Úgy tűnik, Kyle Beach ügye mégiscsak elindított valamit Észak-Amerikában, lehet, hogy a jégkorongozó bátorsága végül kifizetődik. Egyrészt az a szexuális erőszakkal kapcsolatos ügy sem zárult le teljesen, másrészt több újabb csapatnál pattant ki hasonló történet. Az egyik csapat általános igazgatója lemondott, mindeközben pedig az NBA-ben is áll a bál.
Kezdjük azzal, ami jelenleg a chicagói hokicsapat háza táján zajlik. A borzalmas sztorinak van egy mellékszála, ami John Doe 2-höz köthető. Ez annak a 24 éves fiatalembernek az álneve, aki szintén jogi lépéseket tett a Blackhawks ellen, ugyanis 2013-ban Brad Aldrich őt is megerőszakolta. Akkor John Doe 2 16 éves volt és a Michigan állambeli Houghton városának középiskolájában jégkorongozott, Aldrich pedig ott volt önkéntes edző. Az eset szűk három évvel azután történt, hogy Aldrich szexuális erőszakot követett el Kyle Beach ellen, a Blackhawks pedig ugyan elküldte (vagyis inkább felmondatta), de rendkívül pozitív hangvételű ajánlólevelet adott neki, amellyel Aldrich vígan talált magának munkát ott, ahol csak akart.
John Doe 2 édesanyja szívszorító interjút adott annak a Rick Westheadnek, aki felgöngyölítette az egész Beach-történetet, és részletesen elmondta, hogy az akkor 16 éves fia hónapokig titkolta a borzalmakat, úgy próbálta feldolgozni magában, hogy alkoholfüggő lett.
Azóta Gary Bettman, az NHL komisszárja leszögezte, hogy a liga semmilyen támogatást nem ad az áldozatnak, legyen az a terápia költségeinek, vagy John Doe 2 egészségbiztosításának fedezése. Hozzátette, hogy ez innentől a Blackhawks sara, hiszen ők szabadították rá a világra Aldrichot. A Chicago közben a bíróságon próbálja elérni, hogy ejtsék az ügyet, és ugyanez a tervük Beachcsel szemben is.
A temérdek látszatintézkedés mellett az NHL szétküldött a többi csapatnak egy memót, amelyben felszólított mindenkit arra, hogy ha van tudomásuk hasonló esetről, azt haladéktalanul jelentsék. Egyelőre egy csapattól jött ilyen információ, az Anaheim Duckstól.
Bár az ottani problémáról alig tudunk konkrétumot, annyit azonban igen, hogy a klub a Chicago Blackhawkshoz hasonlóan felbérelt egy független jogi céget, hogy folytassa le a teljes vizsgálatot. Ami biztos, hogy a Ducks általános igazgatóját, Bob Murrayt először ideiglenesen félreállította a tulajdonosi kör, amíg a nyomozás zajlik, mivel pont vele kapcsolatban érkeztek panaszok. A 66 éves szakvezetőt mérgező munkahelyi légkör létrehozásával, valamint verbális zaklatással és fenyegetéssel vádolják.
Egy nappal később aztán Murray is hallatott magáról, aki lemondott a posztról, amit 13 éve töltött be, valamint bejelentette, hogy egy rehabilitációs központban fogják kezelni az alkoholfüggőségét.
Murraynek dolgozni olyan volt, mintha az ember minden nap mentális háborúba menne. Az abúzus sosem ért véget. Ha valami nem tetszett neki, akkor mindenkit kirúgással fenyegetett, akár személyesen, akár mások előtt, vagy éjjeli üzenetekben. A dühkitörései rendszeresek voltak, nem csak egyedi esetről van szó
– mondta egy neve elhallgatását kérő egykori alkalmazott a Daily Faceoffnak.
Murray irányításával a Ducks 2015-ben és 2017-ben főcsoportdöntőt játszott a nyugati konferenciában, valamint ötször nyerte meg a divízióját. Korábban a Vancouver Canucksnál is dolgozott, előtte pedig 25 évet töltött el a Chicago Blackhawksnál, először játékosként, majd a vezetőségben is betöltött több pozíciót.
Egyelőre csak tippelni és spekulálni lehet azzal kapcsolatban, hogy miket követett el Murray, de a vizsgálat előrehaladtával biztosan gazdagabbak leszünk néhány információval.
Ennél jóval előrébb tart az az ügy, amelynek az NBA-ben szereplő Phoenix Suns tulajdonosa, Robert Sarver a főszereplője. A vizsgálat tárgya itt is a mérgező munkahelyi légkör, de vannak ennél specifikusabb állítások, mint például rendszeres rasszizmus, szexizmus és nőgyűlölet Sarver részéről. Az ESPN újságírója, Baxter Holmes terjedelmes és igencsak részletes cikket közölt a többségi tulajdonos bűnlajstromáról. Az írásban rengetegen megszólalnak, de nagyon kevesen vállalják a nevüket azok közül, akik Sarvert támadják.
A kevesek egyike Earl Watson, aki 2016 és 2017 között 118 meccsen irányította a Sunst. Sarver és közte sosem volt jó a viszony, ami aztán 2017 őszén mérgesedett el végleg. A tulaj megzsarolta, hogy váltsa le az őt képviselő ügynököt, különben kirúgja. Watson ennek nem tett eleget, Sarver pedig a szezon 3. meccse után betartotta szavát és elzavarta.
Bő öt éven belül ő volt a 4. edző, akit Sarver kivágott, most pedig ott tartunk, hogy 2013 óta hét tréner próbálkozott a Suns kispadján.
Korábban Lindsey Hunter is pórul járt, őt úgy nevezte ki Sarver a 2012–13-as idény felénél Alvin Gentry pótlására, hogy mindössze egy éve tartozott a klub kötelékébe és az edzői hierarchiában szinte legalul helyezkedett el. Vele szemben ott volt a klublegenda és jóval tapasztaltabb Dan Majerle, akinek fehér a bőrszíne, míg Hunter színesbőrű. Hogy miért fontos ezt megemlíteni? Mert Sarver ez alapján döntött, állítólag szó szerint így:
„Ezeknek a niggereknek egy nigger kell” – utalt ezzel arra, hogy a csapat túlnyomórészt fekete játékosokból állt. Több forrás arról beszélt, hogy később Watson kinevezésénél is volt a fő mozgatórugó, csak a szóhasználat tért el:
„Egy fiatal fekete edző jobban kijön a fekete játékosokkal. Ő egy nyelvet beszél velük.”
Sarver természetesen az N betűs szó kimondását és Watson kiválasztásának mikéntjét is tagadja.
A nőkkel sem bánt jobban, őket gyakorlatilag tárgyiasította, úgy beszélt róluk, mintha a tulajdonába tartoznának a női alkalmazottak.
Többüket megtörte mentálisan, nekik terápiára kellett járniuk, az egyik forrás azt is elmondta, hogy megfordult a fejében az öngyilkosság is.
Aki esetleg a HR-osztályhoz fordult volna panasszal, annak az ott dolgozók azt javasolták, formálisan semmiképp sem tegyen ilyet. Virágnyelven kellett fogalmazni, ami úgy működött, hogy a sértett elhívott sétálni egy HR-est, így senki sem látott senkit, aki bement volna az osztályra panaszt tenni. A lelki terrort ugyanis nemcsak Sarver alkalmazta, hanem a közvetlen beosztottjai, valamint néhány társtulajdonos is, nem véletlen, hogy jónéhányan teljesen meglepett választ küldtek vissza az ESPN megkeresésére, ők ugyanis totálisan máshogy vélekedtek a nagyfőnökről. A borzalmas munkahelyi kultúrát több pillérre építette fel.
Az edzők munkáját ellehetetlenítette, bele akart szólni a játékstílusba és a figurákba, és amikor az érintettek megpróbálták a tudomására hozni, hogy ezt talán rájuk kéne hagyni, akkor jött a dühroham.
Sarver 2004-ben vette meg a Sunst, majd rögtön leigazolta Steve Nash-t, akinek a vezetésével a 2000-es évek második felében a csapat az NBA egyik legerősebbjévé vált. Döntőbe azonban sosem jutott, pedig minden esélye megvolt rá, Sarver viszont nem akart túl sokat költeni a játékoskeretre, így sokukat el kellett engedni, amikor lejárt a szerződésük. Aztán Nash 2012-es eligazolásával a Suns megkezdte a mélyrepülést, és egészen 2021-ig nem jutott be a rájátszásba, a liga pofozógépévé vált. A korábbi klublegenda, a csapatot 1993-ban fináléig vezető Charles Barkley többször is élesen kritizálta, sőt, viccet csinált a franchise-ból, amely tényleg közröhej tárgya lett.
Persze úgy nehéz is megindulni felfelé, ha az edzői stábok egymásnak adták át folyamatosan az öltöző kilincsét.
Az ESPN cikke rengeteg megszégyenítő eseményt tár fel, néhányat Sarver sem tagad, most pedig mindenki epekedve várja a végeredményt. Az biztos, hogy a 2021-es nagydöntő jobb színben tünteti fel, de ezért sokkal inkább Chris Pault kell méltatni, mintsem a vezetőséget. Azóta Mrs. Sarver is akcióba lendült, több olyan szereplőnek is küldött nem túl hízelgő üzenetet, aki névvel vállalta az állítását.
Az Egyesült Államok északnyugati csücskében sem túl vidám a helyzet, ugyanis a Portland Trail Blazers csapatánál is vizsgálatot indítottak, méghozzá Neil Olshey általános igazgatóval szemben, akit Bob Murrayhez hasonló vádakkal illetnek. Pontos információ egyelőre itt sem áll rendelkezésre, viszont a klub őt nem függesztette fel. A vezető 2012 óta tölti be posztját, az azóta eltelt 9 évben pedig nem sikerült Damian Lillard köré bajnokesélyes gárdát építenie. Ezért pedig mindig mást okolt, ő azt hangoztatta, hogy papíron remek csapatot tett össze, csak aztán valami nem úgy alakult, ahogy kellett volna... A Blazers tulajdonosa, a Microsoft társalapítója, Paul Allen 2018-ban elhunyt, Olshey pedig onnantól kezdve állítólag kontrollálhatatlanná vált, kollégái életét pokollá tette és nem egyszer visszaélt a hatalmával.
Noha egyik esetben sincs szó szexuális erőszakról, a vádak így is rendkívül komolyak. Azt már láttuk, vagyis folyamatosan látjuk, hogy az NHL katasztrofálisan kezeli a Blackhawks-konfliktust, Gary Bettman pedig egészen biztosan kapott már pár jutalomfalatot a tulajdonosoktól. Az NBA első embere, Adam Silver azonban teljesen más típus.
2014 elején foglalta el a komisszári széket, néhány hónappal később pedig kiszabta a liga történetének legsúlyosabb büntetését Donald Sterlingre, a Los Angeles Clippers akkori tulajdonosára, amikor kiderült róla, milyen kontextusban, rasszista nyelvezettel beszélt saját játékosairól.
Silver eltávolította az üzletembert (aki technikailag akkor még az egyik főnöke volt), és az NBA közelébe sem engedi azóta sem. Bettmannel ellentétben általában játékos- és emberközpontú, bár azért neki is voltak olyan húzásai, amikor az emberi jogokat kevesebbre tartotta a pénznél (NBA kontra Kína). Mindenesetre ha a Sarver ellen tett állítások bizonyítást nyernek, akkor nehéz elképzelni, hogy a helyén maradhat, míg Olshey esetében Paul Allen testvérének, Jody Allennek a kezében van a döntés.
A nagyobb kérdés az, hogy ebből a hullámból lesz-e szökőár, és ha igen, hány embert fog elmosni.
(Borítókép: Robert Sarver (balra) és Michael Phelps olimpiai bajnok úszó a Phoenix Suns egyik mérkőzésén 2017-ben. Fotó: Christian Petersen/Getty Images.)