Bár már február 13-án betöltötte a hetvenötöt, a járványhelyzet, az ukrajnai háború kitörése és az egykori játékostárs, Fenyvesi Máté halála miatt csak most vasárnap köszöntötték fel a Ferencváros népligeti létesítményében, a Fradivárosban a klub legendás jobbszélsőjét, Szőke Istvánt. Az ünnepségen felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök személyes hangvételű üdvözlőlevelét.
A mai ötveneseknek, hatvanasoknak és a még idősebbeknek kevés emlékezetesebb futballélménye van, mint Szőke István jobb alsó sarokba fúródó bombagólja Raducanunak, a román válogatott barnamedve-termetű kapusának a belgrádi Európa-bajnoki selejtezőn 1972. május 17-én. Ezzel győzött Magyarország 2–1-re a két ország párviadalának mindent eldöntő harmadik összecsapásán, és jutott ki az Eb 1972-es belgiumi négyes döntőjébe.
Szőke történelmi gólja 1:21-nél.
Ennek az ikonikus gólnak a szerzője a magyar futball egyik legszerethetőbb, legjobb humorú szereplője, akinek jobb lába milliókat tett boldoggá, és legalább ugyanannyi – jobbára lila-fehér – rajongót szomorított el.
Hát őt, Szőke Pistát, a „Szöszit” ünnepeltük vasárnap a népligeti Fradiváros éttermében. Másfél tucatnyi egykori játszótárs – többek között Rákosi Gyula és Horváth László „Api”, az 1965-ös Juventus ellen VVK-győztes csapat oszlopai, továbbá Mucha József, Rab Tibor, Máté János és sokan mások – és fél tucat, viszonylag élemedett korú zsurnaliszta, akik nagyrészt még látták varázsolni „Szöszit” az Üllői úti pálya vagy a Népstadion jobb oldali partvonala mellett.
Ahonnan ritkán csámborgott el, mert akkoriban még nem volt szokás bejátszani az egész pályát a szélsőknek. De Szőke Pista így is bevarrt 71 gólt azon a 191 hivatalos mérkőzésen, amelyen magára öltötte 1965 és 1974 között a zöld-fehér mezt.
A megemlékezésen kollégánk, Bánki József, az Üllői út közkedvelt Dodója volt a szóvivő házigazda.
A Zöld és fehér című Fradi-magazin főszerkesztője méltatta az ünnepeltet, majd felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök személyes hangvételű levelét, amit meghatottan hallgatott az ősz játékos.
„Tisztelt Szőke István! Aligha van szurkoló az Üllői út környékén, aki ne hallott volna a Fradi legendás ötös fogatáról, amely nemcsak a magyar bajnokságban, de az európai kupákban is nagy hatékonysággal rezegtette meg az ellenfelek hálóját. Az idősebbek a nevek felsorolásán túl azonban azt is tudják, hogy ennek a támadósornak Ön egyszerre volt a lelke, motorja és első számú mókamestere, aki góljaival jó pár kapusnak okozott álmatlan éjszakát” – kezdődött a levél, amelyben, nagyon helyesen, szó esett Szőke Pista József utcai kocsmájáról, a Volán Klubról is, ahol „a sör mellé a magyar labdarúgás aranykoráról szóló anekdoták jelentik a kísérőt”.
A miniszterelnök ajándékát Jakab János, a Budafoki MTE tiszteletbeli elnöke – egykor maga is jeles középcsatár – adta át „Szöszinek”, és természetesen kijárt az ünnepeltnek egy rekesz szigorúan száraz pezsgő is a budafoki Törley-pincéből.
Az ilyenkor kötelező fotózkodás és anekdotázás után Szőke István nyilatkozott az Indexnek.
Mikor mutatkozott be a Ferencváros csapatában?
1965. október 17-én a Szegeddel játszottunk a Népstadionban, akkor állt össze a Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi csatársor. Sajnos nem győztünk, 1:1 volt az eredmény, és nem is én rúgtam a gólunkat, hanem Novák Dezső tizenegyesből. De azért jól játszottam.
És a búcsúmérkőzés?
A baljós emlékű pályaavató az Üllői úton, 1974. május 19-én 1–0-ra kikaptunk a Vasastól, Müller Sanyi rúgta a gólt. Nagyon szomorú voltam, nem is szívesen emlékszem vissza erre a mérkőzésre. Egy stadionavatón ki kell szolgálni a közönséget, nekünk akkor nem sikerült. Legalább lett volna egy iksz! Szerencsére kellemes emlékekből sokkal több volt.
Melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzése a válogatottban?
Hát azt mindenki tudja, a belgrádi 2–1 a románok ellen, amikor én rúgtam a továbbjutást jelentő gólt Raducanunak a 87. percben. Minden erőmet beleadtam abba a lövésbe. De azt sokan elfelejtik, hogy előtte Bukarestben a 2–2-es mérkőzésen is lőttem egy gólt, az elsőt!
És a Fradiban?
A Fradiban? 1967. április 16-án a Népstadion hetvenezer nézője előtt 3:0-ra megvertük a Dózsát, én rúgtam a másodikat, jól ment a játék. Meg amikor elkezdtem játszani a Fradiban, 1966 októberében, 19 évesen Magyar Népköztársasági Kupa-meccsen egy hétköznapon 6:3-ra győztünk a Dózsa ellen, és én négy gólt rúgtam. Akkoriban az újságírók nem vitték túlzásba a dicséretet, Varga Béla a Népsportban csak annyit jegyzett meg: „Szőke nagyszerűen játszott”.
Ez volt az egyéni gólcsúcsa?
Igen. Kettőt, hármat rúgtam máskor, de négyet csak akkor egyszer. Jobbszélső voltam, jobbára szabadrúgásból, tizenegyesből szereztem a góljaimat. A lövőerőm, a rúgótechnikám átlagon felüli volt. Az újságírók többször meg is kérdezték, hogy is van ez, mire én mindig felfelé mutattam: Isten adta! Így születtem...
Törvényszerű volt, hogy a Fradi játékosa lett?
Más klub föl sem merült, már csak azért sem, mert ott születtem a Ferencvárosban, otthon, az Ernő utcai lakásunkban! Igazi fradista vagyok. Nincs még egy ilyen játékos, aki otthon, a kilencedik kerületben született, és az egész pályafutását is a Fradiban játszotta végig.
Az hagyján, de nincs még egy olyan kocsmáros sem, aki lebeszéli a vendégeit arról, hogy egyen a házigazda főztjéből!
Olyan nincs, de be se jöhet a Volán Klubba!
(Borítókép: Szőke István. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)