Index Vakbarát Hírportál

Mike Tyson kannabisznagykövet lehet

2021. november 25., csütörtök 14:00

Malawi felkérte Mike Tyson egykori nehézsúlyú ökölvívó-világbajnokot, hogy legyen az ország hivatalos kannabisznagykövete.

Lobin Low mezőgazdasági miniszter levelet küldött az 55 éves korábbi sportolónak, amelyben felkérte, vállalja el ezt a szerepet, mondván, a legalizáció új lehetőségeket teremtett Malawiban.

A hírek szerint Mike Tyson már el is fogadta az ajánlatot, és már a terveket készítik elő, hogy meglátogassa az országot. Sokaknak azonban nem tetszik az ötlet, mivel a korábbi sportoló börtönben is ült az 1990-es években szexuális bűncselekmények miatt.

Malawi 2020-ban legalizálta a kannabisz gyógyászati célú termesztését és feldolgozását, azonban személyes használatát egyelőre nem engedélyezték.

A kormány bízik benne, hogy Mike Tyson segítségével befektetőket és potenciális vásárlókat is be tudnak vonni. Az ökölvívó korábban arról beszélt, hogy a kannabisz szívása javította a mentális egészségét és megváltoztatta az életét. Egyes tanulmányok szerint viszont, ha valaki túl sokat füstöl, az növelheti a súlyos mentális betegségek kockázatát.

(BBC)

Rovatok