Index Vakbarát Hírportál

150 kilométeres kerékpározással és egy GPS-alkalmazással rajzolta meg egy rajongó a Nirvana legendás borítóját

2021. szeptember 26., vasárnap 21:56

Egy ausztrál rajongó azzal ünnepelte meg a kultikus amerikai rockzenekar, a Nirvana Nevermind című albuma megjelenésének 30. évfordulóját, hogy mintegy 150 kilométert kerékpározva, GPS-alkalmazás segítségével megrajzolta a borítón szereplő pucér baba alakját – adta hírül a Guardian.

Pete Stokes nem volt lusta és nyolc órát tekert egysebességes kerékpárján Adelaide városa körül a Strava alkalmazást használva. 

Amikor megjelent ez az album, középiskolás voltam, nagy hatással volt rám és az akkor formálódó zenei ízlésemre

– mondta a különleges emléket állító 45 éves férfi, aki egyébként nemzeti parki projektmenedzser és szabadidejében kerékpározik. Nem ez volt az első ilyen jellegű alkotása, korábban megformázta már kerékpárjával Beethovent a zeneszerző születésének 250. évfordulója előtt tisztelegve ünnepelve, de tekert már drótszamarával dinoszauruszt és sárkányt is.

Az Index korábban beszámolt róla, hogy nem felhőtlen a Nirvana zenekar még életben lévő tagjainak évforduló ünneplése, hiszen a borítón lévő csecsemő, Spencer Elden, aki négy hónapos volt a felvétel idején, beperelte az együttest szexuális kizsákmányolás miatt.

A férfi többször, tizenévesként és felnőttként is újrafotóztatta magát a borítóhoz hasonló helyzetben - de úszónadrágban - az album megjelenésének 10., 15., 20. és 25. évfordulóján. Ugyan mindannyiszor vegyes érzései voltak az eredeti képpel kapcsolatban, sose nevezte gyerekpornográfiának. Azt ellenben mindig elmondta, hogy a szüleinek a fotózásért fizetett 200 dolláron kívül sosem kapott más kompenzációt. 

    

Rovatok