Nem könnyű szakmázni a Wembley Stadion nézőterén kedd este történtek után, de meg kell próbálnunk. Szóval immár sokadszorra bizonyosodott be, hogy sehová sem vezet a szélsőséges magyar szurkolói és sajnos újságírói futballmentalitás: a szerény sikerek elementáris diadallá történő felpumpálása és ennek fonákja, egy-egy vereség túldimenzionálása, nemzeti kataklizmaként történő megélése. Mert az éjszakát mindig követi hajnal, olyan még nem volt, hogy a nap nem kelt fel.
Emlékeznek még a Ceaușescu-korszak Romániájából származó viccre? Hogy mely kérdés foglalkoztatja a román filozófusokat?
Van-e élet a halál előtt…
Mármost a magyar futballra vonatkoztatva, kiváltképp a Wembley-ben elért dicsőséges, bár sajnos már haszontalan, a világbajnoki kvalifikáció szempontjából túl későn jött 1–1 után szerintem érvényes a fenti mondat parafrázisa, méghozzá kijelentő módban:
Igenis van élet a halál után.
Futballunk modern kori történelme ugyanis bővelkedik a senki által sem remélt – bár többnyire sajnos túlzott relevanciával nem bíró – hősies bravúrokban, amelyek egy tragikus összeomlást követtek, amikor már mindenki leírta a válogatottat, és a közhangulat nyomására legszívesebben beszántották és sóval hintették volna be az összes honi futballpályát, afféle modern Karthágó módjára.
Menjünk vissza az időben 1991 tavaszáig. Nélkülünk rendezték meg az olaszországi vb-t, Mészöly Kálmán a szövetségi kapitány, nem először. 1990 őszén 3–0-s vereség az osztrákoktól, 3–1 a franciáktól (ezek még nem Zidane-ék vagy Mbappéék…).
Ilyen előzményekkel utazunk ki Santanderbe, ahol – igaz, csak barátságos meccsen – 1991. március 27-én 4-2-re leiskolázzuk a spanyolokat.
Kiprich József és Lőrincz Emil nagy meccse ez, két-két gólt rúgnak, pedig az ellenfél a Barcelona Dream Teamjére épül: Zubizarreta, Eusebio, Amor, Bakero, Beguiristain… Csereként Butragueno és Sanchís, mégis győzünk.
Vagy itt van például 2007 nyara. Várhidi Péter válogatottja kilátástalan játékkal előbb június 2-án idegenben kikapott Görögországtól 2–0-ra Eb-selejtezőn, majd négy napra rá Oslóban 4–0-s megsemmisítő vereséget szenvedett a norvégoktól, és ezzel már lényegében három meccs után reménytelen helyzetbe került a továbbjutást illetően.
Aztán augusztus 22-én barátságos mérkőzésen Olaszországot fogadtuk a romos Népstadionban, és 3–1-re megvertük az aranyérmes csapatukkal (Buffon – Oddo, Cannavaro, Materazzi, Zambrotta – Ambrosini, Pirlo – Aquilani, Quagliarella, Del Piero – Totti) felálló világbajnokot.
Számított rá valaki? Senki.
Vagy egy frissebb példa, immár Marco Rossi országlása idejéből. 2019 őszén szégyenletes 3–0-s vereség Splitben Horvátországtól, csúfos 2–0-s zakó Walesben, mindkettő Eb-selejtezőn, a kettő között még a Puskás Aréna avatóján is kikapunk 2–1-re Uruguaytól, felsejlik a nemzethalál víziója.
Aztán beüt a koronavírus, legközelebb egy év múlva játszunk, és következik egy felemelő széria: oda-vissza megverjük a törököket, négy pont Szerbiától, 3–1-es győzelem Bulgáriában, és a pont az i-n: az Izland elleni mámorító 2–1-gyel ott vagyunk az Eb-n!
Persze többnyire ott van a csillag a bravúrok mellett: barátságos meccs, talán az ellenfél sem csipkedte magát különösebben, mint ahogy kedd este sem tűnt szupermotiváltnak Gareth Southgate Eb-ezüstérmes gárdája. És sajnos a londoni 1–1-nek olyan értelemben semmi jelentősége nincs, hogy szinte biztosan nélkülünk rendezik meg Katarban a 2022-es vb-t.
De nem igaz, igenis van jelentősége. Ugyanis sohasem szabad feladni, ahogy Rossi is mondta, olyan nincs, hogy a kudarcot követő reggelen ne kelne fel a nap. Meg aztán van itt egy Marcónál lényegesen veretesebb eredményeket felmutató szakember is, bizonyos Sepp Herberger. Állítólag az 1954-es svájci világbajnokság csoportkörében a magyar Aranycsapattól elszenvedett 8:3-as megsemmisítő vereség után mondta, amikor a német újságírók megforgatták a gyomrában a kést, és elkezdték boncolgatni a katasztrófa okait.
Hagyják már, mindez mit sem számít – mondta az Öreg. – Ne zavarjanak a múlttal. Olyan nincs, hogy előző meccs. Csak a következő számít. „Nach dem Spiel ist vor dem Spiel!“
És igaza lett. A világbajnoki döntőben 3:2-re legyőzték az Aranycsapatot. Van mit tanulnunk az Öregtől…
(Borítókép: A magyar válogatott játékosai a labdarúgó-világbajnoki selejtezők 8. fordulójában játszott Anglia–Magyarország-mérkőzés végén a londoni Wembley Stadionban 2021. október 12-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)