Index Vakbarát Hírportál

Gyermeket vár a legeredményesebb magyar női kardozó

2022. január 20., csütörtök 15:27

A legeredményesebb magyar női kardozó, Márton Anna megoperált térde szépen gyógyul, az olimpiai negyedik helyezett vívó elkezdte az edzéseket, de a visszatérésére még várni kell, mert május végére gyermeket vár – számolt be róla az MTI.

A 2020-as decemberi országos bajnokságon szakadt el a világbajnoki bronz- és Eb-ezüstérmes versenyző térdszalagja, az olimpiai szereplés miatt azonban akkor nem vállalta a műtétet. Térdét speciális módszerekkel megerősítették, így küzdött hősiesen Tokióban. Az ötkarikás játékok után Stuttgartban megoperálták, majd Gárdos Gábor tanítványa fokozatosan újrakezdte az edzéseket.

A 26 éves Márton Anna a Magyar Vívószövetség honlapjának elmondta, hogy gyógytornára jár, és néha úgy érzi, jobb a térde, mint új korában.

Már futok, szökdelek vele, és elkezdtem a vívómozgásokat is. Úgy érzem, hogy nagyon jól sikerült a műtét, és én is mindent megteszek azért, hogy a rehabilitáció minél jobban sikerüljön. Megkockáztatom, akár ott is lehettem volna a nyári világversenyeken, erre azonban várni kell még egy évet biztosan...

– nyilatkozta, majd elárulta: párjával kisbabát várnak. Május végén születik meg az utód, akiről már azt is tudják, hogy kisfiú.

(Borítókép: MTI / Illyés Tibor)

Rovatok