Valójában fogalmunk sincs, hány transznemű nő szerepel az olimpia különböző versenyszámaiban, fogalmazzunk úgy, hogy az első sportoló, aki nyíltan vállalja transzneműségét, az új-zélandi Laurel Hubbard.

2013-ig a férfiak mezőnyében versenyzett, majd nemváltó műtéten esett át, két évre rá pedig megkapta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jóváhagyását, miután a szervezet meghatározta a transznemű sportolók számára a tesztoszteronhoz köthető határértéket (10 nanomol/liter alatti szám az első versenyt megelőző 12 hónapban).

Versenytársai és azok edzői többen is bírálják, a szervezőket pedig felháborodottan vonják felelősségre. Ugyanis úgy vélik, az, hogy 43 évesen nőként szerepel a játékokon, még nem lenne gond, ám az már probléma, hogy férfiként nőtt fel, annak minden biológiai következményével. 

Hubbard ezüstöt nyert a 2017-es anaheimi világbajnokságon a nők között, a 2019-es Óceániai Játékokon pedig győzött, és Tokióban is volt esélye az éremre a 87 kiló feletti kategóriában. Első  próbálkozásakor 120 kilót próbált kinyomni, a második és harmadik gyakorlatában 125 kilót, ám mindháromszor érvénytelenítették a gyakorlatát, így helyezetlenül végzett a nyári játékokon.

+87 kilóban az aktuális világbajnok, világrekorder kínai Li Ven-ven állt az élen, és nem engedte ki az aranyat a kezéből. Összetettben 320 kilós olimpiai rekorddal győzött, a második Emily Campbell Nagy-Britanniából, a harmadik az amerikai Sarah Robles. 

Transznemű BMX-es az amerikai csapatban

Mellékszál, de a szabadstílusú BMX-ben világbajnok, Tokióban olimpiai ezüstérmes Hannah Roberts meleg, nemrégiben házasodott össze párjával, Kelsey Millerrel. Akad olyan cikk, amelyben azt feszegetik, hogy a kerékpáros esetleg transzszexuális, de ezt egyetlen orvos és maga a sportoló sem állította soha. Az amerikai BMX-es csapatban viszont van egy másik versenyző, aki nyíltan transzexuális, őt Chelsea Wolfe-nak hívják. Viszont ő nem versenyzett az olimpián, tartalékként volt Tokióban.