Index Vakbarát Hírportál

Egy éve ment el a félisten, Nápolyban két szobrot is kap

2021. november 25., csütörtök 16:35

2020. november 25-én hunyt el minden idők egyik legfantasztikusabb labdarúgója, Diego Armando Maradona. Az évfordulón Nápolyban két szobrot is avatnak a feledhetetlen 10-es tiszteletére. Ugyanakkor változatlan erővel folyik a marakodás a hagyatékra ácsingózók között.

2020. november 25-én magyar idő szerint 20.30 órakor röppent világgá a hír Argentínából, hogy meghalt Diego Armando Maradona. 

Egy pillanatra még a Föld is megállt forogni. Talán nincs olyan híresség, akinek a halála ennyire megrázta volna az emberiséget. Legfeljebb Elvis vagy John Lennon halála volt ennyire sokkoló; nem véletlenül, hiszen Maradonával együtt mindhárman a popkultúra ikonjai voltak. 

134 évvel ezelőtt Friedrich Nietzsche írta le, hogy Isten halott.

Nagy valószínűséggel írásunk címe túlságosan visszafogott, hiszen Argentínában – de második otthonában, Nápolyban is – egyenesen istenként tisztelték a ballábas zsenit. 

Itt, Sevillában, ahol ezeket a sorokat papírra vetem, kiváltképp imádták és tisztelték Maradonát. Igaz, hogy csak egyetlen idényt játszott a Sevilla csapatában, az 1992–1993-as bajnokságot – Carlos Salvador Bilardo volt az edző, aki 1986-ban Argentínát Maradonával együtt világbajnoki címre vezette –, és a „Pelusa”, a „Hajas” akkor már túl volt pályafutása zenitjén, de az a harminc mérkőzés akkor is feledhetetlen marad a Sevilla-szurkolóknak. 

Délben, amikor a Nickel nevű hamburgeresnél megemlítem a kedves pincérnőnek, hogy egy éve hunyt el Maradona, megdermed:

Nem voltam még tízéves, édesapám kivitt a Ramón Sánchez Pizjuán Stadionba, és láttam Maradonát futballozni! – mondja, majd akkora adag sült krumplit hoz háromféle mártással a hamburger mellé, hogy majdnem leszakad az asztal. „A ház ajándéka!” – teszi hozzá.

Hát ezt is Maradonának köszönhetjük…

Argentína és Nápoly 365 napja gyászol, Maradona hagyatéka – mármint az eszmei és a futballhoz kapcsolódó – felmérhetetlen. Vagy inkább nevezzük örökségnek. Éppen ezért roppant szomorú, hogy annak a labdarúgónak az emlékét, akinek a zsenialitása csak Pelééhez volt fogható, két körülmény bepiszkította.

Az egyik a halálának oka, amit a mai napig nem sikerült meggyőzően kideríteni. Merthogy a család és a rajongók élnek a gyanúperrel, hogy emberi hanyagság okozta a hatvanéves, amúgy súlyosan beteg és elhízott sportember halálát. Ricardo Almirón és Gisela Madrid ápoló, Mariano Perroni főápoló, Nancy Forlini orvos, Carlos Díaz pszichológus, Agustina Cosachov pszichiáter és Leopoldo Luque idegsebész került a virtuális vádlottak padjára – merthogy valódi bírósági tárgyalásra egyelőre még nem került sor. De a közvélemény és a család szerint ők heten osztoznak a felelősségen. 

A másik csúnya ügy a kézzelfogható hagyaték, a százmillió dollárra vagy még többre tehető örökség. Amiért Maradona testvérei, egyetlen hivatalos özvegye – Claudia Villafañe – és öt (más források szerint nyolc) ismert gyermeke marakodik. Még ki sem hült Maradona teste, már megkezdődött a késhegyre menő küzdelem, és ma is változatlan hevességgel tart.

Vannak azonban magasztos vonatkozásai is az eltelt egy évnek.

Már tavaly decemberben átkeresztelték a nápolyi San Paolo Stadiont Stadio Diego Armando Maradonára. 

Tavaly december 12-én egy hatalmas falfestményt, muráliát avattak a Buenos Aires-i Bella Vista temetőben, amely természetesen ma is látható. 

Idén április 4-én Buenos Aires Lanús nevű kerületében, ahol Maradona született, a Rio de Janeiro utcát átnevezték Maradona utcára.

Idén május 20-án hivatalosan is vádat emeltek a fent említett hét személy – ápolók, orvosok – ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. A tárgyalás még nem kezdődött el.

Idén július 11-én Argentína megnyeri a dél-amerikai bajnokságot, 28 év óta ez az első trófea, amelyet az argentinok megszereznek. A győzelmet Maradona emlékének ajánlják Messiék. 

2021. október 29-én Alberto Fernández argentin köztársasági elnök Maradona szülőházát, a Villa Fioritót nemzeti emlékhellyé nyilvánítja.

2021. november 25-én, csütörtökön Nápolyban a róla elnevezett stadion előtt leleplezték Maradona szobrát, majd szombaton egy bronzszobrot avatnak a stadion öltözőjében.

Ezen a héten minden argentin bajnoki mérkőzésen megemlékeznek Maradonáról, és levetítik az életét bemutató kisfilmet. 

És hogy az egyéves évforduló is be legyen sározva: épp a napokban bukkant fel Maradona egy újabb állítólagos kubai ágyasa, bizonyos Mavys Álvarez, aki azonmód csatlakozott a hagyatékon marakodókhoz…

Epilógus: december 19-én rendezik azt a virtuális árverést, amelyen Maradona különböző használati tárgyai, köztük jó néhány luxusautó kerülnek kalapács alá. 

(Borítókép: Diego Maradona 2019. november 10-én. Fotó: Marcos Brindicci / Getty Images)

Rovatok