Sorra érkeztek az olimpiai aranyérmes legendák: Gedó György ökölvívó (1972), Szentmihályi Antal futballkapus (1964), Gelei József szintén labdarúgó-kapus (1964), Bodnár András vízilabdázó (1964), Kenéz György ugyancsak pólós (1976), aztán a két érintett szövetség, az atlétikai és a vízilabda elnöke – Gyulai Miklós és Vári Attila –, és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság első embere.

És a maguk szerény módján szinte utolsóként a két ünnepelt: Németh Miklós és Sárosi László. 

Az Olimpiai Bajnokok Klubjának nevében az elnök Fábián László – az 1988-as szöuli olimpia öttusázó aranyérmese, a MOB sportigazgatója – köszöntötte Németh Miklóst, akinek a gépkocsija, ahogy Fábián felidézte, sokáig a 9458-as rendszámmal közlekedett. Hogy miért? Mert a montreali olimpia döntőjében az első sorozatban 94,58 méterre szállt a gerely Németh kezéből...

„13 évesen a televízióban láttam azt a hatalmas dobást, és nem akartam elhinni, hogy az a gerely, hála Istennek, egyszerűen nem akart leesni”

– idézte fel Fábián „Joel” a nagy dobást. 

Sárosi László laudációját az egykori játékostárs, Bodnár dr., illetve Vári Attila, az MVSZ elnöke mondta. A vérbeli sportcsaládból származó Sárosi László két nagybátyja, Sárosi György és Béla a magyar labdarúgó-válogatott és a Ferencváros sokszoros válogatott kiválósága volt, de Németh Miklós sem maradt el montreali olimpiai bajnok társa mögött, hiszen édesapja, Németh Imre a londoni olimpián arany-, a helsinkin bronzérmet szerzett kalapácsvetésben. Megható jelenete volt az ünnepségnek, amikor bejátszottak egy 1950-es híradórészletet, amelyen az akkor már olimpiai bajnok Németh Imre kezét egy kétéves kisfiú szorongatta: a gyermek Németh Miklós.

Akit két gyermeke, Marci és Mimi is elkísért, s a harmadik, Miki csak azért nem, mert éppen atlétaedzésen volt... Hiába, az alma nem esik messzire a fájától. 

(Borítókép: Németh Miklós és Sárosi László. Fotó: Gorondy-Novák Edit / Index)