Index Vakbarát Hírportál

A színvonal emelkedésének folytatását várja a röplabdaszövetség elnöke

2021. október 13., szerda 15:59

A decemberben 75 éves Magyar Röplabda-szövetség a férfi és a női bajnokság elindulása előtt sajtótájékoztatót tartott a szövetség székházában.

Az eseményen Kovács Ferenc, a szervezet elnöke beszélt először, aki felhívta a figyelmet a jeles évfordulóra, valamint megjegyezte, abban bízik, hogy az elmúlt évek színvonalemelkedése ebben a kiírásban folytatódni fog, az előjelek mindenképpen kecsegtetőek. Mind a nőknél, mind a férfiaknál 8 csapatból áll majd az Extraliga, és az is közös, hogy mindkét bajnokságban 3-3 fővárosi és 5-5 vidéki együttes küzd majd meg egymással. Nemzetközi szinten jegyzett röplabdásokkal erősítettek a klubok, és szinte mindenhol található magyar válogatott kerettag játékos.

Örömteli számára, hogy 6 csapat képviseli idén Magyarországot a nemzetközi porondon, a Fatum Nyíregyháza automatikusan kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ami komoly sportdiplomáciai siker is.

Szeretné, ha a színvonal emelkedése a médiában és a nézőszámokban is visszaköszönne, majd hozzátette, rendkívül boldog, hogy már most meccsdömping várható a televízióban. A tervek szerint mindkét nem esetében 2022. március elejéig tart az alapszakasz, április második felében pedig már a finálékat fogják megrendezni. A Magyar Kupa négyes döntőjét 2022. március 11-13-ra tervezik. Kitért a női válogatott Európa-bajnoki szereplésére is, amelyet úgy értékelt, hogy komoly eredmény a sorozatban negyedik részvétel a kontinensviadalon, és innentől már ez lesz a mérce, ahonnan szintet lehet lépni.

Nemcsik Balázs, az MRSZ ügyvezetője reméli, hogy a koronavírus befolyását minimálisra tudják csökkenteni, bízik az átoltottsági arányban. Szeretné, ha végigmenne a bajnokság és nem maradna el ezúttal a döntő, ahogy az az előző szezonban történt a nőknél. A csapatok és a csarnokok is készülnek, lesz egységes arculata a szép és profi bajnokságnak, innentől csak a játékosokon áll minden.

A Fatum Nyíregyháza centere, Pintér Andrea arról beszélt, hogy jól sikerült a felkészülés, a kezdetek óta együtt van a csapat. Vannak hiányosságok, amiken az edzői stábbal javíthatnak, de a meccsrutinnal fognak teljesen összekovácsolódni. A BL óriási kihívás lesz, a stáb úgy készíti el a programot, hogy mindenki a maximumot hozza.

Az együttes vezetőedzője, Németh Szabolcs abszolút sikeresnek értékelte a tavalyi szezont, csúcson tartották végig a társaságot, igaz, nemzetközi meccsek nélkül. Most új a feladat és a kihívás, nagyon várják a röplabdázás elitjét, hosszú távon sokat profitálhatnak ebből az idényből. 12 hetes volt a felkészülés, készen állnak a hétvégi bajnokira, amit legalább annyira várnak, mint a BL-t. 6 játékost igazoltak, minden posztot igyekeztek megerősíteni, szabad kezet kapott a klubvezetéstől.

Szerinte rutinosabb, erősebb a társaság, szeretnének címet védeni a bajnokságban és a kupában is. 

A férfiaknál tavaly duplázott a Pénzügyőr, amelynek feladója, Magyar Bálint kifejtette, hogy természetesen nyáron voltak távozók és érkezők is, de folyik a munka, jó úton haladnak. Télre fognak összekovácsolódni, a céljuk nem a címvédés, mert nem szereti ezt a kifejezést, hanem újra nyerni kupát és bajnokságot is. Erős a bajnokság, idén még kiélezettebb csatát vár. 

A bajnok technikai vezetője, Molnár Patrik arról beszélt, hogy William Reffattival nem sikerült megállapodni, aki végül a Kistexthez szerződött, de ők is igazoltak új embereket, főleg magyarokkal igyekeztek erősíteni. Szerinte a lehető legjobban sikerültek a transzferek, de csak a bajnokság végén derül ki, mennyire. 

Rovatok