Index Vakbarát Hírportál

Nagy bajba kerülhetnek a sportolók a téli olimpián, ha Kínát szidják

2022. január 19., szerda 09:47

A február negyedikén kezdődő pekingi téli olimpiára utazó sportolókra leselkedő veszélyekre hívta fel a figyelmet a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet. Mindezt azok után, hogy egy amerikai televíziós csatornán a helyi kínai nagykövetség egyik tisztviselője arról beszélt, hogy a sportolókat meg is büntethetik, ha „megsértik az olimpiai chartát”.

Jogvédő szervezetek gyakorlatilag már a döntés meghozatala óta kritizálják a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, amiért Pekingnek adta a 2022-es téli olimpia rendezési jogát. Úgy vélik, Kína megsérti az ujgur és muszlim kisebbségek személyiségi jogait, erről többször írtunk az Indexen is. Az Egyesült Államok egyenesen népirtásnak titulálja mindezt, Kína természetesen tagad.

Mindezek fényében rajtol februárban a téli olimpia, a Global Athlete Group sportolók érdekképviseletével foglalkozó szervezet pedig fontos dolgokra hívta fel a figyelmet.

Úgy hisszük, a sportolók számára nem biztosítanak majd megfelelő védelmet. A hallgatás bűnrészesség, emiatt vannak aggályaink is. Azt javasoljuk a sportolóknak, ne szólaljanak fel. Versenyezzenek, a hangjukat pedig akkor emeljék fel, ha hazaérnek

– idézi a Reuters Rob Koehlert, a Global Athlete Group igazgatóját.

Kína amerikai nagykövetségének egyik tisztviselője szerdán tartott egy rövid eligazítást, aminek részleteit szintén a Reuters közölte. A kínai diplomata úgy fogalmazott a hírügynökség beszámolója szerint, hogy „bizonyos büntetések várnak azokra a sportolókra, akik tüntetőleg lépnek fel a téli olimpián”. Hozzátette: büntetési tétel lehet az akkreditáció visszavonása is abban az esetben, ha egy sportoló megsérti az olimpiai chartát.

A charta 50. szabálya kimondja, hogy „demonstrációnak, politikai, vallási vagy etnikai jellegű propagandának nincs helye az olimpiai helyszíneken és más, a játékokhoz köthető helyeken”. Ja-kiu Vang, a HRW kutatója a kínai törvények különlegességére hívta fel a figyelmet.

A kínai törvények nagyon homályosak azokkal a bűncselekményekkel kapcsolatban, amelyek miatt vádat emelhetnek a szólásszabadság megsértése miatt. Bárki megvádolható a veszekedés szításával és a gondok kiváltásával.

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő civil szervezet közleményben figyelmeztetett a kínai veszélyekre.

A szabadsághoz és a véleménynyilvánításhoz való jog erősen sérül Kínában. Ezért is nagyon fontos, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiszteletben tartsa a sportolók és sportvezetők szándékát, ha az emberi jogokról akarnak beszélni, beleértve a kínai kormány által szenzitívnek ítélt ügyeket is. A NOB-nak követelnie kell a kínai kormánytól, hogy tartsa be ígéreteit, beleértve az internet szabad használatát és azt, hogy békésen lehessen tüntetni a játékok alatt is. Tanulnunk kell a 2008-es pekingi nyári olimpiából, amikor az emberi jogi kérdések rendezését ígérte Kína, de azóta sem történt érdemi változás. A téli olimpia nem lehet egy újabb esemény, amivel Kína megpróbálja tisztára mosni magát, a nemzetközi közösség pedig nem lehet cinkosa a helyi propagandának

– olvasható az Amnesty International hivatalos honlapján.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a Reutersnek küldött válaszában közölte, hogy a NOB „mindig elismeri és fenntartja az olimpiai charta alapelveiben és etikai kódexében foglalt emberi jogi szabályozásokat”.

A téli olimpia február negyedikén kezdődik, több ország (köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Japán és Ausztrália) is diplomáciai bojkottot jelentett be az emberi jogok megsértése miatti aggodalmak miatt.

A magyar olimpiai csapatot 14 fő alkotja: 7 rövidpályás gyorskorcsolyázó, 2 alpesi síző, 2 sífutó, 2 műkorcsolyázó és 1 snowboardos sportoló.

(Borítókép: Február 4-én kezdődik a téli olimpia a kínai fővárosban. Fotó: Lintao Zhang / Getty Images Hungary)

Rovatok