Csaknem napra pontosan száz éve, 1921. december 12-én csapott össze először Magyarország és Lengyelország labdarúgó-válogatottja, akkor a Hungária körúton Szabó Jenő góljával 1-0-ra győztünk. Hétfőn, a világbajnoki selejtezők utolsó fordulójában egy ilyen eredmény csodaszámba menne, de Marco Rossi legényei azért megpróbálják a lehetetlent, még úgy is, hogy már nincs esélyük a vb-szereplés kivívására. Úgyhogy marad most is az, ami 1986 óta mindig: építeni a jövő válogatottját. Az Index helyszíni riportja következik a lengyel fővárosból.
Varsó klassz hely. 1975 óta, amikor először jutottam el frissen leszerelt katonaként a lengyel fővárosba, és megálltam a Kolumna Zygmunta III Wazy, a Zsigmond oszlop alatt, és az előre megbeszélt időpontban felbukkant a főtér szélén az akkori barátnőm, még sohasem csalódtam a lengyel fővárosban.
Két és fél éve sem, amikor a lányaimat vittem ki Poznanba Varsó érintésével, és eddig most is csak a legkellemesebb élményekről tudok beszámolni. Igaz, alig hat órája vagyok itt, és az idő is pocsék – hét fok van, a napot még nem láttam, és hűvös szél süvít a Visztula felől –, de nem ez a lényeg, hanem az emberek kedvessége.
A 9-es villamoson átadtam a helyemet egy idős hölgynek, majd odébb mentem két lépéssel, amikor hallom ám, hogy a hátam mögül valaki fennhangon kiabál. „Proszę panie! Proszę panie!” (Kérem, uram!) Megfordultam, hátha hozzám szólnak, és tényleg, nekem integetett a hölgy, akinek átadtam a helyemet. És miután felvettük a szemkontaktust, kétszer mélyen meghajolt, úgy köszönte meg a figyelmességemet.
Ilyesmit el tudnának képzelni a Nagykörúton, a 6-os villamoson?!
Minden fiatal tud angolul – az idősebbek csak lengyelül... –, készségesek, pedig nem is tudják rólam, hogy magyar vagyok, ráadásul cseppet sem bizalomgerjesztő a fizimiskám. De nagy-nagy türelemmel igazítanak útba, és a szívélyességüknek köszönhetően hamarosan meg is találom a szállásomat két saroknyira a Nemzeti Stadiontól, a hétfői Lengyelország–Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtező színhelyétől. (Érdekes adalék: rengeteg fehér-piros zászlót lenget a szél a házak falán, a markáns nemzeti érzés megnyilvánulásaként, ugyanakkor az is feltűnő, hogy sok a szivárványszínű lobogó és molinó, már legalábbis Pesthez képest, ahol ilyesmit egyet sem láttam...)
A PGE Narodowyt 2012. január 29-én adták át, a kilenc évvel ezelőtti lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-re építették, és itt vívta a nyitómeccset Lengyelország és Görögország, 1-1 volt az eredmény, és vajon ki rúgta a lengyelek gólját?!
Talált, elsüllyedt: Robert Lewandowski.
Lewa azóta már 128 válogatottságnál tart és 74 gólt szerzett nemzeti színekben, nem örülnénk, ha hétfőn érne kerek számhoz, a 75-höz.
Ha már itt vagyok a szomszédban, délután körbefutottam a stadiont.
A bejáratnál legendás figura, a lengyelek Sebes Gusztávja, Kazimierz Górski többszörös embermagasságú bronzszobra magasodik.
Górski idén lett volna száz éves, 1972-ben a müncheni olimpia megnyerésére vezérelte a lengyel válogatottat – mi voltunk a szenvedő fél a döntőben –, majd az 1974-es világbajnokságon bronzérmet szerzett a keze alatt az a fantasztikus lengyel generáció. A mai napig fejből fújom a csapatukat: Tomaszewski – Szymanowski, Gorgon, Zmuda, Musial – Kasperczak, Deyna, Maszczyk – Lato, Szarmach, Gadocha. (Esküszöm, nem puskáztam.) És meggyőződésem, hogy a német–lengyel elődöntőt elcsalta a bíró Beckenbaueréknek, de 47 év után már kihez menjünk reklamálni?!
Ha már a szobroknál tartunk: nincs kétségem afelől, hogy záros határidőn belül Lewandowski is kap egyet, főleg, ha ő lesz 2021 aranylabdása, amire minden esélye meg is van. Lewa pénteken is vágott kettőt Andorrának a 4-1-es lengyel győzelem közben Tiranában.
Az a 4-1 azt jelentette, hogy a lengyelek már minimum a playoffot garantálták maguknak, de ha hétfőn megvernek minket, az angolok meg vereséget szenvednek San Marinóban, akkor Paulo Sousa szövetségi kapitány gárdája még csoportgyőztesként kvalifikálhat a katari vb-re. Persze aki látta a péntek esti Magyarország–San Marino mérkőzést, amelyen Dibusznak egyetlen alkalommal sem kellett védenie, annak nem fordulhat meg a fejében olyan őrült gondolat, hogy a miniállam gólt tudna rúgni az Eb-ezüstérmesnek.
A lengyelek szombaton tértek haza Andorrából – konkrétan Gerona városából chartergéppel –, vasárnap 10.30 órakor tartanak edzést a Legia stadionjában, majd 14.30-kor lesz a Nemzeti Stadionban Paulo Sousa sajtóértekezlete. (A portugál mester már felgyógyult a koronavírus-fertőzéséből.)
Az I-csoport állása: 1. Anglia 23 pont, 2. Lengyelország 20, 3. Albánia 15, 4. Magyarország 14, 5. Andorra 6, 6. San Marino 0. A hétfői progeaM: San Marino–Anglia, Albánia–Andorra, Lengyelország–Magyarország (valamennyi mérkőzés 20,45-kor kezdődik.)
A mieink vasárnap délután érkeznek meg Varsóba – délelőtt még edzenek egyet telkiben –, és a Fryderyk Chopinről elnevezett nemzetközi repülőtérről egyenesen a koraesti sajtóértekezletre mennek a Nemzeti Stadionba.
Ez lesz a 34. összecsapás a két ország között, 20 győzelem, 5 döntetlen és 8 vereség a mérlegünk, a gólkülönbség 90-42.
Csapatunkban nincs sérült, de két-három változás simán várható az összeállításban a péntek estéhez képest, ha másért nem, akkor azért, mert Marco Rossi a rotáció híve a közvetlenül egymást követő tétmérkőzések esetében. A mester elégedett volt a San Marino elleni produkcióval, és bár kézzel fogható tétje nincs a hétfői összecsapásnak (kezdési időpont 20,45 óra, játékvezető a portugál Tiago Martins), azért nem mindegy, hogyan halad a csapat újjáépítése.
Mert sajnos a jövő évi katari világbajnoksággal már nincs gondunk...
(Borítókép: a gólszerző Szoboszlai Dominik (j) a labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjében játszott Magyarország–San Marino mérkőzésen Budapesten a Puskás Arénában 2021. november 12-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)