Index Vakbarát Hírportál

Meghalni ment a trópusi paradicsomba

2022. január 26., szerda 18:56 | négy hónapja frissítve

Kevés megrázóbb történetet ismer a futballhistória, mint Kolár Endréét. Az Újpesti Dózsa egykori ötszörös válogatott, örökös bajnok labdarúgója elfeledve, Európában elképzelhetetlen szegénységben halt meg lassan nyolc éve egy Fülöp-szigeteki nyomortanyán. Barátai, tisztelői és özvegye azóta próbálják hazahozni földi maradványait, és most, hogy megjelent Dunai Ede könyve, az Idegen földbe temetve, talán meg is valósulhat a tősgyökeres újpesti lokálpatrióta vágya, hogy a Megyeri Temetőben leljen végső nyugalomra.

Olyan könyv bemutatójára gyülekeztünk kedd este egy lágymányosi kiskocsmába, amelynek igazából nem is lett volna szabad megíródnia – jobban mondva mindnyájan annak örültünk volna, ha nem kell megírnia a szerzőnek, ifjabb Dunai Edének. Az immár nyolcadik futballtárgyú kiadványával előrukkoló szerző, a legendás újpesti sztár, a kilencszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes, 12-szeres válogatott Dunai III Ede fia hosszas kutatómunkával, Kolár Endre Cebu városából hazaküldött, drámai e-mailjeinek felhasználásával írta meg könyvét, amelynek bemutatóját a hat éve elhunyt feledhetetlen Verebes József lányával, Krisztinával közösen szervezték meg. 

Kolár Endre élete sokáig sínen volt, senki sem gondolta, hogy tragédiába torkollik. A játékos, aki Magyarországon attól a pillanattól kezdve az Újpesti Dózsa labdarúgója volt, hogy lement élete első edzésére, imádott klubjával sikert sikerre halmozott a hetvenes években. Öt bajnoki címnek, egy Magyar Népköztársasági Kupa-győzelemnek volt részese, ötször a válogatottban is játszott, és 1985-ben az Újpest örökös bajnokává avatták. Később Finnországban profiskodott, szép egzisztenciát alakított ki magának és családjának, de aztán váratlanul – és önhibáján kívül, ahogy a könyvben olvashatjuk – a tündérmese tragédiába fordult.

Üzlettársai, akikben feltétel nélkül megbízott, Bandi tudtán kívül fiktív számlákat bocsátottak ki, és egy napon rendőrök jelentek meg a lakásán. Kiderült, súlyos költségvetési csalás történt, és bár Bandi tényleg semmiről sem tudott, őt is perbe fogták, hatéves börtönbüntetés várt rá. Vizsgálati fogságban is senyvedett hónapokon keresztül, hétpróbás bűnözők között, így hát amikor átmenetileg szabadlábra került, úgy döntött, elmenekül egy olyan országba, amelynek nincs kiadatási egyezménye hazánkkal, és ott várja meg, amíg az ügyvédje tisztázza őt – mondta el ifjabb Dunai Ede a keddi bemutatón. 

Mindez 2011-ben történt, és ez az ország a Fülöp-szigetek lett. Itt, Cebu városában telepedett le az egykori labdarúgó, és vendéglátó vállalkozást nyitott, ám 2012. február 6-án a Richter-skálán 6,9-es erősségű földrengés rázta meg Cebut és környékét, romba döntve hősünk kis büféjét. 

Kolár Endre ott állt egyetlen peso nélkül. Attól kezdve nem volt megállás a lejtőn.

Bandi előbb egy panzióban húzta meg magát, végül hajléktalan lett, és súlyosan meg is betegedett. A végén már gyógyszerekre sem maradt pénze. Közben egy ismerőse számítógépéről mindvégig leveleket küldött időközben elvált feleségének, Évának, és ezen elektronikus levelek felhasználásával írtam meg ezt a tragikus történetet – említette a szerző.

Az egykori labdarúgó egyre súlyosabb állapotba került, egy olyan szálláson tengődött, ahol patkányok rágták meg a takaróját. Végül 2014. április 9-én Kolár Endre szíve megszűnt dobogni. 

A labdarúgó kálváriája azonban holtában sem ért véget. Özvegye megpróbálta hazahozatni exférje holttestét, de a mintegy négymillió forintot, amennyibe a procedúra került volna, nem sikerült előteremteni. A klub, a belga tulajdonba került Újpest FC is hátat fordított, az MLSZ sem reagált érdemben a segélykérő levélre, végül a Dunai Ede indította gyűjtésből, a könyv bevételéből és egy nagylelkű lila drukker magánadományából sikerült összeszedni a hazaszállításhoz szükséges pénzt. 

Úgy tűnik, Kolár Endre földi maradványai végre a Megyeri Temetőbe kerülnek, a válogatott labdarúgó végakaratának megfelelően.

Dunai Ede: Idegen földbe temetve. Aposztróf Kiadó, ára: 3400 forint

(Borítókép:  Dunai Ede, Verebes Krisztina és Dunai III Ede. Fotó: Gáll András / Index)

Rovatok