A Vasas Óbuda ukrán röplabdázója, Julija Bojko rendkívül nehéz időszakon megy keresztül. A szülei háza mellett rakéta csapódott be, a szerettei közül pedig senki sem hagyta el a háború sújtotta területeket. Mindeközben ő az invázió első napján a csapatával megnyerte a Közép-európai Ligát úgy, hogy a szettek közötti szünetekben is a híreket olvasta, a finálé előtt pedig szinte semmit sem aludt. Az Indexnek arról is mesélt, miként éli meg a háborút, hogyan tud tájékozódni és kapcsolatot tartani a családjával, valamint arról, hogy mit gondol erről az egész borzalomról.
Hogy van?
Köszönöm, én jól vagyok, a szüleimért viszont nagyon aggódom. Minden reggel úgy kelek, hogy elolvasom a híreket arról, mi történik. Nemrég két olyan házat is eltalált egy rakéta, amik a szüleim háza mellett álltak.
Tudja tartani a kapcsolatot a rokonokkal, barátokkal? Vannak közvetlenül érintett ismerősei?
Minden ismerősöm, rokonom és barátom Ukrajnában maradt. Ez a hazájuk, ott élnek, és fontos számukra, hogy ott is maradjanak. Ez számukra elvi kérdés. Közvetlen érintettségről vagy arról, hogy beálltak-e katonának, besorozták-e őket, egyelőre nem tudok. Harkivban él a testvérem, a nagymamám, valamint sok barátom, ott most nagy harc folyik.
Akikkel tud beszélni, ők hogy vannak? Kérnek öntől segítséget, és ön tud nyújtani?
Felajánlottam nekik, hogy jöjjenek át, segítek nekik, de senki nem akar. A férfiakat nem is engedik már át a határon, viszik őket harcolni, a nők, gyerekek közül pedig kevesen szeretnének elindulni férj, apa, fiú vagy testvér nélkül. Maradnak otthon, elbújnak, és várják, amíg csillapodik a helyzet. Most szinte minden órában van légiriadó.
Segíteni egyelőre úgy tudok, hogy lélekben támogatom őket. Élelmiszerük van szerencsére. Csak szabadságuk nincs.
Szinte minden érintett területen van barátom, ott is, ahol a legkomolyabb harcok dúlnak. Senki nem akarja otthagyni az életét. Eddig békességben tudtak élni, akkor is, ha valaki oroszul beszél, valaki meg ukránul, mégis mindenki megérti egymást. Ahogy Kárpátalján, úgy máshol is van több nemzetiség, és béke is.
Soha nem az volt a fontos, hogy te ukránul beszélsz, én pedig oroszul. Odesszában mindenki oroszul beszél, máshol mindkét nyelvet használják. A rokonaimra is igaz ez. Egy család vagyunk, értjük egymást. Sosem volt olyan, hogy elkülönítjük az oroszt és az ukránt.
Sokan gondolkoznak azon, hogy az ország nyugati határához utazzanak, de oda el is kell jutni. Ezt elég nehéz megoldani, mert nagyon sok helyen bombáznak vagy lőnek. Az egyszerű embereket is lövik, gyerekeket, de kórházakat is. 16 gyermeket megöltek az oroszok. Eljutni Kárpátaljára is félelmetes, mert a rakéták fent repesztenek. Ezek nem tankok, hogy kikerüljük valamelyik mezőn.
Ez egy igazi háború. Azt gondolják, hogy Putyin megáll Ukrajnánál, de nem fog. Menni fog tovább. Több ország is kell neki. Mert ő akarja uralni a világot.
Amikor Zelenszkijt megszavaztuk elnöknek, volt olyan, aki azt mondta, hogy bohóc, egy humorista. De most tudom pontosan, hogy akik ellene voltak, már melléálltak. Most az egész országunk összefog.
Csütörtökön úgy lépett pályára a Mezva-liga döntőjében, hogy tudta, kitört a háború. Mit érzett a meccs előtt, hogy telt a napja? Mikor dőlt el, hogy vállalja a játékot?
Előző este nagyon sokszor próbált felhívni a barátom, és amikor felvettem a telefont, megtudtam tőle, hogy kitört a háború, legalábbis a Donbaszi és a Luhanszki területeken. Aztán hallottam a híreket, hogy rakétákkal kezdték lőni az országot. Nem tudtam visszaaludni sem, hiába tudtam, hogy pályára kell lépnem. A döntő előtt megkérdezték tőlem, hogy képes vagyok-e játszani, én pedig mondtam, hogy igen, és szeretnék. Az egész egy rémálomnak tűnt, de édesanyám meggyőzött, hogy ez egy nagyon fontos meccs, és játsszak értük is.
Közben viszont csak az járt a fejemben, hogy mi lehet otthon, a szettek közötti szünetekben is a híreket figyeltem.
Úgy álltam fel, hogy a játék pozitív érzésekkel töltött el. A győzelem után rögtön felhívtam a szüleimet, akik mondták, hogy egyelőre minden rendben. Nagyon-nagyon nehéz nap volt.
Utána az UTE elleni meccsig további három nap telt el, miközben dúltak a harcok Ukrajnában. Azon a találkozón a legjobb pontszerző lett. Ilyen jól ki tudja zárni az eseményeket, esetleg ott van önben, hogy a hazájáért is küzd?
Addigra megértettem, hogy itt vagyok, nem tudok segíteni azokon, akik otthon maradtak. De mindig eszembe jut az, amit a menekülőkről látok, kisgyerekek, családok várják a határokon, hogy elhagyják a hazájukat. Meg kellett értenem, hogy nekem a sport a munkám, ráadásul a feszültséget is le tudom vezetni benne, ami nagy erőt is ad. Nagyon sok sportoló van, aki a határon kívül játszik. De nemcsak ők, szinte mindenki azt mondja, hogy állítsák le a háborút, fel is írják plakátokra, hogy „Mi kiállunk Ukrajnáért”. Sportolóként mi így harcolunk.
A Vasastól és a társaktól milyen támogatást kap?
Mindennap mindenki megkérdezi, hogy vagyok, és hogy mi van a családommal. Tudják, hogy ez egy nehéz időszak számomra. Az edzőm is folyamatosan támogat és érdeklődik, de ők is tudják, hogy ennél többet nem tehetnek jelenleg. Nem tudjuk megállítani a háborút, de egymást tudjuk segíteni. Az utolsó meccsen kék-sárga szalagot fűztek a hajukba a csapattársaim, pedig nem is kértem semmi ilyesmit. Nagyon hálás vagyok nekik ezért.
Hogy telnek most a mindennapjai? Hogyan és mennyire tudja követni az eseményeket?
Minden reggel a hírekkel kezdek, és szinte óránként beszélek a családommal és a szeretteimmel. Olvasom az ukrán és az orosz sajtót is, feltűnően mást állít a két oldal, teljesen eltérő képet festenek. Az oroszoknál például azt lehet látni és olvasni, hogy ez csak egy katonai művelet, persze a legtöbben így is tudják, hogy háborút kezdtek. Sok hamis videót küldenek az ismerőseim, nagyon nehéz tájékozódni.
Az ukrán nép csak azt szeretné, hogy legyen egy szabad, független államunk, ahol mindenki meg tud élni egymás mellett, a háború kirobbanása óta viszont vannak olyan helyek, ahol nincs kenyér, nincs pénz, alig lehet megélni.
Putyin egy beteg ember, aki csak magára gondol, és nem érdekli, ki hogyan él.
Egyébként a belorusz–ukrán kapcsolat mindig jó volt, és Lukasenka most is azt mondja, hogy az ukránok a barátai. De barát barátra nem támad… Mindenesetre én bízom abban, hogy meg tudjuk állítani őket, de nagyon nehéz lesz.