Index Vakbarát Hírportál

Olimpiai bronzérmes a magyar férfi kardcsapat!

2021. július 28., szerda 12:12

A magyar férfi kardcsapat hatásosan tette túl magát az elődöntőben elszenvedett vereségen, és parádés vívással, 45:40-re legyőzte a németeket a bronzmeccsen! Ezzel megvan a magyar olimpiai delegáció első bronzérme.

Közel négy órája volt a magyar és a német férfi kardcsapatnak, hogy túltegye magát a vesztes elődöntőn. A két alakulat hasonló forgatókönyv szerint szenvedett vereséget: Magyarország szinte végig vezetett Olaszország ellen, az olaszok azonban a harmadik körben megfordították a meccset, 43:43 után pedig már csak ők szereztek találatot.

A németek parádésan kezdtek a topfavorit dél-koreaiakkal szemben, akik viszont hamarabb tudtak fordítani, mint az olaszok a mieink ellen, az utolsó asszóban viszont ugyanúgy egál volt az állás (40:40), mint nálunk. Azonban az egyéniben világranglista-vezető Oh Szang-uk nem remegett meg és behúzta a meccset az ázsiai csapatnak.

Közhely, de igaz, hogy a bronzmeccs két csalódott fél csatája, ráadásul amikor csak pár órát lehet előtte készülni, akkor felértékelődik a kudarc feldolgozásának sikeressége. Sőt, mondhatni, ez a döntő faktor.

Mindkét csapatban változás történt a párharc előtt, a németeknél Richard Hübers került be az erdélyi származású Szabó Mátyás helyett, aki megsérült az elődöntőben, míg a magyaroknál Gémesi Csanád váltotta Decsi Tamást.

Magyar oldalról Szilágyi Áron vívta az első asszót, éppen Hübers ellen, és papírforma szerint be is húzta azt 5:1-re, megvolt tehát a jó kezdés.

Ezután Gémesi csapott össze a németek legjobbjával, Max Hartunggal, és ő szerezte az első két találatot, remekül festett ekkor a bronzmeccs, de rengeteg volt még hátra.

Hartung aztán egymás után öt tust adott és ezzel zárkóztak a németek, de szerencsére Gémesi feltámadt és egálra mentette a párharcát, azaz 10:6 volt ekkor az állás. Jöhetett Szatmári András és Benedikt Wagner csörtéje, amit egylámpás tussal kezdett a magyar világbajnok, majd szép lassan növelte a csapat előnyét, végül összesen két ponttal, ugyanis 5:3-ra hozta az asszót. 15:9-re vezettek ekkor a mieink.

Gémesi Hübers ellen folytatta a meccset és szenzációsan vívott, 5:2-vel letudta a másik csereembert, és így már 20:11 volt az állás! Aztán a fórt Szilágyi Áron növelte Wagnerrel szemben, ami átlépte a tíz pontot, egészen magabiztosan vívott a magyar csapat, amely az első öt asszóból négyet megnyert, egyet pedig Gémesi döntetlenre hozott Hartung ellen. Szilágyi 5:4-es győzelme után 26:15 állt az eredményjelzőn.

Szatmári és Hartung csatája következett, és ez is magyar dominanciát mutatott, Szatmári három találattal kezdett a németek sztárja ellen. 

Egylámpásokkal és parádés kontrákkal 5:1-re bedarálta Hartungot, 30:16-nál már-már kilátástalan volt Németország helyzete.

Gémesi és Wagner csörtéjében a német 1:1-nél pengét cserélt, és mindent megtett annak érdekében, hogy kizökkentse ellenfelét, de nem járt sikerrel, 5:4-gyel ez is a magyar csapaté lett.

Szatmári fordíthatta rá a célegyenesre a mieinket Hübers ellen, és bár a német két találattal kezdett, 2017 világbajnokának volt válasza. Hübers ekkor már dühből vívott és hadonászott, fejbe is csapta Szatmárit 4:4-nél, majd adott két tust is, viszont Szatmári is bevitte saját ötödik találatát, 40:26-nál pedig érkezett az utolsó páros, Szilágyi és Hartung duója. 14:4-re kellett volna nyernie Hartungnak a háromszoros olimpiai bajnok ellen...

Nem is bízta a véletlenre a német, övé volt az első hat pont, Szilágyi kissé belealudt az asszóba, de ekkor végre megtört a jég két magyar találattal. Ez sem szegte Hartung kedvét, elszántan harcolt a tetemes hátrány csökkentéséért. Váratlanul feszült lett a hangulat, Hartung 10:2-re vezetett, de még mindig hat volt közte. Aztán hét egy szép visszavágással Szilágyitól, de a német továbbra sem adta fel, egymás után szállította a tusokat és 43:40-re felhozta az övéit. Szilágyi ekkor megint adott egy tust, majd jött egy egylámpás! Vége, 45:40, Magyarországé a bronzérem, és senkit sem érdekel, hogy a befejezés izzadós lett!

(Borítókép: A magyar férfi kardcsapat ünnepel a bronzérem megszerzése után a tokiói olimpián 2021. július 28-én. Fotó:  Mohd Rasfan / AFP)

Rovatok