanaz a Hali-szív dobog az ő keblében is. Vajon nem jelent-e terhet a családi örökség, hiszen Ádám a helyi legenda, Szekér István fia, az édesapa később a Honvédban és az MTK-ban, sőt Hollandiában is profiskodott?

Egyáltalán nem, sőt büszkeséggel tölt el, hogy édesapám és nagyapám is a Haliban futballozott – mondta a védekező középpályás, aki „természetesen” az Illés Akadémián nevelkedett. – Próbálok kilépni édesapám árnyékából, szerintem jó úton haladok. A nézők apámhoz szoktak hasonlítani, szerencsére most már nem jövök ki rosszul ebből. Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy játszhassam a Haladásban, egy évet leszámítva, amikor Ajkára kölcsönadtak, végig itt szerepeltem. Nekem is a mindenem a Hali.

Ádám egy minapi nyilatkozatában nem óvatoskodott, a feljutást jelölte meg célként.

Helyesbítek, nem is csak a feljutást, hanem azt szeretném, ha meg is nyernénk az NB II-t. Nyolc forduló azért már valami, és bár még nem játszottunk a Vasassal vagy a Diósgyőrrel, de már túl vagyunk olyan komoly ellenfeleken, mint a Nyíregyháza, a Győr és a Békéscsaba, és még nem kaptunk ki. A csapategység és a remek kondíció az erősségünk, ezzel az NB II-ben nagyon messzire juthatunk.

Horváth Rajmund csütörtökön, amikor Szombathelyen jártunk, éppen a tizennyolcadik születésnapját ünnepelte, a társak rendeztek is neki egy kis bulit az akadémia társalgójában.

Már három bajnoki és egy kupamérkőzésen kezdő voltam, valamennyi meccsen szóhoz jutottam, van, amikor csereként, de az a fontos, hogy bízik bennem a mester – újságolta büszkén a fiatalember. – Nagy boldogság ez nekem, egy gólt is rúgtam már, a Békéscsabának, egy csatártól ezt el is várják. Nem könnyű bekerülni a csapatba, de eddig még mindig sikerült. Én az első öt közé vártam a Halit, de most már csak a dobogóval, annak is az első vagy a második fokával lennék elégedett.

Magától értetődik, hogy Rajmund – aki a csapatkapitányhoz, Németh Milánhoz hasonlóan vépi – is az Illés Akadémia növendéke, most érettségizett a Hermann Ottó Szakgimnáziumban, egy kizárólag focistákból álló sportosztályban.

Nagyszerű képzést kaptam ebben a műhelyben, hét évet töltöttem itt, és egyenes út vezetett innen a Haladásba. Szerintem ez a legjobb akadémia Magyarországon, nem véletlenül ontja az NB I-es játékosokat.

Elbeszélgetünk még a csapat nagymegyeri, azaz csallóközi származású, 21 éves középhátvédjével, Mocsi Attilával, aki nem olyan régen érkezett a MOL Fehérvártól, de máris megszilárdította helyét a védelem tengelyében. Aztán egy darabig még sétálgatunkaz impozáns létesítményben, mindenütt rend és tisztaság, bekukkantunk a mosodába, megnézzük az erősítőgépeket, megállapítjuk, nemcsak a tradíció, a szurkolók, a stadion, hanem az akadémia is NB I-es csapatot kíván. Odakint kattintunk még egypár fotót a szikrázó napsütésben, majd irány a pályaudvar.

A Haladásnak pedig? Elcsépelt poénnal mondhatnánk, hogy a név kötelez, de tényleg így is gondolják Szombathelyen.

Szóval: irány az NB I!

(Borítókép: Haladás FC / Illés Sportakadémia)