Index Vakbarát Hírportál

Nem fogja elhinni, miért léptettek le egy cselgáncsozót az elődöntőben

2022. február 6., vasárnap 11:37

Nem mindennapi jeleneteknek lehettek szemtanúi a párizsi dzsúdó-Grand Slam-verseny nézői. A hazai környezetben versenyző, olimpiai bronzérmes Priscilla Gnetóval olyan fordult elő, ami viszonylag ritka az élsportban.

Történt ugyanis, hogy az év első nemzetközi cselgáncsversenyén, a párizsi Grand Slam első napján a nők 57 kilogrammos súlycsoportjában Priscilla Gneto Tamaoki Momóval küzdött az elődöntőben.

A francia cselgáncsozó dzsudogijából (a ruha, amit a cselgáncsozók viselnek küzdelem közben) egyszercsak kiesett a mobiltelefonja. A küzdelem megállt, japán ellenfele felvette a tatamiról a készüléket, és átadta a bírónak. 

A mérkőzést vezető bíró tanácstalanul állt a történtek előtt, és a zsűriasztalhoz fordult. Rövid tanácskozás után visszaadta a telefont Gnetónak, majd eredményt hirdetett: a francia cselgáncsozót leléptette, így Tamaoki automatikusan bejutott a döntőbe.

A Londonban olimpiai bronzérmes, 2017-ben Európa-bajnok Gneto ennek ellenére kiállhatott a bronzmeccsre, mivel nem minősítették veszélyesnek az elődöntőben történteket. Ez a kis affér nem zavarta meg, győzni tudott a bronzmeccsen.

Ahogy a legtöbb sportágban, úgy a dzsúdóban is vannak erre vonatkozó szabályok: a versenyzőknek a tatamira lépés előtt személyes tárgyaikat egy kosárba kell tenniük. Gneto a verseny után újságírói kérdésre elmondta, az elődöntő előtt volt egy hívása, és reflexszerűen visszarakta a telefonját a zsebébe – így fordulhatott elő az, ami megtörtént vele.

De nem ő az első cselgáncsozó, aki így járt: 2019 májusában Azerbajdzsánban Anri Egutidze zsebéből is kiesett a telefonja a svéd Robin Pacek elleni küzdelem során, a portugál versenyzőt is kizárták.

(via: aroundtherings)

(Borítókép: Priscilla Gneto gratulál Tamaoki Momónak a párizsi Grand Slam első napján, február ötödikén. Fotó: Sameer Al-Doumy / AFP)

Rovatok