Index Vakbarát Hírportál

Feltámadt halottaiból a pingpong-világfesztivál

2022. március 10., csütörtök 20:13

Június 21. és 26. között Győr lesz a pingpongvilág fővárosa: itt rendezik az 5. Ifjúsági Világfesztivált. A pandémia utáni első nagy sportági világeseményre 50 ország 600 asztaliteniszezőjét várják.

Ha már egyszer a Nemzet Sportolója, a négyszeres világbajnok is így fogad a Magyar Sport Háza földszintjén: „Te is a pingpongra jöttél?”, akkor talán az újságírónak is megengedett, hogy ezzel a közkeletű elnevezéssel illesse a hivatalos nevén asztalitenisz sportágat.

Csütörtökön ugyanis az 5. Ifjúsági Asztalitenisz-Világfesztivál sajtótájékoztatóját tartották itt.

A moderátor Bruckner Gábor, a nagy sikerű utanpotlassport.hu honlap alapító-tulajdonos-főszerkesztője volt, amit nem csupán az indokolt, hogy korosztályos esemény rendezvényére szólt a meghívó, hanem az is, hogy jeles kollégánk ifjúkorában roppant ügyesen pingpongozott.

Méghozzá nem ám csak az iskolafolyosón felállított asztalon, hanem versenyszerűen!

De vissza a világtalálkozóhoz, amelyet 2022. június 21. és 26. között rendeznek Győrben, az Olimpiai Sportparkban. És hogy mennyire komolyan veszik magukat a szervezők, arra a bizonyság a digitális visszaszámláló, amelyen 102 nap, továbbá meghatározott számú óra, perc és másodperc állt, illetve pergett ottjártunkkor.

Az villámgyorsan kiderült számunkra, hogy az egész rendezvénynek Herendi Iván a lelke.

A foglalkozására nézve mérnökember 45 éve hivatását váltotta edzői, sportvezetői tevékenységre. 1977 óta dolgozik a BVSC-ben utánpótlásedzőként, vezetőedzőként, szakosztály-igazgatóként és elnökként, és tavaly megkapta a Magyar Edzők Társasága Mesteredzői Kollégiumának edzői életműdíját.

Herendi az ötletgazda, 1989-ben álmodta meg és hozta létre ezt a világtalálkozót. Abban, hogy ez megvalósulhatott, a csütörtöki sajtótájékoztatón jelen lévő Jónyer Istvánnak meghatározó szerepe volt. Az első világfesztivál pont tíz évvel volt az 1979-es feledhetetlen phenjani vb-csapatgyőzelem után, amikor a Jónyer, Gergely, Klampár, Takács, Kreisz összetételű magyar ötös (utóbbi kettő a tartalék volt) 5–1-re megverte a verhetetlennek tartott kínaiakat. Nos, 1989-ben a világcégnél jól „fekvő” Jónyer intézte el az 50 Butterfly-asztalt, amelyek nélkül nem lehetett volna megrendezni az első világfesztivált az akkor még javában álló Budapest Sportcsarnokban.

Aminek már 33 éve, és ezért rögvest felmerül a kérdés: hogyhogy még csak az ötödiket rendezik idén nyáron?

Nos, a negyedik 2002-ben, éppen húsz éve volt Tiszaújvárosban, és azt követően tetszhalott állapotba szenderült a kezdeményezés – De Herendit nem lehet olyan könnyen leszerelni, és a fáradhatatlan sportember most újjáélesztette a dzsemborit.

Amit öt korosztályban rendeznek meg, a legfiatalabb az U12, a legfelső az U19. Az évek során nem akárkik fordultak meg a világfesztiválon, elég csak a sokszoros Európa-bajnok belorusz Vlagyimir Szamszonov, a háromszoros olimpiai bajnok kínai Csang Csi-ko, továbbá a hétszeres Európa-bajnok Tóth Krisztina nevét említeni. Zwickl Dániellel együtt valamennyien ezen a versenyen tűntek fel!

Az idei eseménynek Gyulay Zsolt, a MOB nemrégiben megválasztott elnöke lesz a fővédnöke.

Nátrán Roland, a MOATSZ elnöke arról beszélt, hogy a szövetség stratégiai megállapodást kötött Győrrel. Továbbá: a világfesztivál lesz a pandémia utáni első nagy nemzetközi pingpongesemény. Nátrán elmondta: beindul a nagy testvér, a tenisz Grand Slam mintájára a Grand Smash-sorozat, amelynek négy állomása lesz. Szingapúr az első, egy kínai város a második, és szinte biztos, hogy Budapest lesz az európai helyszín.

A világfesztiválon klubok és regionális csapatok részvétele is lehetséges. Lesz csapatverseny is, és a legeredményesebb három nemzet tekintélyes pénzdíjban részesül, továbbá a hat legeredményesebb magyar klub is. A versenyre 50 ország 600 sportolóját várják, 69 asztalon pattog majd a pingponglabda.

A megnyitó és a záróünnepség a Széchenyi téren, Győr főterén lesz.

(Borítókép: Mura László)

Rovatok