Index Vakbarát Hírportál

Német szakember fogja vezényelni a generációváltást a magyar női röplabdában

2022. március 30., szerda 16:04

A Magyar Röplabda-szövetség szerdán bemutatta a magyar női válogatott új szövetségi kapitányát, a német Andreas Vollmert.

Sarlós Márton, az MRSZ elnökségi tagja és a női válogatott technikai vezetője a sajtótájékoztatón elárulta, hogy a korábbi szövetségi kapitány, Jakub Gluszak lejáró szerződését a tavalyi Eb után nem hosszabbították meg. Ezután kezdtek bele a hosszú és alapos kiválasztási folyamatba. A sportvezető hozzátette, hogy olyan profilú szakembert kerestek, aki tud és szeret is fiatal csapattal dolgozni, csapatot építeni hosszabb távon, valamint szeretné hozzásegíteni a női válogatottat egy újabb sikergenerációhoz. 
Most nem eredményekben gondolkoznak, de persze az Eb-re való kijutás az elsődleges cél. Szeretnének perspektívát látni, valamint azt, hogy a generációváltás sikeressen menjen végbe. Így esett a választás Andreas Vollmerre.

Az 55 éves szakember több mint 30 éve edzőködik, számos német és svájci klubnál is vállalt már munkát korábban. Ezen kívül a svájci és a német női válogatott mellett is dolgozott segéd-, valamint társedzőként. 

2000-ben és 2009-ben megnyerte a Svájci Kupát, 2013-ban a döntőbe jutott a Német Kupában, míg 2013-tól 2015-ig sorozatban három bronzérmet szerzett a Bundesligában a Wiesbaden csapatával.

Jelenleg a svájci Sm'Aesch Pfeffingen együttesét irányítja.

Az újdonsült kapitány örömét fejezte ki amiatt, hogy itt dolgozhat. Nem ismeretlen számára a magyar röplabda, pontosan tudja, kik a mostani és a korábbi húzóemberek, tisztában van a tradíciókkal is. Izgatottan várja a kihívást, szeretne kiépíteni egy új kultúrát, amihez szerinte rendelkezésre áll a megfelelő játékosállomány. A saját módszereiről elárulta, hogy a több mint 30 évnyi munkássága alatt sokat formálódott a filozófiája. Alapelvárás, hogy a játékosai értsék a röplabdát és magukévá tudják tenni az általa elképzelteket. Nemcsak a fizikalitásra helyezi a hangsúlyt, hanem a mentális felkészülésre is. Közösséget szeretne teremteni, ahol egymásból képesek energiát meríteni a játékosok és hajlandóak egymásért játszani.  Rövid távon az Eb a célja, hosszú távon pedig a folyamatos fejlődés.

Újságírói kérdésre a kapitány elmondta, hogy a stábja még nem állt össze, de vannak jelöltjei a különböző pozíciókra. Arról is beszélt, hogy szeretne magyar szakember(eke)t is a stábjában tudni. 

Sarlós kiemelte, hogy a felnőtt és az U21-es válogatott Leiszt Máté vezetésével együtt fog készülni májusban Balatonbogláron. Az Index kérdésére válaszolva azt is hozzátette, hogy ez is azért fog így történni, mert szeretnék, ha Vollmer rálátna a teljes magyar rendszerre, hiszen csak így lehet felépíteni egy kultúrát.

A cél szerinte mindkét fél részéről az, hogy 4-5-6 évig tartson az együttműködés, hiszen Vollmer is építkezni jön.

Sarlós azt is elmondta, hogy néhány hazai klubnál elindult már a kulturális fejlődés, ezt át kell ültetni az összes csapatra, közben pedig a válogatottra is. Leszögezte azt is, hogy türelmesek lesznek Vollmerrel, nincs eredménykényszer, a legfontosabb a fiatalok beépítése, valamint az, hogy jól tudjon együttműködni a klubokkal.

Vollmer az Arany Európa-ligában debütálhat tétmérkőzésen a válogatott kispadján, a mieink Bulgáriával, Romániával és Ukrajnával együtt alkotják a C-csoportot. Érdekesség, hogy a bolgárok helyett eredetileg az azeriek szerepeltek itt (május 25-én Bakuban kezdte volna meg a sorozatot a magyar csapat), ők azonban visszaléptek. Az ukránok részvétele pedig továbbra is kérdéses, ráadásul ők lennének a négyes döntő házigazdái is, ám utóbbi szinte biztosan nem fog megvalósulni.

Ezt követően augusztus 20. és szeptember 11. között Európa-bajnoki selejtezők várnak Szakmáry Grétáékra, akik Ukrajnával, Portugáliával és Ciprussal kerültek egy kvartettbe. A hatfordulós, oda-visszavágós sorozat végén az első kettő jut ki a 2023-as kontinenstornára.

Rovatok