Index Vakbarát Hírportál

Ami a szlovéneknek Luka Dončić, az nekünk Juhász Dorka

2021. október 12., kedd 18:43

A UConn női kosárlabdában az, ami a futballban a Manchester United vagy a Real Madrid. Annál feljebb már nincs, aki pályára lép a Connecticut Egyetem csapatában, a Huskies gárdájában, és Geno Auriemma az edzője, az amatőrként a csúcsra ért. Persze ott van a WNBA meg az európai sztárklubok, de az már a profik világa, más kávéház. Juhász Dorka első és eddig egyetlen magyar kosarasként belépett az ígéret földjére.

Amikor áprilisban hivatalossá vált, hogy Juhász Dorka, a magyar női kosárlabdázás legnagyobb, akkor még csak 21 éves reménysége a Connecticut University színeiben folytatja tanulmányi és sportpályafutását a UConn Huskies játékosaként, idehaza csak a bennfentesek jöttek lázba.

Ők pontosan tudták, hogy ez ugyanolyan, mintha mondjuk Szoboszlai Dominiket leigazolta volna a Real Madrid.

A nagyközönség radarernyőjéről sajnos az utóbbi években lekerült a női kosárlabda, pedig valaha – nem is olyan régen, például akkor, amikor Dorka édesanyja, a sokszoros válogatott, Eb-bronzérmes Balázs Hajnalka a MiZo Pécsi VSK csapatával aratta Európára szóló sikereit, vagy valamivel később – sikersportágnak számított idehaza.

Hogy visszakerüljön oda, annak legfőbb letéteményese jelen interjúnk hőse, Juhász Dorka, akit telefonon hívtunk fel a Connecticut állambeli Hartford közelében, Storrsban, a UConn campusán. A női kosárlabdázás Mekkájában. Már csak egy nap volt hátra az Official Practice, a hivatalos edzésidőszak kezdetéig – a szezon még további egy hónap múlva kezdődik csak, november 14-én fogadják az Arkansas együttesét az XL Centerben, Hartfordban, a Huskies hazai csarnokában.

Már túl vagyunk az előszezonon, amely augusztustól októberig tartott, és ami inkább az egyéni edzések időszaka volt. Most kezdődnek a hivatalos edzések, amelyeknek a célja a csapat összerázása, a figurák begyakorlása – újságolta Dorka a csütörtöki tréninget megelőző úgynevezett rehab közben, de mielőtt még bárki is megijedne, hogy valamilyen sérülést követő rehabilitációról lenne szó, gyorsan eloszlatja az aggodalmunkat. – Ez nem olyan rehab, és még csak olyan sem, amelyről Amy Winehouse énekel a hasonló című slágerében. Szóval minden edzésem előtt elvégzem ezt a rehabot, ami tulajdonképpen prevenció, a sérülések megelőzését szolgája. Nyújtásból, speciális mozdulatsorokból áll, magyarul már az edzésre is edzek, hogy felkészülten vágjak bele a gyakorlásba. Ezzel minimálisra csökkentem a sérülés valószínűségét.

Dorka életében a sérülés szó fájó emlékeket ébreszt, mert 2017-ben a korosztályos válogatott egyik mérkőzésén térdszalagszakadást szenvedett a jobb térdében, és a gyógyulásra ráment egy teljes szezonja. A műtét szerencsére jól sikerült, dr. Tállay András sebész, az olimpiai keret főorvosa végezte, és egy pici hegesedést leszámítva semmiféle komplikáció nem történt. Az ACL-operáció (magyarul elülső keresztszalag) miatt tudta csak egy év késéssel, 2018-ban megkezdeni tanulmányait és a játékot Dorka az Ohio Állami Egyetemen, Columbus városában.

Pécsen a Babits Mihály gimnáziumba, angol tagozatra jártam, így igazából nem volt problémám a nyelvvel, amikor három éve kikerültem az Ohio State Universityre – idézi fel Dorka azt a pici culture shockot, amely minden, külföldről amerikai egyetemre kerülő hallgatót óhatatlanul elér. – A gondot az jelentette a tanulásban, hogy az első évben még mindent magyarul gondoltam el magamban, és azt lefordítottam angolra, így aztán minden kétszer annyi ideig tartott. De egy év elteltével átállt az agyam, és már angolul kezdtem el gondolkozni.

A szakirány, amit Columbusban tanult Dorka, a pszichológia volt, májusban diplomázott, az alapképzésen tehát már túl van, megvan a Bachelor of Arts-fokozata, most jön a mesterképzés, de az már Storrsban.

Itt, a UConn egyetemen már főképp sportmenedzsmentet tanulok, de azt még nem döntöttem el, hogy a diplomamunkámat, illetve a projektemet – mert itt, Amerikában két megoldás is létezik, nem úgy, mint otthon – pszichológiából vagy sportmenedzsmentből írom. Mint ahogy most még az sem biztos, hogy kijárom ezt a két évet, mert ha egy év alatt elsajátítom az anyagot, jelentkezhetek a 2022-es WNBA Draftra. Én már seniornak, azaz negyedévesnek minősülök, hiszen három évet végigjártam Columbusban.

Azt mondják, Dorkának jó esélye van arra, hogy bekerüljön a draft első tíz kiválasztottja közé, és akkor az lehet nekünk, magyaroknak, ami a szlovéneknek Luka Dončić. Természetesen a világ legpatinásabb egyetemi csapatában, a Huskiesnál, a sportág nagymestere, a legendás Geno Auriemma keze alatt! A futballban talán csak Sir Alex Fergusonhoz lehetne hasonlítani a 67 éves szakembert, aki rekordot jelentő tizenegy alkalommal vezette országos bajnoki címre a Huskies csapatát, és a riói, valamint a tokiói olimpián az aranyérmes Team USA vezetőedzője volt.

Még mindig csak ízlelgetem, hogy a három ohiói év után a Connecticut Egyetemen folytathatom a tanulmányaimat és a kosaras-pályafutásomat, nem könnyű feldolgozni ezt egy pécsi lánynak – mosolyodik el Dorka. – Nagyon készülünk a szezonra, hiszen bár a Huskies tizenegy éve megszakítás nélkül mindig bekerült a Final Fourba az egyetemi bajnokságban, a trófeát legutóbb csak 2016-ban sikerült elnyernünk, azaz most már nagyon itt az ideje az újabb győzelemnek. Erős a csapatunk, hiszen nálunk játszik többek között Paige Bueckers, aki az elmúlt szezonban freshman, azaz elsőéves létére minden létező díjat elnyert, és 19 évesen az ország legjobb egyetemista kosarasának választották meg.

Dorka bízik benne, hogy helye lesz a kezdő ötösben, persze a konkurencia roppant erős, ahogy az ki is derül a szavaiból.

Nyolcan vagyunk a két magas posztra – mondja. – Jómagam a 193-194 centimmel power forward poszton játszom, a mi rendszerünkben nincs igazi pozíciócenter, manapság ez a trend a világ kosárlabdasportjában. Nagyon fekszik nekem ez a játékrendszer, azért is, mert szeretek kilépni hárompontos dobásokra, szerintem elég jól mennek a triplák. Most, hogy a mesterképzést végzem, több időm jut a kosárlabdára, mivel hetente csak három olyan nap van, amikor be kell mennem az egyetemre, a többin kizárólag a kosárlabdával tudok foglalkozni. Amúgy a délelőtt a tanulásé, a délután a sporté volt az Ohio State-en. Itt, Storrsban a sportcsarnok csak a miénk, nem kell megosztanunk más sportágak képviselőivel. Geno különleges ember, mindig nyitva áll az irodája a játékosok előtt, mindent meg lehet beszélni vele. 1985 óta, amióta a UConn vezetőedzője, olyan fantasztikus játékosok kerültek ki a keze alól, mint az ötszörös olimpiai bajnok Diana Taurasi és Sue Bird, vagy az orosz Szvetlana Abroszimova. Csak úgy mondom, mellékesen, hogy Diana és Sue az én első mesterem, Rátgéber László csapatában is játszott Moszkvában, majd Diana még Isztambulban is. Az ő mezük ott függ a csarnokunk mennyezetén, valahányszor felnézek a magasba, borsódzik a hátam, hogy ugyanabban a légtérben kosarazhatok, ahol a példaképeim is játszottak annak idején.

Bár Connecticutban a világ túlsó végén van, Dorka ott sem felejti el, honnan érkezett.

Akárhová is sodor az élet, sohasem fogom elfelejteni, hogy Pécs mit adott nekem – lágyul el a hangja. – Ott születtem, ott érettségiztem le, ott kezdtem el kosárlabdázni, édesanyám ott lett sokszoros magyar bajnok, és ott faragott belőlem NB I-es játékost Rátgéber László. Már tizenhat évesen bemutatkoztam a magyar élvonalban, az alapokat a PEAC-Pécs csapatában sajátítottam el, ott lehettem korosztályos válogatott. És nyaranta most is mindig tárt karokkal fogadnak, idén is májusban, majd augusztusban a Nemzeti Kosárlabda Akadémián végezhettem az edzéseket, szóval a kapcsolat mindig is élő marad Pécs városával, a Nemzeti Kosárlabda Akadémiával és a PEAC-cal. Ki tudja, talán egyszer még fogok a PEAC-ban játszani, bár pillanatnyilag a 2022-es WNBA Draft van a fókuszban, és az sem titok, hogy a női NBA mellett valamelyik európai topcsapatban is szívesen játszanék idővel. No meg a magyar válogatottban, amelynek idén sajnos csak az edzésein vehettem részt, tétmeccsen nem, mert nem sikerült kijutni az Európa-bajnokságra. De ami késik, nem múlik…

(Borítókép: Juhász Dorka a Maryland Terrapins elleni női főiskolai kosárlabda-mérkőzésen az Xfinity Centerben 2019. január 5-én. Fotó: Mitchell Layton / Getty Images)

Rovatok