A magyar férfi kézilabda-válogatott Svájccal, Litvániával és Grúziával került azonos csoportba a 2024-es Európa-bajnokság selejtezősorozatában.
A magyarok az első kalapban szerepeltek a csütörtöki, berlini sorsoláson, a svájciakat a másodikból, a litvánokat a harmadikból, Grúziát pedig a negyedik kalapból kapták.
Az októberben kezdődő selejtezősorozatban 32 csapat küzd majd húsz helyért, ugyanis a házigazda Németország, valamint az idei tornán dobogós Svédország, Spanyolország és Dánia automatikusan tagja a mezőnynek. Mind a nyolc – négycsapatos – selejtezőcsoportból az első két helyezett jut ki a kontinenstornára, amelyen ott lesz a négy legjobb harmadik is.
Az Európa-bajnokság mérkőzéseit Düsseldorfban, Kölnben, Berlinben, Hamburgban, Mannheimben és Münchenben rendezik 2024. január 10–28. között.
A következő lesz a 16. férfi Európa-bajnokság, és a harmadik, amelyet 24 csapat részvételével rendeznek meg. A magyarok eddig 13 alkalommal szerepeltek a mezőnyben, legjobb eredményük az 1998-as hatodik hely, a legrosszabb pedig az idei, részben hazai rendezésű tornán elért 15. helyezés.
A selejtezősorozat játéknapjai: