Index Vakbarát Hírportál

Marco Rossi: Különleges élmény lesz, két himnuszt fogok énekelni

2022. február 12., szombat 06:05

Bő egy hónap múlva keretet hirdet Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a két márciusi felkészülési mérkőzésre, amelyeken hazai pályán Szerbia (március 24.) és Belfastban Észak-Írország (március 29.) lesz az ellenfél. A szakvezető háttérbeszélgetésen fogadta Telkiben az újságírókat.

Marco Rossinak nincs könnyű dolga, amikor a soron következő tétmérkőzésekre készíti fel válogatottját; a Nemzetek Ligája 2022–2023-as kiírásában Olaszországgal, Németországgal és Angliával kell megküzdenünk. Némi cinizmussal kijelenthetnénk, hogy semmi gond, hiszen ez sem nehezebb csoport, mint amilyenben a tavaly nyári Európa-bajnokságon volt, akkor Portugália, Franciaország és Németország társaságában. 

„Az az érdekes – magyarázta a szövetségi kapitány –, hogy amikor a Ferencváros két éve a Bajnokok Ligájában a Juventusszal és a Barcelonával került szembe, 3–0-s, 5–1-es, 2–1-es és 4–1-es vereséget szenvedett ezektől a sztárcsapatoktól, pedig abban megegyezhetünk, hogy az a Fradi erősebb volt, mint a jelenlegi. Vagyis meglehetős távolságban volt a hazai mezőnyből kiemelkedő élcsapatunk az európai elittől. És mégis, amikor közeledtek az Európa-bajnokság küzdelmei, Portugália, Franciaország és Németország ellen a publikum a csodában reménykedett, pedig az ellenfélnél lényegében ugyanolyan kvalitású futballisták játszottak, mint a Barcelonában vagy a Juventusban. Furcsa a közönségnek és az újságíróknak ez a kettős mércéje...”

Rossi rámutatott, hogy európai topligában hat labdarúgónk játszik, valamennyi a Bundesligában: Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik az RB Leipzigben, Sallai Roland a Freiburgban, Szalai Ádám a Mainzban és Schäfer András az Union Berlinben, bár utóbbi eddig még nem lépett pályára új csapatában. 

E bevezető után a korábban Rossi által is kritizált gólkirály-jelöltről, a paksi Ádám Martinról faggattuk a szövetségi kapitányt.

„Itt van például Szalai Ádám, akit megoperáltak, hol játszik, hol nem, de nálam ő mindig válogatott lesz, amíg játszik – mondta Rossi. – De Ádám Martin is remekül teljesít a Paksban, élete formájában futballozik, ontja a gólokat. Persze, hogy figyelemmel kísérjük a játékát. Martin megértette, mit kell tennie. Többet fut, agresszívabb lett, lefogyott, ő az egyetlen igazi centerünk itthon, az NB I-ben. És a Ciprusra igazolt Bognár Istvánt is figyeljük. De a válogatottba kerülés szempontjából most Ádám Martin van jobb helyzetben.”

Lapunk megkérdezte a kapitányt, vajon nem akarja-e kipróbálni a 17 éves Vancsa Zalánt, akit a közelmúltban szerződtetett a belga másodosztályú Lommel.

Vancsa Zalán egyelőre nagyon keveset játszik. Eddig többnyire csereként lépett pályára az MTK-ban, ettől eltekintve az U19-es válogatottban játszott kétszer, no és persze az UEFA Youth League-ben, ami azért nem olyan, mintha az olasz vagy az angol felnőttválogatott ellen futballozna. Remélhetőleg a Lommelben rendszeresen fog játszani, még akkor is, ha az a belga másodosztály. Ugyanakkor biztos, hogy előbb-utóbb válogatott lesz, de mindenkit a megfelelő időben, a megfelelő tapasztalattal a háta mögött kell meghívni először.

Milos Kerkezről, a Milanból az AZ Alkmaarhoz igazolt balhátvédről azt mondta a kapitány, igazából még nem bizonyított, és különben is, azon a poszton Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia játékosa rengeteget fejlődött azóta, hogy 2019-ben Wales ellen nem igazán remekelt. Rossinak különben is az a véleménye a korosztályos válogatottakban szereplő tizenévesekről, hogy hiba lenne túl korán bedobni őket a mély vízbe. 

Ez volt az a pont, amikor Rossi szóba hozta, hogy vannak edzők, akik a sajtón keresztül ajánlják be játékosukat a válogatottba.

„Én sohasem veszem a bátorságot, hogy tippeket adjak a kollégáknak. Ehhez én kínosan ragaszkodom. Ők viszont ajánlgatnak játékosokat a válogatottba, tanácsokat adnak nekem. Mi öten vagyunk a stábban, szakadatlanul figyeljük az NB I valamennyi labdarúgóját. Senki sem kerüli el a figyelmünket, de személyesen vagy telefonon keresztül bármelyik kolléga felhívhatja a figyelmem egy-egy játékosára, csak ezt ne a sajtón keresztül tegye!”

A kapitány ezt követően elmondta, hogy március 14. környékén hirdeti ki keretét a Szerbia és Észak-Írország elleni mérkőzésekre.

Rossi Schäfer András átigazolását a Dunaszerdahely csapatából az Union Berlinhez tartotta a téli időszak legfontosabb magyar vonatkozású eseményének, Bognár István Ciprusra és Varga Kevinnek a török Kasimpasából a svájci Young Boyshoz szerződése mellett, vagy inkább előtt. 

„Mindig jó, ha valaki az NB I-ből külföldre szerződik, mert ott az illetőnek ki kell lépnie a komfortzónájából – véli a kapitány. – Nem tartok attól, hogy Schäfer ne állná meg a helyét a Bundesligában, okos, intelligens, gyors, agresszív labdarúgó, megvannak benne azok a tulajdonságok, amivel érvényesülni tud az egyik legerősebb európai bajnokságban. Varga Kevin is jól járt szerintem azzal, hogy a Young Boyshoz került, ez nem visszalépés neki.”

Szoboszlai Dominik is szóba került, no meg a sorozatos sérülései, amit Rossi alkati okokra vezetett vissza. Ettől függetlenül nem aggódott a válogatott kulcsjátékosának jövője miatt.

„A legjobb specialisták kísérik figyelemmel Dominik egészségi állapotát” – szögezte le. 

Újságírói kérdésre szóba került a csángó identitású, román–magyar kettős állampolgár Marius Corbu esete is, akit edzője, a felcsúti Hornyák Zsolt szívesen látna a magyar válogatottban. A 19 éves Corbu, aki támadó középpályás poszton játszik, jól beszél magyarul, hiszen korábban Csíkszeredán futballozott, magyar közegben. 

„Corbunak remek bal lába van, több poszton is szerepeltethető, de a szabályok szerint sajnos csak akkor lehetne szó a játékáról a magyar válogatottban, ha legalább öt éve már hazánkban játszana. Sajnos, erről még nincs szó” – mondta Rossi.

Szó esett még a nagyszülei révén magyar származású , 21 éves Callum Stylesról is, aki a Premier League-ben, a Barnsley csapatában futballozik. Ő azonban, úgy tűnik, még nem döntött, mert alighanem abban reménykedik, hogy az angol válogatók is felfigyelnek rá. 

A kissé csapongó sajtóbeszélgetés befejező részében Rossi arról beszélt, mennyire kiszámíthatatlan a futballedző élete.

Mindegyik meccs az utolsó lehet. És minden meccs létfontosságú a válogatottban, itt nincs barátságos mérkőzés, mindegyik számít.

„Az olasz válogatott ellen játszani különleges élmény lesz, két himnuszt fogok énekelni a mérkőzés előtt”,

mondta, majd arról is beszélt, amikor tíz éve Magyarországra érkezett, még az volt a gondja, hogy legalább néhány mérkőzés erejéig legyen munkája a Honvédban. Akkor bizony meg sem fordult a fejében, hogy egyszer a magyar válogatottat vezetheti hazája legjobbjai ellen, ráadásul tétmérkőzésen.

Megkérdezték Rossitól, mi a véleménye az esetleges létszámemelésről az NB I-ben, de ő erre nem tudott határozott választ adni.

„Amikor 2012-ben Magyarországra érkeztem, még 16 csapat játszott az NB I-ben. Őszintén szólva fogalmam sincs, jobb lenne-e a színvonal attól, hogy 16 csapat játszik az élvonalban, meg kell vizsgálni, hogy van-e Magyarországon 16 olyan csapat, amelyek részvételével szoros lehet a bajnokság. Egy biztos: amondó vagyok, a fiatalok, tehát a húsz év alattiak csak akkor játsszanak, ha ezt kiérdemelték. Ugyanakkor ettől félni sem kell: amikor 2017-ben bajnokságot nyertünk a Honvéddal, minden mérkőzésen két fiatal játszott, és mi így is bajnokságot tudtunk nyerni” – mondta a kapitány.

Rossi arról is beszélt, hogy egyelőre csak a két felkészülési meccsre fókuszál, messzebbre nem tekint előre.

„Mondtam már, egy futballedző sohase tervezzen túlságosan hosszú távra – hangsúlyozta. – Itt van Sztanyiszlav Csercseszov, ez a nagyszerű edző, akit 2018-ban a DAC edzőjeként még a televízióban csodáltam, ahogy a legjobb nyolc közé vezeti az orosz válogatottat a világbajnokságon. Most meg a Fradi edzője, és mivel nem a legjobban rajtolt a csapattal, máris kikezdték. Hát ennyire bizonytalan az edzősors.”

No és az örök téma, a kilenc honi akadémia és az utánpótlás-nevelés. Rossi érdekes szempontot említett:

„Pszichológust kellene alkalmazni a minden csapatnál, méghozzá nem is egyet, hanem csapatonként hármat. Ugyanis meggyőződésem, hogy lélektani okai is vannak a lemaradásunknak, és annak, hogy nem igazán ontják a nívós játékosokat a magyar akadémiák. És még valami. A fiatalokat ki kell mozdítani a komfortzónájukból, ha hibáznak, nem kell simogatni a buksijukat és azt hajtogatni, hogy nem baj, nem baj...”

Ez utóbbi két szót, hogy nem baj, már magyarul mondta a szövetségi kapitány...

(Borítókép: Marco Rossi. Fotó: MLSZ)

Rovatok