Index Vakbarát Hírportál

Eddig tartott a türelem, már nem Szabics Imre a Fehérvár edzője

2022. február 16., szerda 10:32

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő MOL Fehérvár a hivatalos honlapján közölte, hogy már nem Szabics Imre a csapat vezetőedzője.

A 40 éves szakember tavaly áprilisban ült le a székesfehérvári együttes kispadjára, azonban a jó kezdés (öt meccsen négy győzelem és egy döntetlen) után nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A korábbi válogatott támadó ebben az idényben 25 alkalommal irányította a fehérváriakat, a bajnokságban 20 forduló után tíz ponttal lemaradva a harmadik Kisvárda mögött a negyedik helyen áll a gárda.

A Vidi legutóbbi három bajnoki mérkőzését elvesztette, az utóbbi találkozókon a szurkolók is Szabics távozását követelték. A klub közleménye szerint a felek közös megegyezéssel bontottak szerződést, távozik továbbá Juhász Roland és Torghelle Sándor is.

Nem sokkal a bejelentés után újabbat tett a székesfehérvári klub, amiben azt közölte, hogy a csapat irányítását Michael Boris veszi át, aki korábban az MTK vezetőedzője, valamint az U17-es és az U19-es magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt.

A Fehérvár legközelebb vasárnap, a sereghajtó Újpest ellen lép pályára. 

(Borítókép: Szabics Imre székesfehérvári vezetőedző a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában játszott MOL Fehérvár FC–Ferencvárosi TC-mérkőzésen a székesfehérvári MOL Aréna Sóstó stadionban 2021. április 25-én. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)

Rovatok