Index Vakbarát Hírportál

A koronavírus miatt térhet vissza az NBA oltásellenes sztárja

2022. január 3., hétfő 21:15

Kyrie Irving, a Brooklyn Nets hétszeres All Star-válogatott kosárlabdázója várhatóan szerdán lép pályára először az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) 2021–2022-es idényében.

Az olimpiai bajnok és NBA-győztes irányító eddig azért nem játszott, mert nem engedte beoltatni magát a koronavírus elleni vakcinával, márpedig a New York-i előírások szerint minden sportolónak, aki közönség előtt szerepel, legalább egy oltással rendelkeznie kell. Mivel ennek ő nem felel meg, a Nets vezetése úgy döntött, hogy kiteszi a liga egyik legjobb játékosát a csapatból.

A Netsnek azonban sérülések és pozitív koronavírusos esetek miatt az elmúlt hetekben három mérkőzését is el kellett halasztani, így a vezetőség december közepén megengedte Irvingnek, hogy látogassa az együttes edzéseit,

 sőt Steve Nash, a csapat edzője úgy döntött, szerdán pályára küldi az irányítót az Indiana Pacers elleni idegenbeli találkozón.

A 29 éves Irving – aki az előző idényben meccsenként 26,9 pontot átlagolt – a hazai mérkőzéseken, valamint más New York-i találkozókon továbbra sem léphet pályára.

A Brooklyn 23/11-es győzelmi mutatóval a keleti főcsoport második helyén áll.

(MTI)

Rovatok