Index Vakbarát Hírportál

Újabb vereség, a kiesés szélére sodródtak női kéziseink

2021. július 29., csütörtök 13:56

Nagyon nehéz helyzetbe került az olimpián a magyar női kézilabda-válogatott, amely a csoportkör harmadik fordulójában 38–31-re kikapott az Orosz Olimpiai Csapattól. A mieink így pont nélkül állnak, és a továbbjutáshoz mindkét hátralévő mérkőzést (Svédország és Spanyolország ellen) meg kellene nyerni.

Mint ismert, a magyar válogatott előbb szoros vereséget szenvedett Franciaországtól, majd Brazília ellen simán kikapott a második fordulóban. A címvédő orosz csapat döntetlent játszott Brazíliával, Svédország ellen pedig könnyűnek találtatott. A csütörtöki meccskeretből – a brazilok elleni mérkőzéshez hasonlóan – Helembay Fanni maradt ki.

1. félidő

Zöld mezben kezdett a magyar válogatott, kék-fehér szerelésben játszott az orosz csapat. Gyors gólváltással indult a találkozó, Makejeva találatára Szöllősi-Zácsik Szandra válaszolt. Fej fej mellett haladtak a csapatok, egészen 3–3-ig, ekkor megtört a magyar válogatott lendülete egy kicsit. Az oroszok egy 3–0-s rohammal megléptek, miközben Szöllősi-Zácsik és Szucsánszki lövése is elakadt. A védekezés viszont működött, a túloldalon pedig két hetest is kiharcoltunk, Klujber Katrin mindkettőt be is vágta, így visszajöttünk egy gólra.

Az orosz csapat Tomori Zsuzsanna kiállítását kihasználva ismét háromra növelte a különbséget, ám ami ennél is nagyobb gondot okozott, hogy a válogatott elveszítette Szucsánszki Zitát. A Ferencváros átlövője Vjahirevával küzdött a labdáért, mindketten a földre estek, Szucsánszki a karjára. Előbb a kispadon ápolták, majd bekísérték az öltözőbe, és ahogy lesétált, mutatta a lelátón helyet foglaló holland játékosoknak, hogy nincs tovább, ő bizony itt már nem fog visszatérni a pályára, mint később kiderült, kiugrott a válla.

Támadásban ismét becsúszott néhány technikai hiba, az elszórt labdákat megbüntették az oroszok, a 14. perc elején négygólossá alakult a különbség – Elek Gábor pedig kikérte első idejét. Fel is zárkóztunk kettőre, de egy újabb eladott labda és védett lövés után az oroszok belőtték a helyzeteiket, és 8-13 állt az eredményjelzőn – Elek Gábor alig négy perc elteltével újra időt kért. Az oroszok hatgólosra növelték a fórt néhány támadáson belül, és ezt állandósítani is tudták.

Amit a szövetségi kapitány kért a második időkérése alatt, hogy bátrabban vállaljuk el a ziccereket és vigyük be, az meg is valósult, a támadójátékunk éledezett, a védekezésünk azonban nem állt össze, a beálló helyén rendre ziccert alakítottak ki az oroszok, és az átlövéseiket sem tudtuk blokkolni. Klujber időn túli hetesével zárult a félidő, volt mit átbeszélni a szünetben. (17–22)

2. félidő

A fordulás után kapufával kezdtünk, az oroszok viszont sajnos góllal, Vedehina volt eredményes. A második félidő első magyar találatát Klujber szerezte, majd a másodikat is. Az orosz kapuscsere nem tett jót a magyar válogatottnak, Viktorija Kalinyina az első tíz percben négy védést is bemutatott. Az oroszok közben belőttek két ziccert is, így visszaállt a hatgólos különbség.

Vjahireva kiállítását villámgyorsan kihasználta Szöllősi-Zácsik, ám az emberfór nem tartott sokáig, Tomorit is kiszórták a túloldalon, ráadásul a megítélt büntetőt is belőtte Makejeva. Úgy nézett ki, hogy összeállt a védekezésünk, Szöllősi-Zácsik és Klujber találataival felzárkóztunk négy gólra, Dmitrijeva gólja után jött az első orosz időkérés, ismét öt volt közte.

Az oroszok átlövéseivel nem tudtunk mihez kezdeni, könnyedén átlőtték a magyar falat, a második félidőre visszatérő Bíró Blanka pedig többször tehetetlen volt. A kapusok statisztikájában meg is látszott a szellős védekezés: a magyar kapuvédők 18 százalékon álltak az 50. percben, az oroszok 31 százalékon. A szaggatottról 8/13 volt az oroszok mutatója, a mienk 4/13 a második félidő derekán. A széljátékunk is kevésbé volt hatékony, mint a brazilok elleni meccsen (akkor a Lukács-Schatzl páros 11 gólt termelt), 50 perc játék után 5 gólunk volt a szélekről. 

Sajnos minden magyar gólra jött az orosz válasz, így nem tudtunk közelebb zárkózni. A vége 38–31 lett oda, így a magyar válogatott továbbra is pont nélkül áll a csoportban. Folytatás magyar idő szerint szombaton 12.30-kor Spanyolország ellen, majd hétfőn jön Svédország 9.15-kor. A mieinknek mindkét mérkőzést meg kell nyerniük a továbbjutáshoz.

Tokió 2020
Kézilabda, nők
B csoport, 3. forduló
Magyarország–Orosz Olimpiai Csapat 31–38 (17–22)
Tokió, Yoyogi Nemzeti Stadion,
játékvezetők: Brunner, Salah (svájciak).
MAGYARORSZÁG: Bíró, Janurik (kapusok), Szöllősi-Zácsik 5, Schatzl 1, Szucsánszki 1, Kiss, Kisfaludy, Márton 1, Vámos 5/1, Klujber 9/7, Háfra 3, Bordás 1, Lukács 4, Tomori 1.
Szövetségi kapitány: Elek Gábor 
OROSZ OLIMPIAI CSAPAT: Szedojkina, Kalinina (kapusok), Kuznyecova, Gorskova 3, Dmitrijeva 7, Szeny 4, Vjahireva 4, Vedehina 1, Bobrovnyikova 2, Makejeva 3, Fomina, Ilina 6, Managarova 4, Skorobogacsenko 4.
Szövetségi kapitány: Alekszej Alekszejev.
Kiállítások: 10, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 8/10, ill. 5/5.

(Borítókép:  A magyar Klujber Katrin (k) és az orosz Vladlena Bobrovnyikova (b) a tokiói nyári olimpia női kézilabda-bajnokságának B csoportjában játszott Magyarország - Orosz Olimpiai Csapat mérkőzésen a Jojogi Nemzeti Sportcsarnokban 2021. július 29-én- Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Rovatok