Index Vakbarát Hírportál

Vitatja még valaki Hamilton helyét az F1 történelmének lapjain?

2021. október 4., hétfő 15:52

Néhány kör... Ennyi választotta el Lando Norrist, hogy élete első pole-pozíciója után az első futamgyőzelmét is megszerezze Oroszországban a legutóbbi Formula–1-es versenyen. A fiatalos hév és Lewis Hamilton hatalmas tapasztalata között azonban az utóbbi érvényesült. A címvédő élete 100. F1-es győzelmét aratta, ám öröme nem feltétlenül volt felhőtlen, hiszen fő bajnoki kihívója, a büntetések miatt az utolsó helyről rajtoló Max Verstappen a második helyen végzett.

Finoman szólva, az orosz futam sosem az izgalmakról volt híres, a 2015-ben debütáló F1-es pálya nem kényeztette el a rajongókat. Ám 2021-ben mindenért kárpótolt a Szocsiban található pálya. Az eső döntő tényező volt, hiszen nem várt rajtsorrend alakult ki. Szombaton a Mercedes bakot lőtt azzal, hogy nem reagált időben a száradó pályára, így egy-egy McLaren, Ferrari és Williams is eléjük került.

Vasárnap azonban, az időmérőn még falnak menő Hamilton az igazi arcát mutatta, és a nehéz helyzetéből kiverekedte magának az esélyt a győzelemre, amit végül egy jó taktikai döntésnek – és persze az ismét eleredő esőnek – köszönhetően meg is szerzett. Lando Norris, aki élete első pole-ját szerezte meg, nagy léptekkel haladt a győzelem felé, ám amikor elkezdett esni az eső, a fiatal brit rosszul reagált a körülményekre, és végül szívszorító módon esett el a győzelemtől.

Bukótér aktuális adásában többek között az alábbi témákat is érintettük:
hogy szúrhatta el ennyire a Mercedes, és Hamilton az időmérőt?
Lando Norris uralta a versenyt, Bottas pedig ismét a „régi” volt...
Hamilton a hihetetlen tapasztalatával nyert az esőben Norris ellen?
vitatja még valaki Hamilton helyét az F1 történelmének lapjain?
mit tartogat még nekünk ez az elképesztő szezon?
 
Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

Rovatok