Hetvenkét napja már, hogy Cseh László július 30-án leúszta élete utolsó versenyét – hetedik helyen végzett a tokiói olimpia 200 méteres vegyes úszásának döntőjében –, de a hivatalos búcsúra csak péntek este kerül sor a Duna Arénában, a FINA-világkupa keretében. Akkor és ott a japán fővárosban az olimpiai bajnok kínai Vang Sun főhajtással gratulált a legendás magyar úszóklasszisnak, akinek élete ötödik olimpiáján ez volt a tizedik egyéni döntője. Öt olimpiáról hat éremmel (négy ezüst, két bronz) tért haza, kétszeres világbajnok tíz év eltéréssel (2005, 2015), tizennégyszeres Európa-bajnok, és most csak az 50 méteres medencében elért sikereit számoljuk. Száztizenkét magyar bajnoki címénél senki sem szerzett többet, már most uszoda viseli a nevét Törökbálinton. 

Akárhogyan lesz, immár kész a leltár…

Akiről sokan és sok helyen leírták már, hogy a valaha volt legnagyobb sportember az egész világon azok között, akik nem nyertek olimpiát. De ahogy a hivatalos búcsú tiszteletére készített interjúnkból kiderül, nem is akkora tragédia, hogy az a húsz éven keresztül mindhiába hajszolt olimpiai aranyérem nem került be Laci vitrinjébe. 

Mikor ment le először az uszodába?

Négy és fél éves voltam, 1990-et írtunk, édesapám vitt le a Szpari uszodájába, a Kőér utcába. Megmutatott Kiss Miklósnak, aki korábban Egerszegi Krisztinának is az első edzője volt. Nem emlékszem már mindenre, csak arra, hogy egyből imádtam a vizet, nem tudom, miért, de ráéreztem, hogy ez az én közegem. Nem arról volt szó, hogy úristen, én ide születtem, hanem csak annyi volt, hogy imádtam a vizet.

Melyik volt az első olyan sikere, amelyik meghatározónak mondható, ami eldöntötte, hogy ez lesz a sorsa?

Nem is tudom, minden olyan természetes volt. Hogy ott vagyok az uszodában, hogy csinálom. Valójában ott voltam otthon. 2000-ben megnyertem az első országos felnőtt bajnokságomat 100 méter háton, akkor még úgy írták a nevemet a nemzeti Sportban, hogy ifj. Cseh László. Akkor még az édesapám volt a híresebb Cseh.

Melyik volt a kedvenc úszásneme?

Kezdetben a hát, hiszen azon nyertem az első felnőtt országos bajnokságomat, aztán az évek során bejött mellé a vegyes. Később a hátat elhagytam, néha melléraktam a pillangót. És a végén megint a vegyes. Gyorson sem voltam rossz, de nem voltam kiemelkedő.

Utólag hogyan látja, mikor volt a csúcson?

Nézze, mindig a csúcson voltam, de volt, amikor nem úgy jött ki a lépés. Szerintem mindig a csúcson voltam. 

Akkor másképp kérdezem: mikor érezte magát a legjobb formában?

Sokszor, nem is egyszer. Legutóbb 2015–2016-ban. A kazanyi világbajnokságon, ahol megnyertem a 200 méter pillangót, majd a riói olimpián. Ott ezüstöt nyertem 100 pillangón. Akkor igazán jónak éreztem magam. 

Van olyasmi, amit szívesen elfelejtene, kitörölne a pályafutásából?

Nem hiszem, így, ahogy van, így teljes.

Volt kedvenc edzője?

Zsolt. Plagányi Zsolt. Gyerekként is szívesen dolgoztam vele, és a pályafutásom utolsó szakaszában is. Mindig megtaláltuk a közös hangot. Ő tényleg keretbe foglalta a pályafutásomat, hiszen versenyzőként vele kezdtem és vele is fejeztem be. Tényleg jól megvoltunk.

Van már terve a civil életre?

Nem, nem, nincs. Még csak próbálok beilleszkedni, aztán ennyi.

Nem szokatlan, hogy reggelente nem kell ötkor kelnie, és edzésre menni?

Nem, nem. Az edzés egyáltalán nem hiányzik, a testmozgás viszont igen. Azt nem mondom, hogy úszkálni fogok, de hogy valamit csinálnom kell előbb-utóbb, az egyértelmű. Bicikli vagy ilyesmi. De egyelőre még lusta vagyok.

Ki volt a legnagyobb ellenfele?

Michael Phelps biztosan, de amúgy is nagyon sokan voltak Európában meg a nagyvilágban is. Reggelig sorolhatnám a neveket, de Phelpset mindenképpen emeljük ki.

Elégedett a pályafutásával?

Igen, elégedett vagyok.

Búcsúajándékként nézzük meg a 200 méteres pillangóúszás kazanyi (2015) döntőjét, amelyben leckét adott Chad Le Clos-nak versenytaktikából – harmincévesen...

(Borítókép: Cseh László a férfi 200 méteres pillangóúszás előfutamában a Duna Arénában 2017. július 25-én. Fotó: Patrick B. Kraemer / EPA / MTI)