Index Vakbarát Hírportál

Péni István olimpiai 5. lett légpuskában

2021. július 25., vasárnap 08:56

Péni István 5. helyen végzett férfi 10 méteres légpuskában a tokiói olimpián. A kétszeres Európa-bajnok versenyző jól kezdte a finálét, öt kör után vezetett, azonban a szétlövésre már nagy hátrányt szedett össze, és bár az első párbaj után még versenyben maradt, a második végén kiesett.

Sokáig simának tűnt, aztán izgulós lett a 10 méteres férfi légpuska kvalifikációja Péni István számára. Az utolsó sorozatig magabiztosan őrizte második helyét az 53 versenyző közül, de abban a tízesben egyszer 9,6-ot, kétszer pedig 10,2-t lőtt, úgyhogy a végén néhány riválisa, aki lassabb tempóban haladt nála, még akár meg is előzhette volna. 

Az előny azonban kitartott, összejött a hetedik hely és ezzel együtt a finálé is.

Ahol az F pályát kapta meg, mellette az orosz Vlagyimir Maszlennyikovval, aki Rióban bronzérmet szerzett ebben a számban (Sidi Péter ötödik lett, az volt a sportlövők egyetlen pontszerzése a 2016-os olimpián). A D pályán lőtt Jang Hao-ran, aki a kvalifikációban 632,7-es eredménnyel olimpiai csúcsot lőtt, és csak nyolc tizeddel maradt el Sidi 2013-as világcsúcsától.

Péni a döntőt kitűnően kezdte, két kör után az élen állt 21,0 körrel. Azt nem tudjuk, hogy az üvöltő metálzene volt-e rá jó hatással, de elképesztően magabiztos volt, ráadásul itt most 10 lövést kellett leadnia 250 másodperc alatt, úgyhogy nem volt idő a kényelmeskedésre. Öt kör után 52,3 ponttal vezetett, megelőzve a 16 éves kínai Seng Li-haót és a 20 éves amerikai William Shanert.

Hatodikra viszont Péni sajnos 9,8-at talált, amivel a harmadik helyre esett vissza, majd Jang és a török Ömer Akgun is lehagyta. 

A hajrá viszont jobban sikerült, Jangot megelőzte, és a negyedik helyen abszolválta az első tízest.

Shaner és Seng ellépett a többiektől, innentől pedig kétlövésenként kiesett az, aki éppen az utolsó helyen állt. Először Maszlennyikov búcsúzott a 8 versenyző közül, Péni pedig ekkor már hatodik volt, ahol nem érezhette magát biztonságban. A következő sorozatban a szlovák Patrik Jany csúnyán ellőtte magát, amivel visszaesett az utolsó helyre, így tőle is elbúcsúztunk, azaz Péni már biztos pontszerző volt!

Az amerikai Lucas Kozeniesky még mögötte volt három tizeddel, de ő elsőre 10,9-et, míg Péni 10,5-öt lőtt. Egy tizedes hátrányba került a magyar versenyző.

Másodszorra viszont Péni jóval pontosabb volt, Kozeniesky számára is véget ért a verseny!

Ömer Akgun viszont hat tizeddel állt előtte, innentől a túlélés bravúrszámba ment volna. Ráadásul a „párbaj” első kísérleténél a török még egy tizedet rátett a fórra. 

Másodjára mindketten 10,8-at lőttek, ami azt jelentette, hogy Péni István ötödik helyen végzett férfi 10 méteres légpuskában!

A döntő további része is izgalmasan alakult, ahol William Shaner nemhogy megtartotta előnyét, hanem 251,6 ponttal olimpiai döntős csúcsot ért el. A második helyen Seng, a harmadikon Jang végzett.

Rovatok