Index Vakbarát Hírportál

Már a Nemzetközi Dzsúdószövetségből is kizárták a fekete öves Putyint

2022. március 7., hétfő 15:00

Minden tisztségétől megfosztották Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Nemzetközi Dzsúdószövetségben – olvasható a szervezet legfrissebb közleményében.

A közelmúltban még csak felfüggesztették a fekete öves Putyint a szövetség tiszteletbeli elnöki pozíciójából, ezt a döntést súlyosbították azzal, hogy minden tisztségétől megfosztották a nemzetközi szövetségen belül. 

Vlagyimir Putyin aktív szerepet töltött be a cselgáncsban, szeretett sportjával kapcsolatban egy könyv társszerzőjeként is közreműködött Dzsúdó: Történelem, elmélet, gyakorlat címmel. Az orosz elnökön kívül Arkagyij Rotenberget is megfosztották minden, szövetségen belüli pozíciójától. Az orosz milliárdos üzletember 2013 óta dolgozott a Nemzetközi Dzsúdószövetség végrehajtó bizottságában fejlesztési menedzserként. 

Oroszországot Ukrajna ellen indított inváziója miatt számtalan szankció éri a sportvilágban is, a február vége óta zajló háború első napjai után már felfüggesztették Putyint a szövetségen belül, továbbá az összes orosz labdarúgócsapatot kizárták a nemzetközi kupaporondról.

A korábbi világelső teniszező Novak Djokovics támogatásáról biztosította Ukrajnát az ukrán nemzetiségű Szergej Sztahovszkijen keresztül. A jelenleg 36 éves, korábbi világranglista 31. ukrán játékos a napokban vonult be önként az ukrán hadseregbe

Felesége, Anfisa Bulgakova elmesélte, hogy Sztahovszkij békeidőben is hatalmas patrióta volt, aki mindig a szívén viselte hazája sorsát. Nyaralás közben érte őket a szörnyű hír, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát.

Szavakba nem lehet foglalni, hogy mit éreztünk azon a reggelen. Legbelül tudtam, hogy milyen döntést fog hozni, de valahol mélyen azt is reméltem, hogy nem teszi meg. Pillanatnyilag Kijevben van, és ha eljön az a nap, fegyvert is fog majd

– mondta a teniszező felesége, aki emlékeztetett arra, hogy ez a háború tulajdonképpen 2014 óta folyik. Az ukránok most azért küzdenek, hogy náluk ne ugyanaz a rezsim legyen, mint az oroszoknál az elmúlt bő húsz évben.

Visszakanyarodva Djokovicsra: a szerb teniszező üzenet formájában tájékoztatta hadseregbe vonult társát arról, hogy bármilyen segítségre szüksége van, legyen az anyagi vagy más, rá bármikor számíthat Ukrajna. Sztahovszkij a közösségi médiában posztolta a beszélgetést, megköszönve szerb barátja nagyvonalúságát. 

(Borítókép: AFP)

Rovatok