Ha valakit megkérdeznének Magyarországon, melyik futballcsapat szurkolóit tudná elképzelni egy demonstráción a klubjuk székháza előtt, hát minden bizonnyal utolsónak említené az illető az MTK-t. Ám láss csodát, vasárnap délután, egy órával az MTK–Újpest kiesési derbi kezdete előtt a kék-fehér fanatikusok gyűltek össze méltóságteljes demonstrációra az Új Hidegkuti Nándor Stadion előtt, a klub kultikus jobbszélsőjét, Sándor Csikart megörökítő szobornál. A tüntetés oka természetesen a labdarúgócsapat kritikán aluli szereplése volt, amellyel sikerült lecsúszni a tabella utolsó helyére. 

Az MTK Baráti Kör elnöke, Pandzarisz Sándor a héten találkozott Zakor Sándor tulajdonossal, és a kiszivárgott hírek szerint Zakor elismerte, nem volt körültekintő, amikor Giovanni Costantinóval vágtak neki a szezonnak az edzői poszton, és az sem biztos, hogy „tűzoltónak” Ciki bácsit, polgári nevén Teodoru Vasziliszt kellett volna felkérni megbízott edzőnek. 

A délutáni demonstrációra a fanatikusok egy transzparenssel – „Mi vagyunk az MTK!” – vonultak fel, majd a baráti kör elnökének fia, Pandzarisz Tamás beszédet mondott, amely előtt egyperces néma tisztelgéssel emlékeztek meg a klubelnök Deutsch Tamás tragikus körülmények között elhunyt apósáról, aki az MTK öregfiúkcsapatában is játszott. (Lazsányi Lászlót, az egykori nagyszerű NB I-es futballistát az albérlője szúrta le pénteken Óbudán.)

Meddig még? – kezdte ifjabb Pandzarics Sándor. – Nem értjük, hogyan süllyedhetett idáig szeretett, 133 éves klubunk. Az 1888-ban alapított MTK történetének legszégyenteljesebb periódusát éljük át. Az hagyján, hogy az elmúlt évtizedben háromszor esett ki a csapat az élvonalból, de most elég ránézni a tabellára, a vereségekre, a kapott gólokra, elég gondolni arra a megaláztatásra, amit hétről hétre át kell élnünk. Meddig még?! Amikor átalakult az MTK vezetősége, a tulajdonosi kör, sok szép ígéretet hallottunk, ehhez képest az MTK az utóbbi hét meccsen több mint tizenöt gólt kapott egy rúgott gól ellenében. Pofozógép lettünk az NB I-ben, a jóval szerényebb összeállítású Gyirmót is három gólt rúgott nekünk a saját otthonunkban.

A gyújtó hangú beszéd után a szurkolók egy öt pontból álló kiáltványt adtak át a tulajdonos Zakor Sándor öccsének, Zakor Zsoltnak – a tulaj elfoglalt volt, nem ért rá átvenni a petíciót... –, majd elkezdődött az MTK–Újpest mérkőzés. 

Talán még sohasem volt rá példa, hogy ez a két csapat, amely együttvéve 43 bajnoki aranyérmet számlál, az egyiket (az Újpestet) 1885-ben, a másikat 1888-ban alapították, az utolsó és a hátulról a harmadik helyet foglalja el a derbi előtt. Odabenn a VIP-helyiségben a régi kék-fehér bálványok – Pölöskei Gábor, Fülöp Ferenc – tárgyalták a csapat sanyarú helyzetét, az újpestiek a saját legendájuk, Kabát Péter vezérletével vonultak fel. 

Maga a meccs döcögve indult, de aztán magyar mércével mérve fantasztikus küzdelem alakult ki, leginkább a második félidőre. Amikor előbb az MTK-ból Perkovicot, majd az Újpestből Junior Tallót állították ki. A vendégek a 84. percben Croizet révén megszerzték az első – akkor még azt hittük, győztes – gólt, ám erre egy nem létező szabadrúgásból a 88. percben válaszolt Kovácsréti Márk, a fradista Ebedli Zoltán unokája, csak hogy még egy csavar legyen a történetben. 

Ám ez csak az utolsó előtti csavar volt, mert a 95. percben Miovszki ollózásába Bjelos kézzel ütött bele, ez most jogos tizenegyes volt, amit maga Miovszki a 97. percben (amúgy csak öt percet hosszabbított Karakó játékvezető) laposan, halálos nyugalommal értékesített. 2–1-re győzött az MTK, ezzel elkerült az utolsó helyről, ahol most a Gyirmót áll. A kiesőzóna egyébként így fest:

9. MTK 15 pont, 10. Debrecen 14, 11. Újpest 14, 12. Gyirmót 13.

És még valami: a jelek szerint célba ért a szurkolók petíciója, mert rég látott tűzzel, lelkesedéssel futballozott az MTK, ami a mai magyar mezőnyben bőven elegendő a sikerhez. 

(Borítókép: Bodnár Patrícia)